recept-sztorik

Lepcsánkparty

zöldséges lasagne vegyesházasságból (AnicasubRosa)

újraközlés

2014. november 10. - AnicasubRosa

 

 lasagne

Az olivabogyóval kezdődött. Nem kellett volna füstöltlazacosat vennem, akkor nem tévedek oda a polchoz, amin a lasagnetészta van, nem teszem a kosárba a parmezánt, és még az is meglehet, hogy nem megyek át a szembenlévő üzletbe, ahol a rózsaszín macskás fülbevalómat vettem anno. Mondjuk, most meg két tollasat meg egy tarkát. Fene egye meg, ha valamibe belekezdek, akkor ezerrel!

lasagnetészta.JPG

oliva.JPG

Mindezek hiányában nem születik meg az alábbi étel, ami felmenői között mexikói zöldségkeverékkel, mediterrán olivával, kínai eredetű szójaszósszal, indiai curryvel, talján parmezánnal és franciás besamel-alapú mártással büszkélkedhet. Az eredmény: egyik íz sem diadalmaskodik a többi fölött, keveredésük eredménye szemet és ínyt gyönyörködtető. Családtagjaim e mondatra rábólintottak. Még a gyerek is.

Pármai sonka nem volt a boltban (vihogtak is a lányok a pult mögött, velem együtt, hogy pedig most éppen vittem volna tíz kilót), úgyhogy maradt a Pápai (nyelvtannácik kedvéért: nagybötű, mert márkanév), felkockáztam, megpirítottam, a megmaradt zsírján vékonyra szeletelt császárszalonnát átforgattam. Amíg hűlt, vajon lisztet pirítottam, forró tejjel felengedtem, só, bors, szerecsendió, curry és egy kortynyi szójaszósz adta a fűszerezést, tejszínnel és tejjel még egy kicsit nyakonöntöttem, jó sok sajt (reszelt pásztor és morzsolt parmezán keveréke) és egy tojássárgája került a mártásba.

aranyszínű besamel.JPG

Sütőtálat kiolajoztam, és leraktam váltogatva a tésztát és a sonka-szalonna-zöldség-olivabogyó tölteléket, a lapokat jó bőségesen megöntözve a szósszal. Én nem főztem elő a tésztalapokat, úgyhogy lealufóliázva toltam be a sütőbe az ételt, egy bő órára. Ja, a tetejét is megszórtam, de azt már csak parmezánnal, oda is ragadt az alufóliára a fele. Úgyhogy a maradék sajttal azt pótoltam, és fólia nélkül sütöttem még rajta pár percet, aztán nekiugrottunk és kétpofára…

P1110327.jpg

P1110337.jpg

 

 

Ui.1: Egyre inkább úgy érzem, mutasd a tányérod, megmondom, ki vagy. Lehet poszttéma?

ui.2: Kicsit sótlan lett, borsot is tettünk rá utólag. De beletenni könnyebb, mint kivenni, visszafelé a legritkábban működnek a dolgok.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr355837470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EZAZ! 2014.11.10. 03:16:16

ez a poszt tele van magas labdákkal.

el is kezdem: shopping bulimia, nem tudom van-e bno kódja, utánanézek.

a lazanyát szeretem, az eredeti olasz recept alapján elkészítve.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.10. 09:19:46

Itt az eredménye, hogy mindenfélét összevásárolsz:)
A lasagne-tésztát én sem főztem sosem elő, jól megpuhul a sütőben, csak legyen elég szaft rajta.
Ezenkívül csak annyit szeretnék mondani, hogy ez a poszt annyira Anicás...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.10. 13:04:07

nem szeretjuk a lasagnyat:)
/azt amugy fel nem fogom, hogy az eletbe van az, hogfy Maryvel tokeletesen egyezik a akajaizlesunk, ami meg nem egyezett, az 6 ev alatt mindkettonknel megvaltozott, pl ma mar en sem ennek belsoseget/
amugy nagyon jol nez ki, bizts kurva jo

ez a beletenni konnyebb, mint kivenni dolog az en koromban mar nem mindig ervenyesul

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.11.10. 13:44:49

"reszelt pásztor..." = ???
Mondd, hogy nem a Hortobagy Orokos Pasztora cim tulajdonosat kaptad el, es reszelted ra?! :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.10. 16:07:03

ja, a mutasd a tanyerod megmondom kivagy az tuti igaz
akkor is amikor "elkeszited" a tanyerod es akkor is mikor befejezted a zabat
kifejtve
nagyon fontos az etel talalasa eeeeeeeees
kajat tanyeron nem hagyunk
a ketto osszefugg
mert a "tanyert" minosegre es mennyisegre is tudni kell tokeletesre elkesziteni

mondjuk ahogy pl. / hogy ne menjunk messzire/ en teszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.10. 16:12:37

@dömbi: Pasztor magybetu mert markanev

U2:
fustolt sajttal, csaszarszalonnaval es soval, hogy let sotlan?

