recept-sztorik

Lepcsánkparty

Rozé kacsamell grillezett zöldspárgával

Mitzi von Küche

2016. április 11. - Mitzi von Küche

A tavasz beköszöntének csalhatatlan jele a spárga megjelenése. Ezért a zöldspárgáért több kört is futottam, de végül megszereztem, mert ezt akartam a rozé kacsamell mellé körítésnek.

ros1.jpg

 A zöldspárga grillezése nagyon egyszerű: meghámozni nem kell, csak a fás végeket kézzel letörögetni, jól megmosni, és egy jénai tálba lerakni, olivaolajjal meglocsolni és nagyszemű tengeri sóval megszórni. Mehet is be a grill alá, ahol időnként óvatosan át kell keverni, hogy a lentebb fekvő szálak is piruljanak. Kb. 15 percig kell grillezni, mennyiségtől függően (én két 50 dekás csomagot használtam). 

A kacsamelleket megmostam, leszárítottam, beirdaltam, majd besózva, borsozva, rozmaringággal ékesítve várták az elkészítés idejét, amit érdemes jól időzíteni.

ros2.jpg

 Szárazon felhevített serpenyőben először bőrös oldalával lefelé kell megpirítani a kacsamellfiléket, ezután a zsírt a serpenyőből kiöntjük és a húsok másik  oldalát is kissé megpirítjuk, majd a keskenyebb széleit is.

ros3.jpg

Ezután áttesszük a melleket egy jénai tálba és a 180 fokra előmelegített sütőben átsütjük. Ez még kb. 10 -15 percet vesz igénybe - egyéni ízlés és a húsok vastagsága szerint. A maghőmérő használata nagy segítség (én kb. 62 fokos maghőmérsékletig sütöm), de egy próba-felvágást azért szoktam csinálni. Ha már nem nyers, hanem szép rózsaszínű a hús belseje, kivehetjük a tálat a sütőből és lefedve pihentetjük tálalás előtt.

ros4.jpg

Tálaláskor a rozéra sütött felszeletelt kacsamell mellé tesszük a grillezett zöldspárga-szálakat, most egy kis spanyol krumplis tortilla is került a tányérra.

ros5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr718582812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2016.04.11. 23:33:48

A zöld spárgát jobban szeretem, mint a fehéret, nekem ez így jöhetne!
A rozmaringgal már jártam úgy, hogy túl sok ágat tettem a húsra és olyan intenzív ízt adott neki, hogy élvezhetetlen volt. :(

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.04.12. 08:49:45

@AnicasubRosa: Igazából a fehér spárga a finomabb, enyhébb ízű, a kedvencem - de tény, hogy több vele a macera. (Na, majd még írok arról is, csak megjelenjen végre itthon is.)