recept-sztorik

Lepcsánkparty

Az öntöttvas sütőedény dicsérete

Mitzi von Küche

2014. október 06. - Mitzi von Küche

Töredelmesen bevallom, hogy nagy internetes vásárló vagyok. Ezt nekem találták ki: egész napos, munkával súlyosbított lótás-futás után este a fotelben szörfözni a gazdag választékban, hát ez valami csodás. Például ezt a  narancsszínű ovális öntöttvas edényt tavaly szereztem be a német ebay-ről, de eddig még csak egyszer használtam. Szegény ott árválkodott a konyhaszekrényben a megfelelő alkalomra várva.

image_106.jpg

Most viszont itt volt az alkalom egy jó másfél kilós, borjúnak árult (de inkább növendék marha) comb formájában. Guszta házi füstölt szalonnát kockáztam az öntöttvas edénybe és kiolvasztottam.

image_74.jpg

 A lehártyázott, egészben hagyott húsdarabot picit körbepirítottam.

image_75.jpg

Ezután kivettem a húst  és a helyébe rakott felkarikázott sárgarépa-, petrezselyemgyökeret, zeller- és karalábékockákat kissé megpirítottam. Pár perc múltán visszaraktam a sóval, borssal ízesített húst, adtam hozzá három feldarabolt csiperkegombát (mert csak ennyi volt otthon - több is jöhet bele) és egy felkarikázott hagymát. Két gerezd fokhagymát is préseltem a tetejére és felöntöttem vízzel a hús feléig. 180 fokra előmelegített sütőbe raktam a sütőtálat, lefedtem saját tetejével, aztán rá sem néztem, csak a finom illatokat szimatoltam.

Egy óra leteltével belenéztem, láttam, hogy minden rendben, mérsékeltem a sütő hőfokát 170 fokra és egyéb dolgom után néztem. A sütés kezdetétől majdnem két óra telt el, amikor először érintettem villával és puhának éreztem. Elzártam a tűzhelyet és kivettem a tálat /nagyon forró/. 

image_77.jpg

A húst kiemeltem a tálból és lefedve pihenni hagytam. Az edényben visszamaradt párolt-sült zöldségeket villával összetörögettem, megszórtam egy kis liszttel és egy kis vízzel felöntve átforraltam egy sűrű mártássá - kicsit túl sűrű is lett. Közben még egy kis só és bors került bele - semmi egyéb fűszer nem kellett, az íze így is finom volt. (Nem akartam vadas mártás irányába menni.)

A pihentetett húst szeletekre vágtam, a mártással bevontam és a tálalásig melegen tartottam. Szalvétagombóccal szervíroztam: vajpuha lett a hús és a zöldségek és a gomba ruszikus mártása jól kiegészítette.

image_79.jpg

 

És egy másik opus, ezúttal sertésből:   Egybesült tarja öntöttvas edényben sütve

Másfél napig pácoltam a két és félkilós kicsontozott húst (hagyma- és fokhagymagerezdek, őrölt köménymag, olaj keverékében), mielőtt a sütőedénybe került, az olajos pácot aláöntve, hagyma- és zsenge fokhagymagerezdekkel turbózva, fedőt rátéve, enyhén sózva-borsozva.

 

image_103.jpg

Ezúttal hideg sütővel kezdtem a sütést, 180 fokig melegítve a sütőt. 80 percig rá sem néztem, ekkor még egy kis páclé ment bele és visszatettem a fedőt. A kezdetektől jó másfél óra telt el, mire a fedőt levettem és még 15 percig sütöttem. Ekkor elzártam a sütőt, de a húst benne hagytam edényestől pihentetni.

image_104.jpg

Csak tálalás előtt vettem ki kicsit hűlni, mielőtt felszeleteltem. Vajpuha, ízletes hús lett a végeredmény. Sajnos, csak ez az egy kép készült - sietnem kellett, mert vendégségbe vittem a sültet.

image_130.jpg

Az öntöttvas sütőedény valóban csodákra képes: természetes ízek, pici fűszerezés, minimális munka  és maximális eredmény -  ajánlom mindenkinek. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr85885921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2014.10.06. 20:51:06

@Daró: pici árusoknál, aztán utóbb a metroban láttam. nem merem hazahozni, mert lassan több az edény mint a helyünk...

