recept-sztorik

Lepcsánkparty

Egy békebeli étel: paradicsomos húsgombóc (AnicasubRosa)

2015. március 09. - AnicasubRosa

Igencsak öregszem (persze, senki nem fiatalodik), mert egyre gyakrabban jutnak eszembe gyerekkorom meghatározó ételei. Nálunk háromgyerekes család létünkre mindennap volt húsétel, de rengeteg zöldséget is ettünk és anyu sok főzeléket, mártást is főzött. Kolis egy évig voltam, a menzát igazából már nevelőtanárként látogattam anno, viszont a paradicsomos húsgombóc mindig a barátom maradt.

Teljesen feldobott, amikor kiderült, hogy a gyerekem is szereti ezt az ételt, a férjem meg szerencsére mindenevő, úgyhogy ez volt a szombati ebéd.

Először is bevásároltam, aztán felhívtam anyukámat azzal a kérdéssel, ő külön főzi-e ki a gombócokat, vagy a mártásban. A válasz: olyan régen csináltam, hogy már nem emlékszem. Na, mondom, ez nem biztos, hogy előrébb visz, de legalább beszéltünk egy negyedórát.

Végülis megcsináltam a saját verziómat, akinek tetszik, megcsinálja; akinek nem, továbblapoz.

Valamivel több mint fél kiló darálthúst fűszereztem sóval, borssal, kétféle pirospaprikával, egy szál felkockázott újhagymával és néhány levél apróra vágott medvehagyma-levéllel, meg egy gerezd reszelt fokhagymával. Egy tojást és egy bögre félig előfőzött rizs felét adtam hozzá (sokallottam az előzetesen kigondolt mennyiséget), majd vizes kézzel kis gombócokat sodorgattam és enyhén sós vízben kifőztem őket.

Egy nagy lábasban zsiradékon vékony világos rántást csináltam, adtam hozzá egy doboz hámozott, paradicsomszószban eltett paradicsomot (5 gyönyörű hosszúkás gyümölcs ? volt benne) és egy doboz paradicsompürét, lassan felengedtem kavargatás közben a húsgombócok főzőlevével. Amikor már úgy láttam, hogy mind a szósz mennyisége, mind a sűrűsége jó, kicsit cukroztam és beletettem a húsgombócokat egy zellerlevél társaságában,majd összeforraltam. 

És ha már lúd, legyen kövér: főttkrumplival tálaltam, a tetejére vágott zellerzölddel.

P1170387

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr747248315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2015.03.09. 02:20:58

Szép. A legdrágább összetevője az a telefon, a többi nem is nagyon számít... ;)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.09. 09:14:40

Nem lattam meg a posztot, de ma ezt kartam fozni.
A sarki frissen felujitott kozertben 32 dkg. hus 50%-al learazva 6.75 sfr volt.
Vagy eheznek ma, vagy elballagok oolcsobb husert. :((

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 09:44:34

Egyszerűen nagyszerű! Ugyan én nem csináltam még, de enni nagyon szeretem.
@dömbi: Szegény Dömbikének a posztokkal kell jóllaknia.

Fenchurch68 2015.03.09. 09:59:32

Hogy ezt a gyerekek mennyire szeretik! Bár én klasszik töltött paprikának szoktam főzni, aztán leeszem az összes töltelékről a paprikát :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 12:18:00

Szombaton két óriási tányérral bevágtam, aztán vasárnap tarját sütöttem, amit aztán összegrilleztem úgy, hogy két szelet közé füstöltsaj, paradicsom, újhagyma ment. Délután anyósomnál betoltam vagy 5 nagy szelet kókuszos-fehércsokis sütit, aztán a barátnőmnél kólát ittam, utána fánkot sütöttem, azt ettük szilvalekvárral. Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy szószerint fuldoklom a gyomorsavban, mert álmomban "letüdőztem" belőle egy kicsit :((

Így jár, aki habzsol.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.09. 12:38:09

@Mitzi von Küche:
Dombikenek van dugi kaposztaja, de az emesztogodroknek kellene valami...:))

Kiegyezeses alapon kisfiam elment hust venni, fasirt lesz tokfozelekkel.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 13:25:19

@dömbi: a tökfőzeléket is kajálom :)) sok kaporral...
@Benikuty: tényleg nem egy nagy költségigényű étel :)
/a húsgombóc sok lett, nem is főztem bele mindet a szószba, hanem a hűtőben várja a maradék, hogy kapros-tejfölös szószt csináljak/
@Kató néni: töltöttpaprika is oké :)
@Mitzi von Küche: na, majd az unokáknak :)))

