recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Vaddisznógerinc sütve

Mitzi von Küche

2013. december 28. - Mitzi von Küche

 

Kap az ember egy jó kétkilós vaddisznógerincet ajándékba: nesze, itt van, süsd meg. Az átlagember nincs szokva a vadhúsok elkészítéséhez. Forgatom a jó nagy darab csontos húst, mihez is kezdjek vele. Gondoltam, leszedem a feleslegesnek vélt zsírosabb részeket, hártyákat, míg elő nem tűnik a valóban szép színhús.

image_10.jpg

Aztán bevillan valami: a pácolás. Gyors körkérdés a Kartársakhoz: ti szoktatok pácolni ilyen húst és ha igen, hogyan? A vélemények  megoszlottak. Végül régebbi tapasztalataim alapján jártam el: vizet forraltam, bele vékony hasábokra vágott répát, petrezselyemgyökeret, egy fej felkarikázott hagymát, három gerezd fokhagymát tettem. Fűszereztem néhány babérlevéllel, mozsárban tört borssal, korianderrel, szegfűborssal, egy kis kakukkfűvel, majd még másfél deci vörösbort adtam a pácléhez. Cirka negyedóráig forraltam és csak kihűlés után öntöttem a húsra.

image_11.jpg

Két napig pihent a páclében a vaddisznócska, időnként megforgatva.

Amikor eljött a sütés ideje, először is megtűzdeltem fehér sós  szalonnával és fokhagymagerezdekkel. A sütést illetően barátunkhoz, a Google-hoz fordultam, de nem lettem sokkal okosabb az egymásnak ellentmondó és sokszor felületes receptleírások olvastán. Gasztro-tanácsadó kartársaim  is ketten kétfélét javasoltak a sütési módra.

image_12.jpg

Végül így csináltam: félig-meddig előmelegített sütőbe tettem a gerincet, némi páclevet aláöntve, meg a pác zöldségeit-fűszereit, besózva és jól lefóliázva. Így maradt jó 190 fokon vagy háromnegyed óráig. Akkor belenéztem, még egy kis páclevet locsoltam rá és visszafedve egy órán át 180 fokon sütöttem. Kontroll: alakulgat, pácleves és kis olajos locsolgatás, visszafedés, most már csak 160 fokra téve. Újabb félóra után a késpróba nagyon biztató puhaságot mutatott. Így késznek nyilvánítottam a sültet és a sütőből kivéve, alufóliába jól becsomagolva kb. másfél óráig pihentettem. Tálalás előtt visszatettem a kb. 100 fokra melegített sütőbe, hogy átmelegedjen és csak az asztalnál szeleteltem.

image_13.jpg

Hozzá krokettet készítettem és szedres-málnás-vérnarancsos mártást. A vaddisznógerinc puha és zamatos lett, egyáltalán nem volt száraz. El is fogyott mind.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr155708317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 12:35:09

és ugye, hogy az egyszerű milyen jó? :)
irigylem a csodálatos étkészletedet!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 12:35:33

A következő topik az lesz, hogy egy sima vaddisznócombbal hogy kell helyesen bánni. Mindig újabb kérdéseket vet fel az élet... :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 12:38:02

@AnicasubRosa: Ez az a bizonyos pocelánnyelű étkészlet, aminek Dömbi kérte a fotóját (íme). Régi 4 személyes szervizemet kezdem lassacskán kiegészíteni az ebay segítségével - de még nem komplett.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 14:04:34

@Mitzi von Küche: en az elmult masfel evben abba a hibaba estem,hogy a fotok kedveert egyesevel veszem a tanyerokat,ugyhogy lassan ugy vagyok, mint Hagyma kollega,nincsenek egyforma keszleteim.na jo,nehany szett igen,de az igazan mutatosakbol ido kellene /meg nagy szerencse/,hogy levadasszam a hianyzoakat :-)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 19:19:06

@Mitzi von Küche: Nem a porcelánnyelű szervizedet kérdeztem, arra kértelek volna, hogy a halhoz rákhoz hasonlókhoz mutasd be a szervizt. Persze ennek is örülünk, ritka és szép készlet kerekedik majd belőle.
@AnicasubRosa: Nekem egyforma fehér a készletem, bár a kistányérokat illő lenne már lecserélni, néhol kicsorbultak. Legközelebb Belgiumban kapható. (a fenébe!)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 19:27:59

@dömbi: Nekem még nincs: homárt ritkán eszünk otthon, a tigris- és garnélarákot remekül esszük késsel-villával, vagy akár kézzel is :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 19:55:50

@Mitzi von Küche: Hogy kíméljem a hímzett karácsonyi abroszt, meghámozva szervíroztam a tigris- és a garnélarákot. Ha lett volna halászlé, akkor még nájlont is terítettem volna rá. DDD
Nem röhögsz!

