recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Kívül ronda, belül finom: az ördöghal

Mitzi von Küche

2015. május 18. - Mitzi von Küche

Ha a halaknál csúnyaságversenyt rendeznének, az ördöghal biztosan dobogós lenne. Roppant nagyra tátott, fogakkal teli szájával, foltos, pikkely nélküli, sötét bőrével nevéhez méltóan riasztó megjelenésű.

image_223.jpg

Sokan nem is tudják, hogy a húsa viszont az egyik legfinomabb csemege. Mediterrán kalandozásaim során többször is ettem már étteremben, de magam még sohasem készítettem. Amikor megláttam idehaza a M. halaspult választékában (szerencsére fej nékül), egyből döntöttem és fél kilónyi ördöghal-farokkal megleptem magunkat.

image_209.jpg

A bőrét egész könnyen le tudtam húzni, utána már csak a gerinc két oldaláról kellett lefejteni a filéket.

image_210.jpg

Látszik, hogy gyönyörű fehér, lemezes a halhús és mivel az ördöghal az ősi porcos halak rendjébe tartozik, teljesen szálkamentes is.

Mivel ismertem már az ízét, tudtam, hogy egyszerűen elkészítve a legfinomabb: semmiféle kunszt, extra ízesítés, fűszerezés nem szükséges hozzá, csak felszeletelés után kis sóval, citromlével való behintés. Így állt egy órácskát.

Az ördöghal-szeleteket serpenyőben sütöttem, finom olivaolaj és vaj keverékében, mérsékelt lángon, az egyik oldalát lefedve. Érdekes volt látni, hogy szinte megduzzadtak a halszeletek a párolás-sütés alatt.

image_212.jpg

A másik oldalát már fedő nélkül sütöttem - pár perc alatt el is készült a hal két fő részére.

Készítettem hozzá egy spanyol fenyőmagos szószt is: enyhén megpirítottam 5 deka fenyőmagot, aprítógépbe tettem egy gerezd fokhagyma társaságában és kevertem rajta kicsit. Adtam hozzá mintegy fél deci extra szűz olivaolajat (ezúttal Pugliából való finomságot) és együtt kevertem. Ezután egy fél citrom leve, némi víz, pici só következett, majd egy kis snidling és már mehetett is a hűtőbe a keverék.

image_211.jpg

Az ördöghal-szeleteket ezzel a fenyőmagos mártással, bébirépával kevert párolt rizzsel és salátával tálaltam.

image_214.jpg

Nagyon finom, tömör húsú, porcos hal mivoltához méltóan abszolút szálkamentes hal: ünnepi csemege. Érdemes megismerkedni vele.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr977269487

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.05.22. 10:52:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EZAZ! 2015.05.18. 16:04:48

Szerintem megijedtek az olvasók, ami nem is csoda az első képet látva.

Az utolsón viszont nagyon dekoratív a tálalás, egyébként pedig nem értem, miért eszünk ilyen kevés halat.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.18. 17:16:03

Jól hangzik :-) Skandináviában gyakran szerepel szakácsversenyek nyersanyagaként. Az esetek többségében meleg (fehér)borszósszal szokták tálalni, Hideg szósszal nem kóstoltam, ezért nem tudom, hogy azzal jobb-e vagy sem :-)

A fickó 2015.05.18. 18:31:52

@EZAZ!: Azért, mert rettentő drága és legtöbbször nem is elég friss. A tenyésztett pisztráng sem mindenhol jó, az átlagponty olcsó, de rossz ízű, ráadásul kivéreztetés nélkül bontják.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.18. 19:45:35

@EZAZ!: Welcome on board again... (Azt hittem, elvesztél, hogy nem kommentelted a 2. sz. valenciai posztot...)
Próbálok néha ötleteket adni halételekhez - idehaza is kapható forrásokból.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.18. 19:48:25

@Hobbiszakács: Nagy kedvelője vagyok az ördöghal mellett a fenyőmagnak is, azért választottam ezt a szószt. Spanyolországban érdekes módon nem adnak mártást a rape mellé.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.18. 19:49:02

@A fickó: Bizony drága (nem is mertem a posztban leírni)...

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.18. 20:40:53

@Mitzi von Küche: Először azon töprengtem, hogy vajon melyik "rape"-re gondolsz? A repcére, a marharépára vagy a törkölyre? :-) Aztán beugrott, hogy taláncsaknem ez a spanyol neve. És az volt. :-)

Érdekes, mert hal szósz nélkül... :-( Még a fish and chips mellé is adnak, igaz, hogy ketchup-ot.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.18. 21:25:52

@EZAZ!:
Biztos velem van a baj, de nekem nem csunya ez a hal, kifejezetten tetszik szembol.

Nalam pentek ota hal, rak kagylo a menu. Holnapra toltott tintahalat tervezek zold spargat maltai martassal, ele eselyes meg egy kagyloleves.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.18. 22:03:41

@Hobbiszakács: Bocs, de rape néven ismertem meg :) A spanyolok nemigen adnak mártást a halakhoz, általában csak grillezik. Na persze ott van a zarzuela, calderata - de azok más (szintén finom) műfaj.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.18. 22:04:56

@dömbi: Jaj, mióta szeretnék töltött tintahalat készíteni... Megsúgod, mivel - hogyan?