Benikuty 2015.03.09. 14:15:19

@AnicasubRosa: azt hiszem, kissé félreértettél..., sajnálom.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 16:06:17

@Benikuty: értettem, hogy az anyámmal történt telefonbeszélgetés a legdrágább :))
:*

Hurri Kán 2015.03.09. 16:11:38

Ez így tökéletes, ahogy van! Nyamm :)

habanera 2015.03.09. 17:08:29

Legközelebb próbáld ki tojás nélkül a gombócokat. Sokkal lazább, könnyebb lesz. Én bele szoktam főzni a paradicsomos lébe a gombócokat. Amikor megfőttek, kiszedem, akkor teszem bele a sűr.par-t és sűrű mártássá főzöm, de nem szoktam cukrot beletenni. Érdemes kipróbálni egyszer zellerzöld helyett néhány levélke bazsalikommal, úgy is zseniális.

dimitrisz 2015.03.09. 17:14:30

A fiam a nemet cserediaknal evett ilyet. Nagyon ízlett. Itthon is megcsináltam neki. De nem volt jó az itthoni mert kint sokkal barnább volt a húsgombóc. Tudja vki miert?

Fenchurch68 2015.03.09. 17:16:29

Megkérdeztem exanyóst, ő is belefőzi a gombócokat, de nekem szimpatikus ez a külön főzés, majd főzőlé felhasználása is. Osztrák barátném főzött ilyet úgy, hogy egészen picike gombócok, aztán a paradicsomos lébe beledobott két marék szarvacska-tésztát, ami a lé nagy részét felszívta. Háááát, falura, kabát alá jó volt, de nem kértem el a receptet :D

Fenchurch68 2015.03.09. 17:17:27

@dimitrisz: Megsütik előtte szerintem, ez az amcsi változat - tehát gyakorlatilag kis kész fasírtokat tesznek a szószba.

hamagamondja 2015.03.09. 17:26:56

A finom húsízű főzőlevet pedig kiöntötted a lefolyóba.... A mártásban kellett volna főzni, majd a végén berántani.

hamagamondja 2015.03.09. 17:29:44

bocs, elnéztem, nem öntötted ki:)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 18:56:52

@dimitrisz: Lehet, hogy még mindig divat a németeknél a Generalsaft? :))
@AnicasubRosa: Mondtam, hogy nem árt némi diéta olykor, vagy nem mondtam? :)

Benikuty 2015.03.09. 18:59:22

@habanera: ha paprikába töltöd a cuccot, akkor tényleg nem kell a tojás. Egyszer ennél a változatnál véletlen kihagytam...aztán mondtam, direkt olyan érdekes főzelék féle lett...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 19:00:21

Az eddigi 2760 letöltést elnézve ismét meg kell állapítanom, hogy mindig a legegyszerűbb ételek a legnépszerűbbek...

Benikuty 2015.03.09. 19:00:31

@AnicasubRosa: akkor értem, hogy érted, ahogy értettem :D

Benikuty 2015.03.09. 19:01:34

@Mitzi von Küche: akkor milyen a többi blog....vehehehe :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 19:55:35

@habanera: a bazsalikom bármit elvarázsol :) Nem mertem a paradicsomban főzni, nehogy odakapjon, de legközelebb rápróbálok. A férjem sósan ette, én édesen-borsosan, a gyerek extraédesen.
@hamagamondja: semmi baj, én is benézek sokszor dolgokat. A múltkor a közigazgatási és EROTIKUS Közszolgáltatások Központi Hivatalát olvastam egy adatlapon meló közben :D Főnököm nem kicsit röhögött :D
@Mitzi von Küche: de mondtad :(
@Benikuty: ne szólj, csak ints, azt is értem :)))
@Hurri Kán: ma nem ezt érzem....de azért irigyeltem a férjemet, aki még a hűtőből kiette a maradékot. de én már nem mertem...:( :)
@dimitrisz: azt hiszem, @dömbi: magyarázata lehet a nyerő :)

1kutya 2015.03.09. 20:24:53

@Benikuty: milyen? joghortot tesznek a lepcsánkába :-DDD

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.09. 20:39:13

@1kutya: az a fránya galambepéd, teeeeee.....:P :DD

Benikuty 2015.03.09. 21:23:20

@1kutya: ne röhögtess, mert cserepes a szám! :DD

1kutya 2015.03.09. 22:18:08

@Benikuty: cserpest akartál mondani? ugyeee??? ;)

Hurri Kán 2015.03.09. 23:41:21

A hülyeség, arra bezzeg van eszetek :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.10. 19:45:02

