recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Bárányragu (AnicasubRosa)

2014. november 24. - AnicasubRosa

Bárányragut főztem, mert 1.: volt bárányhúsom. 2.: mostanában egyre több kedvet érzek az egyszerű ételekhez. 3.: nem akarok bárány közelében pirospaprikát látni, úgyhogy ez leszűkítette a választási lehetőségeket.

Először is kiolvasztottam és csinos, apró kockákra vágtam a kb. 1 kiló bárányhúst, majd mivel nem volt időm főzőcskézésre, pácba tettem. Így is maradt vagy 3 napig. 

Két nagy fej hagymát felkockáztam, vaj és olaj keverékén megdinsztoltam, majd a pácból kivett húst rátettem és együtt sütöttem a hús fehéredéséig. Utána kevés mézzel megkaramellizáltam (a férjemnek túl édes is lett a végeredmény), pár babérlevéllel, rozmaringgal, kakukkfűvel, őrölt színesborssal és sóval ízesítettem, kis liszttel megstauboltam, majd egy kevés (de tényleg, tán fél deci lehetett, csak az íze miatt,mint a kocsmajáróknál!) húsleves-alaplével és fehérborral (ezt már azért adtam neki rendesen!) felengedtem és puhára főztem. Semmi extra,semmi felhajtás, csak egy kis spagetti és gránátalma hozzá. 

bárányragu2

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr746925983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2014.11.24. 12:20:28

...milyen pácba? Kár, hogy ennek az állatnak a szagát sem bírom :(

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.24. 13:17:22

@Benikuty: Ne légy olyan finnyás, Beni, ha az isteni normandiai camambert-emmel találkoznál, hátrahőkölnél...:)

Fenchurch68 2014.11.24. 13:18:59

@Benikuty: Erre mondta volna anno szegény nagypapám, hogy "ételnek illata van, nem szaga, maximum nem tetszik."

Hurri Kán 2014.11.24. 15:13:47

Mondanám a szállítási címet ;)

Benikuty 2014.11.24. 15:45:08

@Mitzi von Küche: Kizárt. Számomra büdös sajt nem létezik, mivel akkor szeretem, ha odébb megy.

Benikuty 2014.11.24. 15:49:49

@Kató néni: Figyelmetlen vagy. Nem az ételről beszéltem, hanem a beerkáról. Annak már csak nincs illata... :)

Hurri Kán 2014.11.24. 15:54:59

@Benikuty:
De. Határozott beerka illata van ;)

Fenchurch68 2014.11.24. 18:35:42

@Hurri Kán: @Benikuty: Szintén nagypapa mondás: büdöstől még senki sem halt meg, hidegtől már annál többen. Szóval, ha az a birka meleg, akkor már jó az illata is :)

1kutya 2014.11.24. 18:47:14

a pác engem is érdekelne, a méz meg sztem is a "minek?" kategória...

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.24. 19:53:59

@Benikuty: @1kutya: úgy emlékszem, olaj, mustár, sok és sokféle bors őrölve, chili, oergano, majoranna és kakukkfű. de tudjátok, hogy az ilyesmit ötletszerűen csinálom :)
@Hurri Kán: én a birkahúst nem szeretem, a bárányt igen. nem olyan erős hús :)
@Mitzi von Küche: @Kató néni: ha Beni nem bírja, hát nem bírja, végülis ő érzi :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.24. 20:37:07

@AnicasubRosa: az oergano az értelemszerűen oregano akart lenni :)

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2014.11.24. 20:43:17

Finom lehetett a végeredmény.
Ha nekem főznéd valami alkalomra, a pácot elhagyhatod, a mézet pedig külön jobb szeretem.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.24. 22:32:47

@Kató néni: nagyon röhögök :DDD
@PO: a pác tényleg csak azért volt, hogy meg ne romoljon a hús :)

Hurri Kán 2014.11.25. 00:37:06

@AnicasubRosa:
Márpedig bárányt pácolni olyan, mint kopasz pinát borotválni, én kérek elnézést meghunyászkodni :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.25. 06:38:28

szerintem ezt mar egyszer kitargyaltuk
baranyt siman lehet pacolni
nem cask azert lehet /kell/ pacolni, hogy omlos legyen a hus,
hanem az ize vegett!
ja szzem Vancsanal olvastam, hogy igazi baranyt nem is kapni otthon, mert az mar birka
fiatal birka de birka

en egyszer ettem Ostoroson birka-oz gulyast bogracsosat sosem felejtem
Vacon meg egyszer volt barany /de lehet akkor fiatal birka/ porkolt
hat az valami isteni volt

nagyon rtikan ettem, azert is emlekszem rajuk
itt meg meg egyaltalan nem ettem, cask azt a bordat, ami nem jon be

na de egyszoval nekem inkabb porkolt kek, mint ragu

de jol nez ki eloetelnek megennem szivesen)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.26. 21:34:08

@Hurri Kán: akkor most lassan mondom, hogy mindenki értse: tartósítás volt a cél.