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.18. 22:34:27

@Mitzi von Küche:
Ugy tunik, azzal ami marad a hutoben...:(
Gyerekem most allt neki fozni, eppen ehen akar halni 1,5 oraval vacsora utan. :))
Csapjait osszevagom, keves olivaban, amit a sajtrol paradicsomrol leontok elopiritom, nemi petrezselyemmel friss kakukkfuvel, olajban eltett szaritott apritott paradicsommal, olajban fuszerekkel pacolt fetasajttal, ha ez nem marad, akkor van mascarpone vagy ricotta, so piros bors frissen orolve. Ezt osszekeverve zsakba kanalazom, azzal toltom a testeket, a veguket fogpiszkaloval osszetuzom. Tepsibe sorakoztatom oket keves so oroltbors citromlevel meglocsolom, alaontok nemi feherbort, sutoben 220 fokon fel ora, aztan csak grill fokozaton piritom, egyszer megforgatom. Szoktam frissen sutott kifli belsejebol tejszinben aztatva + fuszerek, csapok, de csinaltam mar zoldseges bulgurral toltve is fokhagymas tejszines szosszal.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.18. 22:37:22

@Mitzi von Küche:
Tobb mint 2 kg tintahal, 5-5 centisnel nem nagyobbak, mire megtoltogetem.... :DDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.19. 08:34:11

@dömbi: Ó, ez isteni! Köszönöm, hogy elhinted gasztronómiai tudásodat köztünk.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.19. 09:41:38

@Mitzi von Küche:
Ugyan mar!
Tudastol messze vagyok, deee...kuzdok erte vadul :DDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.19. 11:18:44

@dömbi: Annál is inkább, mert folyton követelik rajtad...
Ma friss natúr tintahalkarikákat sütök, remélem, a végén nem gumikarikák lesznek...

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.19. 12:33:08

@Mitzi von Küche:
Ezt targyaljuk mar ki, mitol lesz idonkent gumi?
Minap 4-5 db. csuzliba jo lett volna. A tobbi teljesen rendben volt.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.19. 17:47:23

@dömbi: Megsütöttem olivaolajban, fokhagymával, finom lett, nem csúzli :)
A töltött tintahal-recepted nagyon feldobott (férjuramat is érdekli), szóval ahogy kapok friss kis egész tintahalat, megcsinálom. (Ha leközlöm, természetesen kapsz benne kköszönetnyilvánítást.)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.05.19. 18:38:08

@dömbi: befejeznéd???!!! úgy csurog a nyálam, mint a veszett kutyának! :DDD
@Mitzi von Küche: nekem is tetszik a kis pofája a halnak, mint Évuskának :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.20. 09:17:07

@AnicasubRosa:
Akarsz rola beszelni? :D

@Mitzi von Küche:
Ugyan mar, te fozod, a te posztod lesz, en majd joool megkritizalom a koretet, ha fott tesztat raksz melle. :)))
Tegnap kitalaltam egy uj modszert, de nem merem megirni, mert Ancika nyaltengere ugye... :)))

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.20. 16:09:04

@dömbi: Hát, mivel a M.-ban holnaptól akciós a friss tintahal, a téma adott ugyebár... (Bár félek, hogy nem az a kis guszta, meg hogy nem lesznek csápok, amik a kedvenceim - de majd meglátjuk)... Az új módszert azért majd súgd meg halkan.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.20. 16:42:48

@Mitzi von Küche:
Nagyobbak is jok, nekem most gorog importot sikerult vennem a Lidlben.
Javaslatom, ha a toltelekbe valami olyan kerul, ami dagadhat, eleg felig tolteni, kulonben kireped.
A masik, hogy ne fogpiszivel tuzd ossze, hanem a hosszabb nyarssal, (tudod, mint regen a hurkapalca) es mehet ra jo sok. A vegen talalas elott csak kihuzod beloluk a palcikat.
Tegnap a kimaradt tolteleket gombafejekbe raktam, az is izlett. :))

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.20. 20:13:50

@dömbi: Én is tervezek töltött gombát is Pünkösdre. Főznék zsenge zöldborsólevest is, de annyira drága a piacon a friss borsó, túlzásnak tartom egy levesre annyit költeni.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.05.20. 22:36:44

@Mitzi von Küche:
Felenk nincs friss borso, csak mirelit, nem tudom a frissre miert nincs igeny.
Erdekes, uj sarga repa krumpli karalabe hasonlok szinte egesz evben van, ara mindig ugyanannyi, gyumolcsok detto.
Jol jott a gomba a hutobe, kicsit elmereteztem a tolteleket, 6-7 db. nagy grill gomba banta. :))

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.05.22. 19:31:12

@dömbi: na, ezért nem megyek pszichológushoz sem! :P :D
@Mitzi von Küche: péntekenként megint van gomba a Hsz-i termelői piacon, de mivel piac minden nap van (csak azt hiszem, délig), nézz be egyik nap, hátha a gombás kintvan máskor is! (én egy hete vargányát vettem, isteni volt és mindet kettévágja magától az árus, hogy megnézze, nem férges-e)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.05.22. 20:12:41

@AnicasubRosa: Köszi az infót /tegnap a manikűrös is említette/, jövő héten kinézek.
Na és vasárnap mi lesz vajon nálunk? Hát töltött tintahal... Dömbike receptje, kis variációkkal :)
süti beállítások módosítása