Daró 2013.12.28. 20:40:33

Jó lett, jó lett :-) Egyébként aki szeret enni az ismeri az ízeket. Aki tud főzni tudja minek kb mennyi hőkezelés kell. A kettő kombinációjából rossz dolog csak egész ritkán sül ki :-)
@dömbi: bki, te nálunk bajban lennél, Zsófi naponta legalább egyszer kiborít valamit, és legalább egszer leeszi az abroszt meg magát.
Öröklött tulajdonság, és nem tőlem örökölte! :-D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 21:04:15

@Daró: Nálunk a férjem ilyen leevős, ő az anyjától örökölte, és én jókat röhögök rajtuk.
Ezt úgy oldottam meg annó, hogy vettem viaszkosvászont (vagy hogy írják) az asztalra, utálták a szagát, ezért nagyon odafigyeltek, hogy tiszta maradjon az abrosz, így lekerült.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 21:06:45

@Daró: @dömbi: nálunk a férj az, de ő a ruháját. meg az egyik kolleganőm, neki hihetetlen érzéke van, hogy minden egyes nap lecsurgassa a legszebb blúzait :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 21:08:49

@AnicasubRosa: Nemrég olvastam valahol, hogy ez idegrendszeri éretlenségre utal. DDD

Daró 2013.12.28. 21:17:55

@dömbi: @AnicasubRosa: én csak röhögök rajtuk. Csetlenek-botlanak, elesnek a semmiben, nekimennek mindennek (zsófi feje pont parapetmagasságban van, a konvektorok kivezetéseit stukkolgatná ha nem húznám félre) Ezen kívül meg ugye kiesik a szájukból minden :-)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 21:29:39

@AnicasubRosa: nekem is vannak ruháim, amelyek mindig megjárják (ez a sorsuk)...

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 21:29:46

@Daró: @AnicasubRosa: 1 jó Dévényes pár óra alatt kikezeli őket. Ez most komoly.
Jó, a férjednek lehet kicsit több kell(ene).
Era biztos tisztában van a dologgal.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 21:32:29

@Daró: engem sem zavar, ha őt nem, hogy jópár pólóját nem tudja hordani, mert nem jött ki a zsíros folt.:/
@Mitzi von Küche: egy felsőm nekem is van, amiért szívem szakad meg, de nálam kivételes eset volt.:)
@dömbi: ki a franckarika az a dévényes????

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 21:42:54

@AnicasubRosa: Elárulom a nagy titkot ingyen! A zsírfoltra tömény mosogatószert öntesz, be a gépbe a ruhát, és gyönyörű lesz.
Dévény torna, tudod, mint a Pethő intézetben.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 21:54:57

@dömbi: persze, mondjuk vendégségben, étteremben letépem róla a pólót és viszem mosogatni :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 21:57:25

@dömbi: elképzelem a férjemet, ahogy Dévény-tornázik...:DDDD
Dömbi, te mindig meg tudsz nevettetni :DDD

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.12.28. 22:44:11

@Mitzi von Küche: Kijön a zsír folt!
@AnicasubRosa: Otthon kell letépni róla a göncöt, mert nyilvánosan büntetik a dolgot. D
A Dévénnyel csak jót akartam, meghálálom neki előre a trakizást.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.28. 23:08:54

@dömbi: nem feltétlenül büntetik, csak lehet, ugyanoda már nem kellene mennünk :D

2013.12.29. 11:52:15

Szép étel.

Én őzgerincet pácoltam (csont nélkülit) borókabogyó, bors, babérlevél, kakukkfű ízesítésű vörösboros pácban.
A sütéssel nem töltöttem értelemszerűen ennyi időt, a vékonyabb csont nélküli hús miatt, hanem 18-20 dekás henger formájú adagokba vágtam a húst, serpenyőben füstölt szalonna zsírján körbepirítottam, majd sütőbe raktam, az enyémet csak 10 percig, feleségemét 20 percig, mert ő semmilyen barnától eltérő színárnyalatot nem visel el. Végül szép szaftos husikat kaptam, amire még cseresznye mártást öntöttem, mellé pedig hízott kacsamáj szeleteket tettem, a kacsamáj zsírjában pirított vargányával. Jó lett, és nem töltöttem vele sok időt, ez nagyon fontos nekem karácsonykor, mikor végre együtt lehet a család.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.29. 13:35:29

@pizzaszeletvágó: nem fotoztad le veletlenul? Ha igen,szivesen kozkinccse teszem itt. Ha nem, akkor legkozelebb gondolj erre az opciora! :-)
Jo izerzeked lehet neked is,egy-ket kommented alapjan mar megallapitottam magamban :-)

2013.12.29. 14:40:29

@AnicasubRosa: a helyzet az, hogy nem volt energiám fotózni.

