recept-sztorik

Lepcsánkparty

Hagymás-szalonnás pecsenye, forgatott krumplival (AnicasubRosa)

2015. december 07. - AnicasubRosa

Egy egyszerű étel, egy olyan "nemtudommileszbelőleavégén", menet közben alakult ebéd.

Szeretek úgy vásárolni, hogy a család aznapi hangulatához igazítom a főzést, na ennek betett a vasárnapi zárvatartás. Szombaton ott állunk a húsospult előtt és nem csak az aznapi, de a másnapi ebédet is ki kellene találnunk. Most is csak azt tudtuk, hogy sertéscombot viszünk, majd lesz belőle valami. Aztán persze, lett.

A húst felszeltem és fokhagymás pácba tettem. Másnap felkockáztam jó kétujjnyi füstöltszalonnát, kis zsíron kisütöttem és kiszedtem egy kis tányérra. Két fej hagymát karikákra vágva szintén megsütöttem a zsíron, majd azt is kiszedtem. A pácban lévő hússzeleteket fehéredésig sütöttem a zsíron, sóztam, borsoztam, csipetnyi majorannát és pár szem borókabogyót adtam hozzá, kis húsleves-alaplével felengedtem és puhára főztem. Ezt követően lesütöttem zsírjára, amennyire engedte anélkül, hogy odakapott volna az alja, majd visszatettem a korábban kideportált füstölt szalonnát és sült hagymát és összesütöttem a hússzeletekkel.

Forgatott krumplival tálaltam, ilyesformán:

hagymás szalonnás comb

 A pácba pedig betettem a következő poszthoz való húst.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr238125554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 11:54:21

Szimpatikus improvizáció. A borókabogyó plusz pontot érdemel.

EZAZ! 2015.12.07. 16:14:25

Igen, a vasárnapi zárvatartás az oka, hogy néhányan nem tudják a család aznapi hangulatához igazítani a főzést.

OMG

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 17:25:59

@EZAZ!: ennyi? semmi miért kocka a krumpli, miért sütöttem zsírjára? semmi, csak egy szimpla lehülyepicsázás? Csalódtam benned Imre, nem vagy formában.

@Mitzi von Küche: Ritkán használom, leginkább vadhoz vagy marhához, de szeretem a borókabogyót. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 17:42:38

@AnicasubRosa: Khm, khm...
@EZAZ!: Ez pedig bizony így van! Az aznapi hangulat határozza meg a hétvégi ebédet.

EZAZ! 2015.12.07. 18:58:20

@AnicasubRosa: sült hús krumplival - posztkitöltő gumicsont rágódni.

@Mitzi von Küche: értem én, hogy a falka összezár.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 19:39:05

@EZAZ!: Nézd csak végig a blog receptjeit két és fél évre visszamenőleg, elég változatosak, többféle entitást és ízlést tükröznek. Szubjektív mind és ez a jó - szerintem.

Benikuty 2015.12.07. 20:39:47

egyszerű( és nagyszerű), gyors étel!...esetleg egy kis pirított bulgurral :D

Benikuty 2015.12.07. 20:41:24

@AnicasubRosa: szerintem egyes marhákra nem kéne azt a borókabogyót pazarolni...;)

EZAZ! 2015.12.07. 20:47:19

@Mitzi von Küche: A poszt második mondatára reagáltam egy kommenttel, erre kaptam a szerzőtől egy hisztis választ. (szerencsére nem szmájlizott)
Az étel minősítése is szubjektív - nem is értelek, hiszen nem tudtok mindenkinek megfelelni.
Önmegvalósítás pedig külön fejezet. Na mindegy, túlragoztam.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 21:19:20

@EZAZ!: egyébként igazad van,hiszen bizonyos szempontból tényleg posztkitöltő az írás. Ahogy észrevetted (ha észrevetted), nem nagyon írok mostanában, aminek az egyik oka, hogy figyelek az értelmes, nem sértő szándékú kommentekre és ezekből le kellett szűrjem a tanulságot: ami nem megy, ne erőltessük. Érted, miről beszélek, hiszen igen konkrétan és karakán módon megfogalmazod, mi miért nem oké.
Ugyanakkor Mitzike is dolgozik, családja van, ezt néha nem könnyű összeegyeztetni azzal,hogy posztírásba is energiát fektessen az ember, ez belátható, azt hiszem. Ezért tettem neki ígéretet a legutóbbi találkozásunkkor, hogy besegítek 1-2 írással és a szavamat nem szoktam megszegni, pedig hidd el, nem véletlenül húztam az írást, ameddig tudtam.
Még egy posztom van beidőzítve, nem egy Krúdy, konyhatechnikai szempontból sem a csúcsok csúcsa, de "egyszer meg lehet enni".

ui.: te még nem láttál nőt írásban hisztizni, mert ha így lenne, felismernéd, hogy ez nem az volt.
ui2.: azért nem szmájliztam,mert tudom, hogy nem bírod és még nem értél el arra a pontra,hogy direkt bosszantani akarjalak. Vagy de???:PPPPPPP :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.12.07. 21:22:42

@Benikuty: nincs baj Imrével, csak nem vagyunk egy hullámhosszon mostanában. Régen az egyik kedvenc kommentelője voltam állítólag, nekem meg hiányozna, ha elmaradna innen és néha nem köpne bele a langymeleg lábmosóvízbe :D

Benikuty 2015.12.08. 03:09:49

@AnicasubRosa: valóban nincs topon a blog... de szemrehányással ezért senkit nem illetnék, már csak azért sem, mert tenni érte nem tudok.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.09. 08:33:04

Dec.7.-én 1450, 8.-án 671 lapletöltés...