recept-sztorik

Lepcsánkparty

Marlin steak

Mitzi von Küche

2015. szeptember 07. - Mitzi von Küche

Hemingway kisregénye, Az öreg halász és a tenger lapjairól ismerős a marlin, de eddig még sosem kóstoltam. Most, amikor megláttam a halaspulton, frissen felvágva, úgy éreztem, meg kell vele közelebbről ismerkednem. A két szép, másfél ujjnyi vastag szelet összesen több, mint 50 deka volt.

Enyhén besóztam, borsoztam és citromlével, majd némi olivaolajjal megkenve pácolódni hagytam kb. háromnegyed órát.

image_312.jpg

Gasztro-irodalmi forrásaimban nem találtam különösebbet az elkészítési módjairól: semmi cicó, grillezni a legjobb... És ekkor a homlokomra csaptam: grillezés, steak - hát akkor fűszervaj! Ezzel kell megbolondítani a marlint!

A teraszon ott zöldell a bazsalikom, nosza, tépjünk néhány levelet, mellé három nagy kapribogyó, két gerezd fokhagyma, meg némi felkockázott vaj - be az aprítógépbe, pár pillanat és már kész is a fűszervaj, csinos tálkába kanalazva mehet a hűtőbe tálalásig.

img_6930.JPG

Grillserpenyőmet jó forróra melegítettem és az olivaolajjal bekent marlin-szeleteket beletettem, mindkét oldalát 3-3 percig sütöttem - ennyi teljesen elegendő, hogy megsüljön, de ne száradjon ki a hal (ami a nagy halak steakjei sütésekor, mint amilyen a tonhal és a kardhal, bizony egykettőre előfordulhat). 

img_6931.JPG

Annyira finom lett a marlin, hogy valami csoda. Nedvdús, enyhe ízű, a fűszervaj remekül passzolt hozzá, egy kis saláta övezte csupán mustáros, citromos, mézes-balzsamecetes, olivaolajos öntettel. Igazi élmény: mindenkinek ajánlom a kipróbálását!

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr757723692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2015.09.07. 19:36:35

Szíp ez a tányérfotó!
A halszelet honnan is? Kedvet kaptam!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.09.07. 19:53:01

Hú, nagyon guszta! :)
Az a fűszervaj..hmmmm! Szinte érzem az ízét. :)

Benikuty 2015.09.11. 18:32:40

márna elkészítésére valami ötlet? köszönettel venném :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.09.11. 19:17:50

@Benikuty: azt én nem tudok. :(
Viszont találtam ezt:
0321.hu/easycookbook_downloads/easycookbook_hun.pdf
szakácskönyv Down-kórosoknak. Persze, tudjuk, nem használunk leveskockát stb., viszont számomra nagyon szimpatikus, hogy a kitalálójának eszébe jutott, ami nekünk,többieknek nem: hogy milyen nehéz lehet lekövetniük egy átlagos receptleírást.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.09.11. 20:45:19

@Benikuty: ebben nem találsz márnát és nem is célzás volt :D csak érdekességképpen linkeltem be :)

Benikuty 2015.09.12. 04:08:21

@AnicasubRosa: ha kinyílna....,de nem teszi. A márnát majd jól bedörzsölöm sóval-fokhagymával, belehempergetem kukorica lisztbe, aztán semmi cicó, megy a serpenyőbe!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.09.12. 12:08:39

@Benikuty: Vörös márna a görög szigeteken és Dél-Spanyolországban kapható: elég kicsi, de nagyon finom - itthon még sosem láttam, sajnos...
És bizony, a sütésénél semmi cicó :)
Honnan szerezted?

Benikuty 2015.09.12. 16:12:40

@Mitzi von Küche: A Ráckevei-Dunában tucatjával fogja egy ismerős, némi pálinkáért rogyásig ehetjük:)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.09.14. 22:34:05

@Benikuty: másold be a böngésző címsorába! :)