@hagyma: ez bárány volt, apósom vágta :) és igazi volt. ha pl. műanyag lett volna, észreveszem :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.26. 21:58:19

@AnicasubRosa: az mas, az apos megbizhato
foleg ha gombat viszel a nejenek
/Vancsa a kereskedelmi egysegekrol ertekezett/
talan az Origon?

meg lassabban mondom, nem ordogtol valo a baaranyt pacolni az izi kedveert sem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.26. 22:03:35

utananeztem a szakirodalomban
elmeleti baranypacolo nagymester vagyok

de ami jobban erdekel, mi legyen a karacsonyi kaja?
hal nem less
barany sem
toltott kaposzta es kocsonya sem
viszont a makos bajglin gondolkodom, meg sosem sutottem semmit
foetelnek iden is a sult sonka es a sult kacsa futnak versenyt
eddig mindig az elobbi nyert

;

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.27. 15:04:33

@hagyma: megsütve futnak? akkor olyan frissek, hogy még mozognak :DDDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.27. 17:34:23

@hagyma: Nálunk karácsony első napján ebédre biztosan lesz egészben sült pulyka, meg diós és mákos bejgli - a többi még bizonytalan.

Daró 2014.11.27. 21:49:42

Háthelló. Semmi extra csak kis gránátalma mi?
Utálom a gyerekállatokat enni, a birkát imádom, a báránynak szagát se' bírom, biztos a rohadt finnyám :-) Egyszer vettem egy fél kecskét, mondjuk az darálva házi pitában girosnak elment. Malacot se' eszem.
És végre valaki le merte írni a "pina" szót a blogon, éljen Gvy!

Hurri Kán 2014.11.27. 22:59:55

@AnicasubRosa:
Akkor lassan mondom, hogy mindenki értse: nem kéne hajnalban, másfél üveg bor után gépközelbe mennem :D
Viccen kívül: lefagyasztani nem lett volna egyszerűbb?

@Daró:
Sajnos én gyerekállatkannibál is vagyok ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.28. 02:31:45

@AnicasubRosa: nana hogy megsutve
110 m gatfutas
sonka less az nem merek kacsazni, lehet Mary nem szeretne, meg a sonka szftja, meg a maradek tokeletes bablevest ad kesobb
hatodik Karacsonyunk egyutt, eddig mindig igy volt
tradicio:)
@Mitzi von Küche: hat nalunk az evi pulykaadag ma letudotta valt
thanksgiving
a bajglibe lehet tenyleg belevagok
de csaak a kihivas miatt, meg hatha Mary szeretni fogja
tpbbi nem less, kettonknek tobb mint eleg

Benikuty 2014.11.28. 06:04:19

@Daró én gondolni sem merek rá, nem hogy leírni... :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.28. 08:04:20

@hagyma: Gondoltam, hogy a Thanksgiving miatt nálatok a pulyka kilőve:) Valami vad esetleg?
A Szenteste nem szokványos lesz nálunk, kis fingerfood-ok lesznek /vagy más néven tapas-ok/, delikát dolgok - mert nagy jövés-menés lesz valószínűleg.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.28. 15:06:44

@Daró: tudod, hogy nem vagyok egy egyszerű eset :D
Engem amúgy nem zavar a szabados szóhasználat, sajnos, én is hajlamos vagyok rá, pedig anyutól nem ezt tanultuk :/
@Benikuty: na, ne komédiázzon, tisztelt uram! :P :D
@Hurri Kán: már le volt, ,majd kiolvasztottam. újrafagyasztani elvből nem szoktam.

Hurri Kán 2014.11.28. 15:36:25

@AnicasubRosa:
Az más, nem tudtam, hogy már volt hibernálva :)

Benikuty 2014.11.28. 21:21:37

@AnicasubRosa: erröl a régi vicc jut eszembe, poénja: Tánya Tánya, te büdös kurva, átlátok rajtad :D
www.youtube.com/watch?v=rvnWuOjJDh4

