recept-sztorik

Lepcsánkparty

Spenótos lazac leveles tésztában

Mitzi von Küche

2016. szeptember 26. - Mitzi von Küche

Itt a Wellington módra készített bélszín unokatestvére: ropogós leveles tésztába csomagolt hal valami zölddel övezve. Roppant finom és mutatós, ehhez képest egyszerűen elkészíthető. Első ízben próbálkoztam a lazaccal ilyen módon, de nem utoljára.

levtelaz11.jpg

Legelőször egy kiolvasztott csomag rostos spenótot lecsepegtettem és kevés vajon sóval és egy gerezd préselt fokhagymával pár perc alatt megpároltam, utána hűlni hagytam.

Elősütöttem két keskenyebb szelet lazacot, amelyeket előzőleg besóztam, citromfüves halfűszerrel megszórtam és citromlével meghintettem. Ezt is hűlni hagytam rövid ideig.

levtelaz1.jpg

Egy tekercs leveles tésztát (nem mélyhűtöttet) kétfelé vágtam, az egyik hasáb közepére tettem a spenótmasszából pár kanállal, erre fektettem a lazacszeletet. A hal tetejére is került a spenótból, majd ráhajtottam a tészta széleit, amelyeket megkentem felvert tojással, hogy jól összeragadjanak.

levtelaz7.jpg

 A tésztacsomagok tetejét is megkentem a felvert tojással és óvatosan megszurkáltam villával.

levtelaz8.jpg

 Előmelegített sütőben 180 fokon (légkeveréssel) sütőpapírra helyezve sütöttem addig, amíg a tészta kellemesen aranybarna színű lett (kb. 30 - 35 perc).

levtelaz9.jpg

 Salátával tálaltam: komplett, all-in-one hétvégi ebéd lett.

levtelaz10.jpg

Amilyen egyszerű volt elkészíteni, annyira finom lett a spenót + lazac kombináció a roppanós leveles tésztában. Egy kis darab megmaradt, amit hidegen megettünk - úgy is nagyon ízlett. Ünnepi alkalmakra is kiváló lesz - meg is jegyzem.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr4311666742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2016.09.26. 10:39:22

Egyszerűen nagyszerű! Mitzi kérem, a roppanós magyarul ropogós?
Tovább gonoszkodva: "érik a roppanós cseresznye!"..hehe...

Benikuty 2016.09.26. 10:50:03

Annyi csavart talán elbírna, hogy fűszernek thai citromnád, szecsuáni bors a halra, a spenóthoz némi fokhagyma és fehérbors...
...csak ötletként gondolom, mert annyira szép a cucc, hogy variálásra bőven érdemes... :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.09.26. 12:10:47

@Benikuty: Édes Beni, a spenótban volt fokhagyma természetesen, a citromfüves halfűszerben pedig citromnád (ha nem is koncentráltan, mert a mai napig nem tudom nálunk frissen beszerezni)...

Benikuty 2016.09.26. 21:52:36

Az a halfűszer valami előregyártott szörnyűség? Irtózom a gyári egyensz...roktól, a citromfűnek pedig íze.bűze nincs. Thai citromnád szárított-őrölt változatban némi utánjárással beszerezhető, és egész tisztességes minőségű. Ha nem kapnál, szívesen adok :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2016.09.26. 22:19:47

Ilyet már ettem ês levett a lábamról! :-)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2016.09.26. 22:24:20

@Benikuty: Anyukám mindig elmondja, hogy fehérborsot használjak, mert az kíméli a gyomrot (szerinte). És nekem ez mindig eszembe is jut, mikor tekerem a borsőrlőt...amiben tarkabors van. :-D

Benikuty 2016.09.27. 03:49:31

@AnicasubRosa: tekerd nyugodtam, nincs a bors egyik változatával sem semmi baj. Annyi, hogy a piros(rózsa)bors ízben nullát ad a dolgokhoz.
Amúgy én is nagy szeretettel gondolok Anyukámra, és a tőle hallott intelmekre...

IldikóMila 2016.09.29. 09:55:11

Kedves Mitzi,

Egy kommentednél láttam a blog címét. Mondom megnézem.
És mit látok??? Lazac és spenót!! A két abszolút kedvenc!!
Jajjj...most nagyon éhes lettem.:)
Ez kipróbálom vacsira, nem tűnik nehéz ételnek.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.09.29. 19:37:56

@Ildikó40: Kedves Ildikó! Üdv a Lepcsánkparty blogon! Nézd meg és próbáld ki a többi receptünket is, mert mindegyik finom és könnyen elkészíthető!

Daró 2016.10.04. 16:26:15

Spenótot imádom. Halat imádom.
De ez a wellingtoni technika... nem fogtok tudni meggyőzni hogy ez jó. Anyukám próbálkozik, mindenki oda van érte meg vissza, de én nem szeretem :-(