Benikuty 2014.10.06. 20:53:10

@Kató néni: add írásba a zuradnak (aki nem az, de azt hiszi...hihi)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.06. 21:30:10

most hulyeseget fogok kerdezni es ne kuldjeytek googlizni
mi a kulonbseg a hizott kacsa-liba es a pecsenye kacsa-liba kozott melyik a job
az egyiket tomik a masik meg azt eszik amit talal?
nagyon rajta vagyok a kacsa dolgon:)
talaltam farmos acsat megfizetheto aron
es szep nagy libamajat kevesbe megfizetheto aron:)
szep nagy darab, de 120 dollarert, nem eszunk libamajat:)

Fenchurch68 2014.10.06. 23:27:49

@Benikuty: Dehogynem, ő az én édes uram, bár nem hiszi el nekem :)
Lehet, hogy egy ilyen edényt inkább én fogok neki ajándékozni karácsonyra. Na meg a benne készült menüt.
Írásba finom úrinő nem adja, csak diszkréten célozgat rá, mit is szeretne karira :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.06. 23:40:14

@AnicasubRosa:
Tenyleg olyan kicsi es visszahuzodo vagyok, hogy nem veszel eszre..., ne szegyenicccs mar meg, teee.... :XDDD

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.06. 23:42:18

@Mitzi von Küche:
Eddig is arra jatszottam, hatha valaki megunja a sajatjat emelgetni, es megajandekoz vele. Ezennel unnepelyesen felveszlek a listara! :)))

EZAZ! 2014.10.07. 07:51:50

Van itthon csilivili teflon bevonatú, tükőrtojás sütésére kiválóan alkalmas cucc is, de egy konyha nélkülözhetetlen kelléke egy vaslábas. Ha nem zománcozott, talán még jobb.
Remeknek találom mindkét ételt, szívből örülök a csirkék, kacsák és egyéb tollasok legalább pár napra történő mellőzésének. Zsemlegombóc, szalvétás, knédli - ganz egall, bármelyik jöhet mellé.

@hagyma: bakker, soha többet nfl-re, bears 21 : 7-ről, lions 14 : 3-ról veszített.
agyrém
keserű hab a savanyú tortán monaco 92' - egyenlített a psg ellen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.07. 12:44:11

@EZAZ!: nekm jott a hetvege
-eagles
-giants
-pats
-saints
-49-rs
--chargers
-broncos
volt kotesben

18 szoros love volt, de cask 10 dolcsival jatszottam
tegnap 10-et buktam seattle es tobb mint 45,,5 pont ment 8 dolcsiert
hianyzott meg egy mezonygol....

enegem a soccer szokott szopatni, nagyon nritkan is jatszom
ha jatszottam volna pl, en tuti a PSG-re teszek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.07. 15:17:23

@EZAZ!: ja, nekunk serpenyonk van vasbol az is jo tukortojasnak
a teflonosat rantottanak hasznalom, meg porkoltnek
egy jo paprikaskrumpli meg sima lemezfazekban is megofol

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.07. 18:16:03

@hagyma: Vasserpenyőm még nincs, de lesz. Önvédelmi eszközként is szolgálhat szükség esetén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.07. 21:29:28

@Mitzi von Küche: ilyenunk van , garage salen vette Mary
seefood salatat eszek kortevel...
lehet terhes vagyok?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.07. 21:57:08

@hagyma: Tivadar, leköptem a monitort :DDDDDDDD

Fenchurch68 2014.10.07. 22:04:39

@hagyma: Első vemhességem alatt - nagyon elszánt vegaként - ültem a Tabáni Teázóban, és néztem a táblát: virsli mustárral. Úgy megkívántam, hogy otthon betömtem három nagy szelet mustáros kenyeret. Virsli nem volt sajnos. A másik két vemhesség alatt nem volt ilyen élményem. Szóval akkor neked első? Gratulálok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.07. 22:19:14

@AnicasubRosa: @Kató néni:
biztos ami zicher rendeltem az amazonon terhessegi tesztet
mar a masodik tanyer kortes seefoodot eszem
lehet ikrek lesznek?