@Benikuty: kedvenc mondatrészem: "ezután idegesen süssük át a forró olajban!" :DD
@1kutya: még szép :D /a Cserpes poén nálam is beugrott, csak nem írtam le. :D/

Benikuty 2015.03.10. 20:34:42

@AnicasubRosa: csak okulásul egyeseknek :D

Benikuty 2015.03.10. 20:36:04

@1kutya: a cserepes inkább...;)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.11. 10:12:05

@Benikuty:
Kertek tolem magyar recepteket. Elkuldenem a linkeket, csak sajnos tolmacsot is kellene melle, mellem meg vedoorizetet, mert meglincselnenek.
De jot rohogtem az emesztogodreimmel. :DDD

Benikuty 2015.03.11. 15:20:40

@dömbi: az emésztőgödrök ők a bélgépek? :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.11. 19:13:49

@Benikuty:
:D Kisfiam az apjaval :D

Eltorott a reszelom, valami V gyaluszeruseg kellene.
Tudtok valami kiprobaltan nagyon jot ajanlani?

Benikuty 2015.03.11. 20:16:41

@dömbi: www.youtube.com/watch?v=EYYoJUh8zPo
az eredeti német Börner gyalu, egyszerűen csúcs. itthon a neten kb 10 000 ft, de nyilván nálatok is kapható.

Benikuty 2015.03.11. 20:25:10

@dömbi: egyébként elég sok ismertető video van a neten, és nem porhintés a dolog, kutya jó

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.11. 20:33:57

@Mitzi von Küche:
Arrol lecsusztam, mikor az egesz kupacot 200 frankra learaztak. Tele arban meg borzaszto draga :(

@Benikuty:
Koszonom, mar nezem is a linket.

Benikuty 2015.03.11. 21:02:13

@Mitzi von Küche: a fene esz meg érte, de még amikor volt rá lé, akkor sem tudtam hová tenni. Akkor van értelme, ha helye van a pulton, és igazán kéznél van...
Így néha elsétálok Óbudán az Amfiteátrumhoz, ott van egy szalon, és szabadulok az epétől :D

Hurri Kán 2015.03.11. 21:47:29

@Benikuty:
Nem is mondtad, hogy ilyen mazochista hajlamaid vannak. Akkor már inkább a Zöld Kapuba sétálj el ;)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.11. 21:54:14

@dömbi: Figyeljél nagyon és nekem is szólj, ha lesz megint. (Unom, hogy folyton lereszelem értékes ujjaim hegyét.)

Benikuty 2015.03.11. 21:58:51

@Hurri Kán: megmutatod hol van? mert ezek szerint ismered ;)

Benikuty 2015.03.11. 22:00:23

@Mitzi von Küche: Börner Gyula a barátod lesz, meglátod, igen érzékien reszel :DD

Hurri Kán 2015.03.11. 22:11:04

@Benikuty:
Volt barátnőm ott lakott kb. 95 méterre a helytől. A másik messzebb, az volt talán 300 méter is :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.12. 09:00:37

@Benikuty: Volt már ilyenem régen (nyilván koppintás), de nem szerettem a metódust akkor sem. Manapság az ebay-en minimum 40 Euro szállítással egy eredeti.

Benikuty 2015.03.12. 09:30:57

@Mitzi von Küche: olyan proccos helyeken nem vásárolok...
Amit vettem: Börner v-gyalu, német tanusítvánnya, német kezelési utasítással, hivatalos számlával
Biotandem kft, XVII. Bp. Baross u. 106. Tel: 1-641 15 46, 70-377 3734
Ára HUF 9 900, személyes átvétel esetén.
Nem vagyok ügynökük, semmi érdekeltségem ott, pusztán egy igényes fogyasztó vagyok, aki nagyon érzékeny ár-érték arányra.
Mint mondtam, az általad használt csodálatos gép, számomra akkor sem számított egy praktikus darabnak, amikor megvenni nem lett volna gond. Nem vettem meg, nem is bánom, és mai eszemmel akkor sem venném meg, ha tehetném. Az kétségtelen, hogy igen dekoratív egy luxus konyhában, igazi látványelem, tartalmazza az ár rendesen a státusz szimbólum "felárat".