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.28. 21:35:51

@Mitzi von Küche: akkor javaslok crab caket, valami fele vagy inkabb tobbfele bruschettat, hush puppyst es feltetlen shrimpet, de azt jegre kell tenni koktelszosszal, ha mar van jeg akkor tehetsz melle mas tebngeri izet is, mon djuk crab legs meg oyster esetleg meg mini hto dogs
de sikeres lehet a zsiroskenyer lilahagymaval is

mi mar kitargyaltuk ma, iden is sonka less, azt suti Mary, valami jo salatafelet kene meg kitalalni ami megy hozza
a bajglit is meglebegtettem es az meg lebeg is

mai vacsora az enyem
sult csirkecombok lesznek krumpliagyon ecetes salataval
/meg a hamburgeres hetvegebol maradt lettuce, kicsit megfonnyadt, de csinalok vele valamit, fokghagyma ecet viz, esetleg mustar Cukor so/

/ a Cukor amerikai helyesirasellenorzovel nagy C:)/
gondolom a George:)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.28. 22:01:31

@hagyma: Eddigi ötleteim: libamáj, tigrisrák, articsóka, kaviár, jakabkagyló (scallop), kecskesajt bajor kiflikarikàkon - de még cizellálom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.28. 22:48:32

@Mitzi von Küche: nem hangzik rosszul
az articsoka nalam nem jatszik, a tobbi johet

betettem a sutobe a csirkecombokat
kivajazott jenaiba krumpli, kicsot megsozva,ra hagyma vekony szetso karikakban, elotte feloras pac a csirkecomboknak
/olive, so bors, pirospaprika majoranna, kis rozmaring es oregano, fokghagyma osszeturmikszolva, ez ment a csirkere, a csirke a krumplira, rajuk meg alufolia/
most sul
Mary mar ehes
en is
lettuce a hutoben erlelodik az ecetes cukros sos vizben
/tudom igy nem less roppanos, de ez mar 1 hete nem roppanos, ez karmentes, meglatjuk mi jon ki belole/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.28. 22:51:35

black fridayen nem mentunk el vasarolni, mert kivagyunk mint a liba
kenyersutogep vasarlasa hetfore halasztva

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 06:13:37

isteni lett
megint nagyot alkottam
holnapra meg bevalllatam bundaskenyeret reggelre
azutan a vacsora Marye
hamburger, sult krumpli:)
zoldesg-gyumolcs
/sor/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 06:14:30

ja, ez qrwa hideg lett
Mary kert reggelre pelenkat

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.29. 11:28:16

@Hurri Kán: nem ismerem, de majd egyszer elmeséled :D
@Mitzi von Küche: én az articsókával nem boldogultam. valahogy nem állt a kezemre, mire megpucoltam, olyan kicsi lett :(
mondjuk, ez nem a magyar átlagcsalád karácsonyi menüje, az tuti :D
@hagyma: jól hangzik :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.29. 14:04:17

@AnicasubRosa: Articsóka ügyében fordulj Aldi nénénkhez:) /kis szögletes üvegben savanyítva eltéve/. Túl sok ötlet jutott eszembe, vszínűleg kevesebb féle lesz - kis falatkák, kevés anyagszükséglettel, viszont babrás...

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.29. 18:23:12

@Mitzi von Küche: jaaaaaaaaaaaaaa, én igazival szöszmötöltem :D
nekem most savanyú lében eltett főtt fürjtojásom van a hűtőben, kedvesanyósom mostanában ilyesmiket hoz nekem a nyugdíjasklubos kirándulásokról :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.29. 18:59:28

@AnicasubRosa: Elismerésem a bátorságodért - én még nem mertem hozzányúlni egy natúr articsókához.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 19:36:13

@AnicasubRosa: mit kezdessz veluk
marmint a tojasokkal?
articsokat cask konzervbol, de inkabb onnan se:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 19:46:28

ja a belsosegrol jut eszembe
/maniakusan rakattintok ha kajablogot latok/
talan az origon volt egy hozzaszolas, valahol valamikor
szabadon idezve
en szeretem a belsosegeket, maj, sziv, tudo, vesepecsenye:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 19:49:39

ja, ezt nem ide szantam:)
de itt is elfer:)
de akkor oda is beteszem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 21:52:54

@Mitzi von Küche: ahol kajat latok, oda benezek
azt en sem tudom miert?
na nem mindegyikhez szolok hozza
annak idejen nekem a malackaraj megfelelt
de azutan szetszabdalodott
hat az origora nem fogok regisztralni, de olvasom
itt a cimlaposokat oklvasom, fiszeres esztert, a hambikat, es andrasnal meg itt irok is ha eszembe jut valami
meg akkor is ha nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.29. 23:33:21

aggyatok otletet, mit fozzel holnap /nektek ma/
szoval mit foztok vasarnap?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.30. 09:41:18

@hagyma: Egészen tradicionális ebéd lesz: húsleves, rántott csirke, zöldsaláta, pogácsa.