Hurri Kán 2014.10.07. 22:27:45

@Benikuty:
Pöckölni? De hát mire való volt a köpőcső? :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.08. 08:52:56

@AnicasubRosa:
O fog zebrat pisilni, es te kopkodod a monitort..., kepzeld a Mary mit fog csinalni...:))))

Benikuty 2014.10.08. 15:01:58

@hagyma: rendesen rápisiltél, Tivadar? :)

Benikuty 2014.10.08. 15:07:54

@Kató néni: Jézusom, mi lett volna, ha mást kívánsz meg? :D

Benikuty 2014.10.08. 15:09:55

@dömbi: Mary remek nagymama lesz ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.08. 15:51:29

@Benikuty: Mary mar most is remek nagymama, de szuletendo gyermekemnek az anykaja less, mert, csaxolok, nem anyamat vettem felesegul es Maryt sem csaltam meg a lanyaval
viszont a seefood salata kortevel egeszen uberfasza

Fenchurch68 2014.10.08. 16:50:32

@Benikuty: Ha lett volna virsli, akkor nyilván fiú lett volna. Most már így húsz év után beletörődtem, hogy lány :)
@hagyma: Szerintem mindenki veszi az adást, hogy egy elkötelezett és odaadó férj vagy, melyhez hasonlót kívánok mindenkinek. Mary megérdemli. El tudok képzelni körte kivájt belsejébe pakolt rákocskákat majonézesen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.08. 16:55:40

@Kató néni: azt meg el is felejtettem, hogy a terhessegi teszetem negative let

oh en csak ettem volna valamit es az egyik ilyen kontenerbe volt a salata a masikban a korte felszeletelve
es jo vot....
egyutt

Benikuty 2014.10.08. 20:08:37

@hagyma: azért nem irigyellek, mert az én Mártim is egy drágakő. :)

Benikuty 2014.10.08. 20:11:11

@Kató néni: megértelek :) nekem két édes kicsim van. 26 és 28 évesek :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.08. 20:55:47

@Benikuty: én meg megszültem a tökéletes férfit :D

Hurri Kán 2014.10.08. 21:24:38

@AnicasubRosa:
De hisz' nem is te vagy az anyám :D

Benikuty 2014.10.09. 03:39:05

@Hurri Kán: :D :D ezen befosikáltam!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.09. 04:29:02

@Hurri Kán: lelotted az en poenomat
az akartam irni
mamaaaaaaaaaaaaaaa!!!!

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.09. 10:23:24

@Kató néni:
Remelem nem fog az atkod!
Legalabb az en csaladom noi szektorarol vedd le a rontast.
Ugye van az a penz, vagy zoldsegmennyiseg, amiert megteszed?!? :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.09. 15:11:40

@Mitzi von Küche: nok inkabb tamadasra hasznakjak
elso felesegem megkuldte a konyhabol es a nyelevel beleallt az eloszoba falaba

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.09. 18:57:04

Ma az IKON étterem kitelepült Street Food-jában vettem egy remek cheddar-os hamburgert - és a kocsiban megettem kocsimosatás közben :)
Egy baj volt vele: utána még éhesebb lettem, mint előtte.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.09. 19:01:03

@Hurri Kán: :D szerencsédre/szerencsémre :D
@Benikuty: én is :D
@dömbi: boszorkányon nem fog az átok :DD
@hagyma: sejtem,miért szakadt meg a kapcsolat :/
@Mitzi von Küche: dupla vagy semmi! :))

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.09. 19:23:29

@AnicasubRosa:
Es a baszarkany hazinepen? :)))

@Mitzi von Küche:
Dupla munka a melosnak, neked szimpla elvezet, igy megy ez...:)))

Fenchurch68 2014.10.09. 19:54:00

@dömbi: Hááát, tudod, én háromból háromszor estem vemhességbe első pajzán pillantás után... szóval nem én leszek az, aki a virslinemevés átkát leveszi a gyermekeidről, vagy rólad :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.09. 20:17:53

@AnicasubRosa: Dupla Ikon-hambi árából egy egész tisztességes ebéd is kifért volna. Itt az időfaktor volt lényeges. És meg sem kottyant érzékeny gyomromnak (ami a mekdöncist nem bírja).