Benikuty 2015.03.12. 09:33:11

@Hurri Kán: pontosabban, ha kérhetem...nagyon izgatja a fantáziámat. ;)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.12. 13:39:54

@Benikuty:
Most miattad kenytelen leszek hazamenni. vagy valakit megbizni a vasarlassal. :DD

Nalam a K.A. napi hasznalatban van, nem diszkent tartom, de a kiegeszitoi tobbe kerulnek, mint maga az alapgep, amit en nagyon olcson vettem.
Tudom, ez az en gyikom, de nekem kell egy olyan is, amit csak ugy kezbe foghatok, akar az asztalnal tanyer folott is hasznalhato.
Zoldkapu vendeglot ne hagyja ki senki, zsenialis!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.12. 18:46:47

@dömbi: Ha nem is minden nap (mert mostanság sajnos nem tudok naponta főzni), de a K.A. nálam is minden héten munkában van. Öröm dolgozni vele és öröm látni a gyönyörű formáját.
Azt hiszem, ezt az extra szeletelőt most kihagyom: azt a kevés káposztát, egyebeket késsel is felapríthatom.

Benikuty 2015.03.12. 21:59:37

@Mitzi von Küche: Mióta Börner Gyula állandó lakó lett, hetente egyszer káposztás cvekedlit kell csinálnom. Szeletelés függő lettem, és lassan mindenki rühell engem cvekedlistől, Gyulástól... :D

Benikuty 2015.03.12. 22:02:19

@Hurri Kán: valami szaftosabbra készültem :DD (habár olyanba nem mennék be, mert úgy járnék, mint a csóró, nős kuncsaft)

Hurri Kán 2015.03.12. 22:03:24

@Benikuty:
Mondom étterem, nem kupleráj :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.13. 08:35:58

@Benikuty: A legkedvesebb ételem (és csak ritkán ehetem)...

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.13. 10:28:01

@Mitzi von Küche:
Napi 1 kg lisztbol kifli, hat... kell hozza a gep, a tobbirol nem is beszelve.
Kaposzta a legkevesebb, azt kessel is, de a tobbihez kell, es jo minoseguhoz ragaszkodom.

@Benikuty:
Hogy jart? Tessek elmeselni...:DDD
Ajanlgatnam neked, ha kupleraj lenne? Nem vagyok olyan bator, foleg nem tiszteletlen. :)

Benikuty 2015.03.13. 11:30:13

@dömbi: csúnya a vicc, nem olyan jól nevelt lánykáknak való...

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.13. 13:34:25

@Benikuty:
:DDD
Kire gondoltal mint jol nevelt lanyka?
Reszemrol ven banca vagyok 2 unokaval, + a 4 leszbivel. :DDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.03.13. 14:34:06

@dömbi: Neked már malmot kéne venned lassan annyi liszthez.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.13. 14:44:23

@Mitzi von Küche:
Kepzelheted, ha meg vendegek is vannak...brrr :)))

@dömbi:
banca=banya

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.13. 20:09:38

tojásosvelőt vacsiztunk, bibibibiiiiiiiiiiiiiiii :P :DDD

Benikuty 2015.03.13. 20:11:08

@dömbi: akkor én most erősen gondolkodóba estem :D

Benikuty 2015.03.13. 20:12:36

@dömbi: a banca azt hiszem, rajtad kéne ragadjon... ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.13. 20:59:52

@Benikuty: visszafogtam magam és jóllakás előtt kettővel abbahagytam :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.15. 12:43:33

@dömbi: te mint vén banya???? még 30 év múlva sem! :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.15. 17:35:31

@AnicasubRosa:
Koszonom szepen, es nyugodtan hangoztasd naponta :DDD

@Mitzi von Küche: @Benikuty:
Most esett le...
Banca, az elutes volt, de ismeritek azt a szot, hogy baca?

Benikuty 2015.03.15. 21:23:42

@dömbi: rossz hírem van, semmi érdemlegeset nem láttam öntöttvas edény ügyben a régiség vásárban :(
Elég gyenge volt, állítólag az ünnep miatt...

Benikuty 2015.03.16. 13:00:01

@dömbi: máskor is megnézem szívesen. A kínálat két darabos volt, erősen leverődött zománccal a belsejében. Abból indutam ki, kellene-e nekem?

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.17. 10:04:21

@AnicasubRosa: @Benikuty:
Olyasmi, mint a böszme :)))
Erdekes, ezt ram meg sosem mondtak, pedig sok csunyat lehetne...:))
Vas megyeben hasznalatos kifejezes.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.17. 15:59:39

@dömbi: én bevallom, még a böszme szót sem hallottam soha az öszödi beszéd előtt :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.03.17. 20:41:44

@Benikuty:
Asse voltam meg...eddig...:)
Illetve csak a 2 vemhessegem idejen. :DD

@AnicasubRosa:
Akkor hogy rohognel, ha hallanad a hangsulyt is...:XDDD

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.03.17. 21:51:08

@Benikuty: azt "nagy benga állat" szóösszetételben :)
@dömbi: el tudom képzelni :D