recept-sztorik

Lepcsánkparty

3 szál répa (Anica SubRosa)

2013. július 17. - AnicasubRosa

Ránéztem a 3 répára és eszembejutott Klári kolleganőm, aki 50 körül járt, amikor megismertem. Úrilánynak nevelték, ezt gyakran hangoztatta is, ez egyike volt az allűrjeinek. Tipikusan az a fajta volt, aki azt a bizonyost is csipkekesztyűvel. Rendes csaj volt egyébként, csak kissé körülményes.

A munkahelyi legendárium szerint Klári élete olyan merev volt, hogy szegény Gyuri bácsinak, a férjének is havonta egyszer lehetett annak lennie. És nem csak lehetett, kellett is: minden hónap első szombatján szex, akár esik, akár fúj.  Amikor ezt a sztorit hallottam, némi röhögés után azt mondtam, nem lehet igaz, ennyire nem lehet kockán élni.

Klári egyszer megkérdezte, hogyan csinálják anyósomék az étteremben a salátára az öntetet. Elkezdtem mondani: kevés tejföl, hozzá majonézt kevernek, bele mustár...Klári itt belekérdezett: mennyi? Itt következett a "-Harminc. Mi harminc? miért, mi mennyi?" klasszikus értetlenkedés, mert Klári egyszerűen nem értette, ha valaminek a mennyiségét nem grammra, dekára adták meg.

Kérdeztem tőle, hogy ő most tényleg nem érti, a "kóstold meg és érzed" utasítást? Edit kolleganőnk itt már hősiesen próbálta visszafojtani a kuncogást, kevés sikerrel. Klári ekkor tovább fokozta és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, elmondta, hogy ő bizony 25 év után még mindig szakácskönyvből főzi a húslevest is. És ha az azt írja, hogy a húslevesbe 3 szál répa kell, ő annyit tesz bele. Nem négyet, nem kettőt, hanem szigorúan hármat. 

P1140273

Lesápadtam. Klári kiment, én szembefordultam Edittel, akiből addigra kitört a harsány kacagás. Elhaló hangon csak annyit bírtam mondani: szegény Gyuri bácsi, minden hónap első szombatja....

Ja, és hogy mi lett a répával? Pucoltam még mellé párat és sütöttem egy répatortát. Rákerestem arra,ami állítólag a világ legjobbja, aztán úgy döntöttem, nehogy már nekem gasztromacák mondják meg, hogy hogy is kell, megcsináltam a saját verziómat. Dió nélkül, rummal, narancsos-tejfölös vaníliakrémmel.  Érzés után, szabadon :)

Mondjuk, a frissen generálozott sütőm úgy pirít mint a veszedelem, úgyhogy Dömbi-Évuskának panaszkodtam, hogy a borsodi szénbányák átvenné a sütimet ingyen és bérmentve mint reklámanyagot, de a közepe nyers maradt. Mondtam, hogy az égett részektől megszabadítottam, és körbealufóliázva visszatoltam a sütőbe, majd közös imádságra szólítottam fel a családot a siker érdekében. Évuska két tőmondatban átsegített a nehéz perceken, úgyhogy végül némi  titkos praktikákat bevetve egész elfogadható lett. Nem Évuska, a torta. Ím:

P1140293

P1140319

P1140325

ja, és ha már torta: boldog születésnapot a ma ünneplőknek! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr625385146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2013.07.17. 10:46:54

"Meg ne álljál kettőnél, hanem a négyet szádra ne vedd" :D

BiSZtos finom, de nekem a torta az csoki, mogyoró, esetleg fatörzs... :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.07.17. 20:15:32

Egy nehéz nap estéjén az első felüdülésem e poszt olvasása, időnkénti felröhögéssel.
A répatorta pedig igenis nagyon szuper!
(Meg Évuska is elfogadható szerintem, bár még nem volt szerencsém találkozni vele.)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.17. 21:48:10

@Mitzi von Küche: Évuska több mint elfogadható: ha te hurrikán vagy, akkor ő meg tornádó :D
az első mondatod meg az én elcseszett napomat dobta fel,mert ez olyan mondat, ami régen hangzott el :)

Benikuty 2013.07.18. 13:02:07

@AnicaSubRosa: ennyi fűlledt erotikát...:D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.18. 18:32:37

@Benikuty: majd akkor jajjgass, ha már nem érzed! :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.18. 18:33:33

@AnicaSubRosa: 1 j-vel, természetesen. Daró kedvéért 1 LY-vel :D

Daró 2013.07.18. 23:32:17

@AnicaSubRosa: illik-r olyant mondani hogy fuck?

Süllőcskécske hová lett?

Hurri Kán 2013.07.18. 23:59:37

@Daró:
Erdélyországban turnézik.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.19. 07:52:09

@Daró: nem illik, de mondhatod :D
Süllőcske illegalitásban :D

medvedr 2013.07.19. 08:44:00

Jó volt olvasni. Vannak körülményes emberek az már biztos. Nekem a fiam grammra méri a vizet, mondjuk vegyésznek készül, az is igaz.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.07.19. 11:03:06

@medvedr: Akkor jól is teszi. Sőt biztosan jól is fog főzni.
@Daró: Hát ezt meg mire fel?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.19. 12:14:36

@medvedr: nála megbocsájtható: szakmai ártalom :)
@Mitzi von Küche: LY :)))))))))))))))

Benikuty 2013.07.19. 18:17:41

@AnicaSubRosa: akkor én tölthetem vékonybélbe a tökfőzeléket?

süllőcske 2013.07.19. 19:44:51

Jaj! Ez egy igen játékos poszt!De jó kedvre derített!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.07.19. 20:49:33

@süllőcske: Dicséretesen pótolod a posztolvasást és a kommentelést.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.19. 21:47:01

@Benikuty: izgalmasan hangzik :D
@süllőcske: örülök :)
minden rendben veletek? már itthon?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.20. 14:00:26

ja, amikor megláttam, hogy a férjem beállított 3 répával, felnyerítettem.:) aztán kiderült, hogy a hús,gomba, cukkini, paradicsom és paprika mellett répát is akar grillezni. azt hiszem, fertőzünk,kollegák! :)

Hurri Kán 2013.07.20. 14:01:50

@AnicaSubRosa:
Tejfölért kéne teleportálnom, de igen messzire költözött a bolt ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.20. 14:03:46

@Hurri Kán: koncentrálj erősen, hátha úgy sikerül! :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.07.20. 17:19:36

@AnicaSubRosa: Hát ez a 3 szál répa már alighanem átmegy a köztudatba... :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.20. 17:29:58

@Mitzi von Küche: legalább - a gyerekemen kívül - alkottam valami hasznosat :D

_Remy_ 2013.07.20. 22:09:14

A répatortát is szeretem! :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.07.20. 22:21:52

@_Remy_: a gyereknek azt mondtam, narancsos. dícsérte, aztán kikerekedett a szeme,mikor elárultam, hogy répa. de mondtam, hogy meg ne merjen nyikkanni, az előbb még ízlett neki! :))

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.07.21. 09:28:10

@AnicaSubRosa: Ugyanígy jártam a férjemmel (de ő ma sem tudja, hogy répából készült a torta, azt hiszi, narancstortát ügyeskedett a kis Mici).

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.07.29. 14:22:26

@AnicasubRosa: De rendes vagy!!!
Pont a napokban mondták rám, olyan vagyok mint a napkitörés. hehehe
Azért örülök, hogy sikerült a tortád.