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.10.09. 20:18:16

@Kató néni:
En attol rettentem meg, hogy a hagymahoz hasonlo ferjet kivantal mindenkinek. :((((((
Mint @AnicasubRosa jelezte, nekem is vannak am kepessegeim, uuugy vigyaaazzzz :DD
+ szerencsenk, hogy a vemhesedesre alkalmas csaladtagjaim mind a negyen kivetel nelkul vad leszbik! Ez igy is marad, himnemu lenyektol hagymatol szigoruan elzarva! :XDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.10. 01:01:54

@dömbi: hat a tokeletes ferj es ferfi, mint kifejezes nagyon szereny, a lenyeget alulrol nyalo megallapitasa ferji mivoltomnak, bar ennek kteljesedesehez valoban kellett Mary is, sosem tagadtam
@AnicasubRosa: igen, felredugtam
fiatal voltam es boho, tovabba elsore nem talaltam el az igazi feleseget, de megaldott egy szep gyermekkel, es valasunk utat nyitott az igazi megtalalalasahoz, ezert orok halaval tartozok neki

Benikuty 2014.10.10. 08:07:26

@Kató néni: azon röhögök, hogy fogalmad nincs, milyen társaságba keveredtél... :D

Benikuty 2014.10.10. 08:12:04

@hagyma: mit csináltál? félred...tál? az meg micsoda?

Benikuty 2014.10.10. 08:14:21

mentem kökényt szedni dzsemnek ;D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.10. 10:43:25

@Benikuty: Ne rémiszd már el szegényt. Kökénydzsemet meg kérnék (ha arra járok).

Fenchurch68 2014.10.10. 11:54:59

@Benikuty: Azt te csak hiszed, bébi! Agresszív nonkonformista vagyok a személyiségtesztem alapján :D
Igenis kiállok azon véleményem mellett szilárdan, miszerint hagyma remek férj, Marynek jó dolga van - nem irigylem, mert nekem is -, és szívből örülnék, ha a három lányomnak hasonlóan elkötelezett, odaadó, a tapasztalatait világnézetté leszűrő és mellesleg ilyen jól főző pasas jutna.
Kökény jó, kökényvirág teának még jobb! Úgy serkenti az anyagcserét, hogy csak na.

Benikuty 2014.10.10. 11:59:43

@Mitzi von Küche: juttatok jó szívvel...most nagyon szívok, rohanok is vissza szedni...ekkora ökröt, hogy bevállaltam! Nagyon kedves kertészmérnök egyetemi docens barátom ajánlotta fel az idei termését, szégyenben nem maradhatok. ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.10. 12:27:25

@Kató néni: magyarán kipurgál? :D
@Mitzi von Küche: szerintem nem ijedős csaj :D
@hagyma: én nem erre gondoltam, hanem a repkedő edényekre :)
@dömbi: azért nem rossz srác Tivadar, kifejezetten pozitív jellemvonásai is vannak :))

Fenchurch68 2014.10.10. 12:59:23

@AnicasubRosa: Próbálnám finoman fogalmazni, lényegében igen. De nem durván. Nem az a kínai zöldtea kapszula fíling :D
Tivadar pedig cuki.