Fenchurch68 2014.11.10. 17:20:10

Ez egy olyan liaison, aminek az eredménye egy gyönyörű göndör fekete hajú, kék szemű, kreol bőrű dundi csecsemő :)
Ennék belőle, paleo ide-oda.
Tányér-téma: Amikor én főzök, én tálalok. Mindenkinek inkább kevesebbet, de legyen szép. Legfeljebb kér még, boldoggá tesz vele. (Ha van. Ha nincs, beszélje meg a tesójával, vagy menjenek ki a hóra.) Beteg vagyok attól, ha valaki összetúrja a tányérját, akár étteremben is. Valaki dolgozott vele, hogy az szép és guszta legyen, különben nyilván ehetnénk műbőr kalapban nagykanállal a rántott húst mélytányérból.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.10. 21:01:42

@EZAZ!: hát ja, szeretek vásárolni, viszont nem pazarló módon, illetve ha meg igen, úgyis nekem kell gazdálkodnom a mínusszal is. :) még nem kötöttünk ki az adósok börtönében, nem is fogunk :D
@Mitzi von Küche: voltak már érdekes helyzetek, hogy na most akkor ezekből mit??? :D
@dömbi: neeeeeem, valóban nagybötűs Pásztorról van szó :D
@hagyma: nem tudom, talán a sok zöldség elvitte a sósságot..
@Kató néni: volt olyan ismerősöm, aki játszotta az úrinőt, étteremben enni meg igazi égés volt vele enni, mert annyira kulturálatlanul trancsírozott, turkált, tologatott, hogy fúj...:(

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.10. 21:21:57

@hagyma: pláne! nem tudom, lehet csak nekünk nem volt elég sós, másnak nem lett volna az..hmmm.. nem t'om...

bárányhúst pácolok holnapra. és fáradt is vagyok,majd érkezem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.10. 21:27:47

@AnicasubRosa: en meg megeszem az utolso /otodik/ adag meatlofomat
ez a no allamdoan 8 adagot foz kettonkre:)
de legalabb jo

Hurri Kán 2014.11.10. 22:26:36

"Családtagjaim e mondatra rábólintottak. Még a gyerek is."
Próbáltak volna mást csinálni :D

Bárányt meg felesleges pácolni, ha csak nem birka már :p

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.11. 02:00:58

@Hurri Kán: dehogy felesleges
nagyon jo baranypacok vannak
az mas kerdes, hogy nem szeretjuk a baranyt /sem/

nekem jobban bejon egy jo nagy ust birkaporkolt esetleg ozzel megvaditva
itt nagyon nepszeru a rozmaringos baranyborda, de nalunk nem nyert

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.11. 09:05:48

@AnicasubRosa: Aztán bárányt honnan kerítettél? Én is szeretnék...

Hurri Kán 2014.11.11. 11:01:52

@hagyma:
Tiszta szerencse, hogy ehhez is értesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.11. 11:46:44

@Hurri Kán: ez igy van
nem kenyerem az alszerenyseg
bar meg sosem pacoltam baranyt, mert mint mondpttam nem kedveljuk
de ettol meg pacol/hat/jak

Hurri Kán 2014.11.11. 11:56:59

@hagyma:
Nyugtass meg, legalább te elhiszed, amit leírsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.11. 17:08:52

@Hurri Kán: teljes mertekben megnyugodhatsz
nem vagyok alszereny es meg sosem pacoltam baranyt
mi ebben a hihetetlen?

amugy itt foleg a baranyborda a nepszeru
mar tobbszor tobb konyhan kostoltam
nekm nem jon be

Hurri Kán 2014.11.11. 17:15:55

@hagyma:
Semmi baj, az lepne meg, ha egyszer értenéd, amit írnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.11. 17:33:15

en jobban ertem, mint ahogy te mondod...

virsli less a reggeli-ebed
megkivantam pedig nincs is majus elseje

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.11. 18:12:56

@Hurri Kán: azért pácoltam, mert kiolvadolt, de nem volt időm elkészíteni és nem akartam, hogy megromoljon.
Kommented első fele alapján azt kell mondjam, mérhetetlen gonoszság lakozik a szívedben :P :D
@Mitzi von Küche: kaptu

Hurri Kán 2014.11.11. 18:19:07

@AnicasubRosa:
Nem lehet itt semmit hallani :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.11.11. 19:01:57

@Hurri Kán:
Itt sem. :D

@AnicasubRosa:
En se kis p-vel irtam a Pásztort.
Ha beleszecskaztad volna nagy P-vel a Pásztort, meg most is azon ragodnatok, az hetszentseg. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.11. 19:07:57

@AnicasubRosa: Ha a blog.hu-ról kattintok az új kommentekre, a Lepcsánkparty blog címlapja azt írja: "Sajnos, nincs megjeleníthető bejegyzés." Nálad is így van? Mi lehet az oka?