Fenchurch68 2014.11.30. 11:22:20

Marhapörkölt.
Nokedli nem játszik a paleó miatt, szóval savanyú káposzta, uborkasaláta meg sült cékla lesz a köret hozzá.
Úgy volt, hogy tegnapra főzi meg az ember, én elutaztam fatornyos szülővárosomba, de azzal fogadott tegnap este, hogy nem főzött, mert nem volt itthon hagyma :D (Van itt két percre egy gyakorlatilag éjjel-nappali zöldséges, de jó kifogás sose rossz.) Úgyhogy elmentünk enni, szeretem a marhapörköltet, de a fokhagymás-fenyőmagos spenótágyon pihenő grillezett polippal is megbékültem nagy nehezen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 13:33:41

@Mitzi von Küche: hat levest sosem fozunk
rantott csirket meg akkor eszunk, ha veszunk:)
tenyleg semi otletem
egyelore meg a reggelire sem:)
@Kató néni: nem volam otthon?
jo haziasszonynal mindig van otthon hagyma
lsd Mary

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 13:34:41

@Mitzi von Küche: ja salata az adott, az van mindig
hat pogit nem fogok szaggatni az is hetszentseg:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 14:44:17

ja a levest annyiban javitom, hogy minden ev januarjaban megfozom meltan vilaghiru bablevesemet

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.30. 15:04:35

@Mitzi von Küche: pedig nem harap :D
@hagyma: savanyúságként van eltéve, furcsamód. úgyhogy majd valamihez felbontjuk és megmondom,milyen.
Mi ma András-napon voltunk apósoméknál, ott húsleves, sültek, rántottvelő és sajt, joghurtos zöldsaláta,krumplipüré volt. meg almás-mákos sütemény.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.30. 15:07:08

@AnicasubRosa: ja,meg tejszínes-kapros hús, a fantázianevét nem tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 15:11:02

@AnicasubRosa: en mindig mondtam,, hogy a magyarok tudnak elni es enni
vajaskenyeret reggeliztem hagymaval es egyeb zoldsegekkel
Mary melozik
ha nem hoz kajat, akkor sult krumoli less sult szalonnaval es salatakkal
de tuti hoz valamit:)
ugyhogy ma lehet megsem fozok
amugyis focis nap van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 15:15:00

@AnicasubRosa: hat azt a fantaziadra bizzuk
talalj vakami gorogos nevet neki

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.30. 15:20:56

@Kató néni: Ah, én még sosem ettem idehaza étteremben polipot - súgd meg, hol kapható (egyik kedvencem)...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.30. 16:33:30

@hagyma: Tudom, hogy a polip nagyon okos állat és remekül változtatja a színét, de én mégis pulpo gallego formájában szeretem a legjobban.

Fenchurch68 2014.11.30. 19:11:41

@Mitzi von Küche: Biztos sok helyen van, ez speciel Miskolcon volt a Rossitában :)
@hagyma: Ha én itthon lettem volna, hagyma is lett volna itthon (nem te), de hát pont ez az, hogy az ember nem jó háziasszony :)
(A pörkűttet dél óta főzöm, még kicsit kutyahajigálós, de előbb vagy utóbb mi győzünk. Ebédre viszont emiatt omlett volt.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 20:39:41

@Kató néni: aze nekem gyanus lenne a zember
nem vagy otthon
nem foz semmit
azutan meghiv egy poliopvacsorara...
viragot nem vett?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.30. 20:55:53

na, most telefonalt Mary, rantott csirket hoz:)
krumpli es tesztasalataval
zoldsalata van itthon
vacsora megoldva

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.12.12. 21:19:58

@Mitzi von Küche: ma néhány pontot megbeszé ltünk a férjemmel a karácsonyi menüből. Ami fix, hogy lesz: fácánból készült raguleves, kacsamell, májpástétom (kacsa vagy liba, a kacsa sanszosabb), rántott pontypatkók (mert a lazac,pisztráng és egyebek után most erre éhezünk), almás-diós majonézes céklasaláta. Zserbótorta és bejgli, de nem diós és nem mákos, azt nem nagyon esszük. és körtés-csokis rétes :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.12.13. 09:00:06

@AnicasubRosa: Remek menüsor! A kacsamájpástétom receptje konkrétan érdekelne. Ha a beigli nem diós és nem mákos, akkor esetleg gesztenyés?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.12.13. 14:37:41

@Mitzi von Küche: a kacsamájpástétom receptje az adott pillanatban fog megszületni :)
a bejgli valószínűleg csokis-mogyorókrémes lesz, meg almás-túrós. vagy ilyesmi.

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2016.03.24. 12:06:33

Érdekes, 2 év alatt alig változott a véleményem...
Pác és staubolás nélkül bármikor jöhet ez a gyönyörűség. A mézzel megbékéltem :))
süti beállítások módosítása