Benikuty 2014.10.10. 15:28:22

@Kató néni: édes vagy cucus, hogy bébinek szólítottál :D

Benikuty 2014.10.10. 15:31:08

@Kató néni: Tivi jól főz? Ne röhögtess cucus, mert cserepes a szám :D

Benikuty 2014.10.10. 15:33:09

@hagyma: hallod-e mán földi, cuki vagy!
kész vagyok, mossatok fel :DD

Benikuty 2014.10.10. 15:35:09

Csinálom is bánatomban a kökény dzsemet, mert Mitzikének mindent...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.10. 17:31:23

@Benikuty: vannak emberek, elsosorban a nok kozott lelhetoek fel akik elsore raereznek kvalitasaimra es meglatjak bennem a szepseget, erot es intelligenciat,, ami magas muveltseggel parosul

amugy jol fozok-sutok
nem sokfelet,, mert amugysem fozunk tul gyakran, de azt remekul
kiemelkedoen jo rantottat es bundaskenyeret keszitek
egyszeruen pazar a lecsom
vilaghjiru a borsostokanyom es elsorangu a paprikas csirkem, a rakott krumplimnak csodajara jarnak, de nem szegyenkezhetek a sult csirkem miatt sem , tovabba eros vagyok sertesporkoltben es paprikas krumpliban is es husos kaposzta , valamint a kocsonya sem fog ki rajtam es nem rettenek meg mindenfele husok es zoldsegek grillezesetol sem
hat kb ez a menusor ami az en reszortom itthon, sztrapacskat is tudnek de utalunk krumplit reszelni es korulmenyes jo turohoz es szalonnahoz jutni/
/a mutkor sutottem kenyeret, de azt elbaszkuraltam/

Benikuty 2014.10.10. 17:56:21

@hagyma: fődi, téged szenté kéne avatni...de tényleg :D

Benikuty 2014.10.10. 17:58:48

@hagyma: vagy inkább három Michelin szőrös bunkót, mert akkora a képed, hogy nem fér el a fejeden :DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.10. 18:06:54

@Benikuty: sajnos ugy tudom, a szentte avatasomra cask halalom utan par evtizeddel kerulhet sor, ugyhogy egyiken esem eljuk meg

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.10. 18:07:56

Bocsi, javítottam közben... - Meg még gyors is vagy! :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.10. 18:10:07

de a tokeletes ferfiaknak is vannak kotelezettsegei, igy most elvonulok dolgozni, less egy vacsorank
Italian buffet less
azt kedvelem
dolgozni is vele,, enni is

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 12:00:44

@hagyma: ajtófélfáknál azért vigyázz az arcoddal! :P :D

tejfölös csirkepaprikást főzök háromféle gombával,és nokedlájjal. hagyma kedvéért posztoljam majd? :DDDDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 12:38:25

@AnicasubRosa: Oh yeaahh...! Nagyon megenném.
Nálunk fagyasztott citromfüves lazacfilé lesz linguine tésztával, néhány rántott rákocskával. Ezt tudtam ugyanis kikotorni a mélyhűtőből (a ház jelenlegi állapotában ez is nagy szó - pedig ma csak három burkoló dolgozik...).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.10.11. 13:35:43

@AnicasubRosa: mi rosszat tett a csirke, hogy meggombazod?
amugy lassan kezdek megkivanni egy tejfolos gombapaprikast
@Mitzi von Küche: nem less tul kemeny?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 14:12:30

@hagyma: Már meg is ettük - persze, nem fagyasztva:)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 14:35:16

@AnicasubRosa: szóval birsalmás-avokádós körtecsatnit csak csináltam mellé. mert nem tudom,hogy mi az elég :DD

Hurri Kán 2014.10.11. 14:46:15

Én ma a konyhai szexet gyakoroltam, szóval leballagtam a közeli grúz étterembe, és kiválót ebédeltem náluk :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 15:24:43

@Hurri Kán: ha lenne egy a közelben, holnap veledmennék :)
de nincs, a francba!!
amúgy mit faltál náluk?