Daró 2014.11.11. 19:29:38

Az első szó ami eszembe jutott: eklektikus. Néha beleesem én is a -bab jó, hús jó, lekvár jó, együtt hogy lehetne rossz - csapdába, de a szójaszószt, kukoricát, olivát és besamel-t együtt kicsit soknak érzem... (Nem mentem Itáliába, itthon alvó kórházbanfekvő vagyok)

Daró 2014.11.11. 19:35:08

És én sem szeretem a bárányt. Bár amikkor sütöttem, mindenki kétpofára tolta, én nem bírtam megkóstolni. Ahogy a kecskegidát sem, meg a malacot sem. Gyyereket nem eszek :-D

Benikuty 2014.11.11. 20:13:58

off.
Ma kaptam egy jó csomó malagueta magot. Cserépben jól tartható...szívesen küldök, ha valakit érdekel.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.11.11. 20:57:51

@Benikuty:
En jelentkezek erte.
Megkoszonom, ha teszel felre nekem.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.11.11. 21:51:52

@Mitzi von Küche: nem tudom, szerintem nem a mi készülékünkben van a hiba. én nem babráltam semmit, az tuti. majd elhárítják.
@Daró: juj, az nem jó :( gyógyulgass....
@Benikuty: én is megköszönnék pár magot :) FB-n írok postacímet :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.11. 21:58:02

@Benikuty: Mi az a malagueta? (A malaguenyát ismerem...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.12. 00:31:48

@Benikuty: johet
tegyel melle egy uveg szolopalinkat is
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.12. 03:42:29

meg ha mar ugyis megy a postara par szal szarazkolbaszt a helykihasznalas miatt

Benikuty 2014.11.12. 05:22:54

fészen várom a címeket :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.12. 20:26:37

@Benikuty: kerlekszepem
114/C North Ridge Dr.
Asheville
NC
28804
USA
a kolbasz legyen csipos, a szolopalinkat muanyagfalakonba toltsd at, mert eltorik
thx
/a paprika mag nem fontos:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.16. 00:30:41

remelem azert hetfore foz-sut valaki
ma estere isteni angus burger ettem isteni krumplival
/ a sutoben sult "hasabot" kedvelem nem az olajbansultet/
es a kiegeszitok
mondtam mar, hogy isteni volt?

Benikuty 2014.11.16. 06:00:54

@hagyma: csomagolok egy bilit is, amibe belelóghat a kezed.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.16. 12:33:27

@Benikuty: OK, most szuletett unokank, tudjuk hasznalni
@Mitzi von Küche: ah nem palyazom meg, helyemen vagyok
ekkora fonok nem szeretnek lenni, nem vagyoj egy iranyito tipus, inkasbb fuggetken

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.16. 12:37:17

@Mitzi von Küche: de attol meg orulok, mert ritka ellenszenves hulye pasi
itt amerikaban O volt a leghulyebb fonokom
otthon volt egy hulyebb
de az most is hulye, mert kolcsonos - nem igazan birlak - munkahelyi kapcsolat utan azert bejelolt a facen

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.11.16. 16:30:44

@hagyma: Ahogy tegnap este is kifejtettem néhány blogtársnak, a főnök alapból mindig hülye. Kivétel, ha majd már te leszel a főnök (akkor meg a beosztottak a hülyék...) :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.11.16. 18:58:43

@Mitzi von Küche: ebben nem ertunk egyet
van aki azert kemenyebb mert jobbat akar es vannak direct kekeckedok, mindenbe belekotok, okoskodok, a [presztsuket es allasukat feltok
na ez ilyen volt
en sem a letra legaljam vagyok, jopar embert iranyitok / szamuk ugye valtozo/ nem hiszem, hogy hulyeznenek a hatam mogott
nekem 3 fonokom van
- az egyik akit most rugtak ki /hala egnek/
- Mary
- Isten

ezek kozul az elso egy idiota, a tobbivel elvagyok