Hurri Kán 2013.12.29. 17:39:56

Megnéztem a képeket, megéheztem! ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.29. 19:28:10

@pizzaszeletvágó: no, majd legközelebb :)
@Hurri Kán: hát még, ha olvasnál is! :P :D
a te ünnepi menüdet még nem láttuk,kedves szerzőtárs! :P

Hurri Kán 2013.12.29. 19:32:33

@AnicasubRosa:
Khmmm... nem készültek képek, ha készültek volna, akkor sem olyanok, melyeket közzé lehet tenni ;)

1kutya 2013.12.29. 19:57:35

jófajta! van is itthon egy friss őzgerincem (meg még vagy 7 kiló egyéb őzhúsom:), majd kipróbálom ezt a pácolós módszert...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.29. 20:41:39

@AnicasubRosa: @Hurri Kán: Szerepel bizony a posztban és említve is van (név nélkül) Gyvy, mint fontos konzultáns Kartárs.
@1kutya: Kegyed is befutott végre...

1kutya 2013.12.29. 21:12:33

@Mitzi von Küche: hazagyüttünk vidékről, ahol nincs n(y)et...

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.30. 17:05:00

@Mitzi von Küche: azt értettem, de én a posztírásról beszéltem!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.12.30. 17:23:40

@AnicasubRosa: Tudom én azt, ez csak egy szerény mentőöv volt... És teljesen igazad van!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.30. 20:58:35

@Mitzi von Küche: hadd fuldokoljon csak a lelmiismeretfurdalasban! ;-D

EZAZ! 2013.12.30. 21:15:06

Várom, hogy valaki becsöngessen, egy jó kétkilós vadgerinccel, és azt mondja, nesze itt van süsd meg.

Daró 2013.12.31. 09:52:00

@pizzaszeletvágó: Engem is mindíg ezzel zaklatnak. A helyzet az, hogy nekem meg nincs időm főzés közben fotózni. Valahogy mindíg van közben mit csinálni :-)

Daró 2013.12.31. 09:55:07

@EZAZ!: Na Ezaz! hozzám se csöngetett be .... 2 kilóssal hanem 3,5-össel :-D sokminden megy barterben. Fater pl. egy bárányt kapott karácsony előtt. Ennek (számomra) egy konklúziója van: továbbra sem szeretem a fiatal állatok húsát, továbbá a bárány ugyanolyan szagú mint a kecske. Nem is bírtam enni belőle :-)Van lefagyasztva két kecskecomb, ha valaki kéri, érte jöhet! Egyébként a hús elfogyott, most az egyszer csak én voltam finnyás a családban.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.31. 16:24:36

nekem ma sűrű estém lesz, nem tudom, mikor esek be ide, úgyhogy most kívánok mindőtöknek boldog új évet! Aki bulizni megy, az tegyen ki magáért, szégyent ne hozzon ránk azzal, hogy nem eszik-iszik, táncol eleget! :)
Hagyjatok minden rosszat az óévben és csak a jót vigyétek magatokkal 2014-be! :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.12.31. 17:59:25

@EZAZ!: nos,ez elmulna,ha felesegul vennel,de nekem egy-ket pasi nem er meg nehany ev bortont...:-D

1kutya 2013.12.31. 20:24:31

@EZAZ!: ne tedd, nem éri meg az infarkas... infrankos... ööö... infarktus :-DDD

BÚÉK mindenkinek! ;)

Daró 2014.01.01. 19:33:38

Boldog új évet Kartársak!
Lencse, malac, kocsonya megvolt ma? (nekem igen)

2014.01.01. 21:11:07

@Daró: megvolt minden, valamint Mezym-Forte, Dicetel, No-Spa, Milurit ...

:)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.01. 21:31:07

@Daró: malac,kocsonya igen,lencset nem kivanta a csalad.delutant vegigaludtam,most folyt.kov.

2014.01.01. 21:39:59

@AnicasubRosa: Hááát, nem tudom, de bőven van idő túlszárnyalni. :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.01. 22:00:42

@pizzaszeletvágó: legalabb van motivacio a tovabbfejlodesre :-D

süllőcske 2014.01.02. 02:14:13

Boldog új évet!
Szép sült, alkalmatos!

Daró 2014.01.02. 13:53:25

@pizzaszeletvágó: ennyire gyenge legény lennél? :-P

2014.01.02. 21:05:12

@Daró: ja, a cukor gyógyszert ki is hagytam, azt előtte kell... :)))

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.02. 21:28:32

@pizzaszeletvágó: te aztán tudod,mitől döglik a légy. meg az egyszeri gyógyszerfogyasztó ;) :D

Daró 2014.01.02. 21:33:56

@pizzaszeletvágó: Vérhígító, glauber-só, koleszterinlenyomó?
süti beállítások módosítása