Hurri Kán 2014.10.11. 16:12:20

@AnicasubRosa:
Alig csipegettem :)
Ettem egy csirkelevest (joghurtos, fokhagymás, kapros-korianderes ízesítés), hinkalit (főtt-sült tészta batyuk, túrós, húsos, mindenféle van), 3 marhás tekercset adzsikával, csípős, meg két fánkot a végén. Meg tárkonyszörpöt :)

Benikuty 2014.10.11. 17:57:34

@Hurri Kán: ...nahát...akinek csak megszületni volt nehéz... :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.11. 21:20:21

@Hurri Kán: azért a tárkonyszörp elég perverzül hangzik :D

Hurri Kán 2014.10.11. 21:34:17

@Benikuty:
Nem érdemes engem irigyelni :D

@AnicasubRosa:
Az is, de jó :D

Benikuty 2014.10.12. 07:44:39

@Hurri Kán: poén volt, dehogy irigylek én senkit...bocsánat!

Benikuty 2014.10.12. 07:45:21

Menni kell savazni! Nehogy elfelejtsétek...

Benikuty 2014.10.12. 07:46:16

@AnicasubRosa: én kátrányszörpöt olvastam... :D

Hurri Kán 2014.10.12. 10:55:52

@Benikuty:
Egy kedves barátom figyelmeztetett, óvakodjunk attól, hogy faszokat rajzolunk a szavazólapra. Az elmúlt évtizedek tanulsága szerint az emberek hajalmosak megválasztani őket.

Benikuty 2014.10.12. 11:13:59

@Hurri Kán: így igaz, de hosszú ideje itt van olyan is, akire ez nem vonatkozik...

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.12. 13:23:08

@Hurri Kán: egyébként a hivatalos választási útmutató szerint - ami a szavazatszámláló bizottsági tagok felkészítésére szolgál - önmagában az, hogy az egyébként érvényes szavazatot tartalmazó szavazólapra valaki rajzol valamit, nem teszi azt érvénytelenné :)

és egy nagyon jó kis rövidfilm, ha már a témánál tartunk :D
film.indavideo.hu/video/f_egy_szavazat

Benikuty 2014.10.12. 16:19:40

Most végeztem a kökénydzsem harmadik fordulójával...ez tíz kiló gyümölcsöt jelent, aminek már a szedésénél is felmerült a kényszerzubbony lehetősége. A technológia pedig töretlen fejlődik a maga nem lenini útján, utóbbi teljesen unortodoxnak mondható...de mivel figyelek, olvasok, nos, ez a leginkább vonzó...kis híján orgazmus :DD
Két kanyar várható még, én még ennyiszer soha...hiába ehhez is meg kellett őszülnl...

Hurri Kán 2014.10.12. 17:07:45

@Benikuty:
A kökény is olyan, mint a csipkebogyó, hogy a magja eldugítja a passzírozót? :D

Benikuty 2014.10.12. 17:28:17

@Hurri Kán: azt még nem próbáltam...előbb kökényből kell felgyógyulnom :D

Hurri Kán 2014.10.12. 17:35:41

@Benikuty:
Nem akarod megpróbálni :D

Fenchurch68 2014.10.12. 18:36:34

@AnicasubRosa: Ha ezt előbb látom... Olyan tehetségesen rajzolok! (Nem kifejezetten hímtagot, bármi mást is. Tevét, majmot, disznót, poloskát.) Becsületből elmentem savazni, de annyira nem régóta élek itt, hogy csak a kedvesem meg a padon ülő nénik információja alapján ikszeltem.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.12. 19:38:09

@Mitzi von Küche: :DDDDD
@Kató néni: nagyon szeretem ezeket a kisfilmeket, vizsgafilmeket, egyáltalán a magyar filmeket. meg a magyar zenéket. :))
@Benikuty: "minden korban van valami, ami akkor és ott jó.." :))

Benikuty 2014.10.12. 19:59:42

Összegzendő a nap értékelhető eseményeit: kökény dzsem projektem eljutott a csúcsra, természetesen ebben sem tudtam hibázni. Közlöm továbbá, hogy senki nem kap belőle, kivéve Mitzikét.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.10.12. 20:15:46

@Benikuty: Megtisztelő és lehet, érte is megyek (ha sikerül leküzdenem a Pesten keresztüli autóvezetés iránti averziómat).

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.10.13. 20:34:13

@Benikuty: ösmered a szívem rejtett titkait :D lehet, nem menő, de a BDB-t és az Ott fogsz majd sírni-t is nagyon :))))