Szokásos szombati látogatásomon a M. halosztályán egy fél kilós doboz friss, nagyobbacska héjas garnélarákot vettem, majd észrevettem a 6 - 7 cm nagyságú tintahalakat is. Szeretem a tintahalat, különösen frissen: könnyen emészthető és kalóriaszegény, első osztályú fehérjeforrás. Még a fagyasztott tintahalkarikákat is szívesen fogyasztom idehaza, nem is beszélve mediterrán vidékeken a frissről.
Régóta keresek pici tintahalakat, hogy elkészíthessem egyik kedvencemet, a chipirones-t (bébi tintahalak könnyen lisztbe mártva, forró olajban - lehetőleg fritőzben - gyorsan, ropogósra kisütve). Nos, a mostaniak ennél nagyobbacskák voltak, de mivel eddig csak egészen nagy tintahalat láttam itthon, hát próbaképpen vettem öt darabot.
Otthon gyors irodalmazást követően nekiláttam a tintahalacskák tisztításának (emiatt is jobb lenne a picike, mert azt egészben sütik ki). Megfogtam a fejét a csápokkal és kihúztam a testből. A testet megnyomtam, így távozott az átlátszó, vékony szépiacsont. Könnyen lejött a pettyes bőre is. Ezután kettévágtam, hosszában. A csápok alatti fejrészt levágtam és kidobtam, a csápokat félretettem. Ugyanígy kell eljárni a nagyobb példányokkal is, de azokat karikára vágjuk. Az egész 2-3 perc volt, leírni hosszabb, mint megcsinálni.
A tintahal-darabkákat megmostam, meghintettem citromlével és zúzott fokhagymával, majd félretettem a sütésig.
A rákkal egyszerűbb a helyzet, mert csak annyi előkészítést igényel, hogy meglocsolom citromlével. A valóban friss héjas rák klasszisokkal finomabb az elősütöttnél, amelyeket már eleve piros színűre sütve árulnak. A nyersen fagyasztott még elmegy, de az az igazi, ha valóban friss rákot készítünk. Tessék elhinni, ez egy nagy igazság. A nagyobbacska méretű garnélarák nyersen szürkés, nem olyan impozáns színű – de a végeredmény finomabb lesz.
Közben vizet forraltam a tésztakörethez. Általában tagliatellét (magyar nevén szélesmetéltet) adok a rákhoz, de most nem volt otthon, csak tagliatellino (ami a keskenyebb metélt hangzatos olasz neve). Ezután összeállítottam a salátaöntetet: kremsi mustár, tengeri só, kiskanál méz, balzsamecet és sherry-ecet összekeverésével, amelyhez utána olivaolajat kevertem.
A sütés megy a leggyorsabban. A tintahal-darabkákat némi zöldfűszerrel és petrezselyemzölddel meghintve kb. egy percig kell sütni olivaolajban (kicsit összepöndörödnek). Gyakran használok fagyasztott zöldfűszereket, ha éppen nincs kéznél friss. Ez a két zöldfűszerkeverék nagyon bevált, finom ízt adnak minden tengeri finomság sütésekor.
Közben egy másik serpenyőben bővebb olivaolajban, zöldfűszerekkel és egy gerezd zúzott fokhagymával kb. 2-3 percig pirítottam a héjas rákokat az egyik oldalukon, majd fordítás után még ugyanennyi ideig. Pillanatokon belül szépen megpirultak, hamar elkészültek a finomságok. Közben áradni kezdtek az isteni mediterrán illatok.
Tálalás: egy kis tészta, olivaolajjal meghintve, mellé jöhetnek a tintahal-darabkák és néhány szép rák. Külön tálban a saláta. A rák letisztított héjának készítsünk az asztalra egy tálkát. (A nagy sietségben ezúttal elfelejtettem, de máskor reszelt parmezánt is hintek a tésztára.)
Nagyon jól sikerült a mediterrán ebédecske, azt leszámítva, hogy az 5 darab kis tintahal csak ízelítőnek volt elegendő két személynek – legközelebb legalább fél kilót veszek belőle.
Chipirones Andalúziában: pici tintahalak lisztben megforgatva és hirtelen, ropogósra kisütve. Szeretnék egyszer otthon is sütni, ha kapnék egészen aprócska tintahalakat.