recept-sztorik

Lepcsánkparty

Egybesült tarja zöldségágyon

Mitzi von Küche

2017. március 27. - Mitzi von Küche

 Hús és zöldségek: egészséges és finom kombináció. Ez egy zöldségekkel egyesült egybesült tarja, de nem a megszokott módon. Két napot pácolódott az 1,2 kilós kicsontozott tarja a hűtőben olajos - hagymás - fokhagymás - babérleveles pácban. Már reggel kivettem a hűtőből, ne legyen hideg a sütés kezdetekor - ebédre készült.

tarj1.jpg

 Karikára vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, fél-fél karalábét és zellert tettem az öntöttvas edénybe, ráfektettem a tarját. Mellékarikáztam egy friss fej hagymát és apróra vágva 2 gerezd fokhagymát. A hús tetejére természetesen tettem néhány friss rozmaring- és kakukkfű-szálat, meg 1-2 kisebb babérlevelet. A tetejére öntöttem a leszűrt olajos páclevet és némi vizet. Mindezt megkoronázandó egy kis tokaji furminttal is meglocsoltam a húst.

tarj2.jpg

 180 fokos sütőbe helyeztem az edényt tetejével lefedve és magára hagytam. 

tarj3.jpg

 Egy óra múlva éppen csak ránéztem, majd még egyszer 20 perc múltán - ekkor levettem a fedőt, hogy kissé megpiruljon a hús. Összesen körülbelül egy és háromnegyed óra elteltével fejeztem be a sütést.

tarj4.jpg

A húst kivettem, lefedve melegen tartottam, amíg a puhára párolódott zöldségeket összenyomtam egy krumplinyomóval, de csak rusztikusan.

tarj5.jpg

 Az áttört zöldségekhez még egy kis tokaji furmintot adtam és pár percig összeforraltam, kissé besűrítettem. Nem adtam hozzá sem tejszínt, sem lisztet, csak a megpirult zöldségek finom íze érvényesült. A húst jó ujjnyi vastag szeletekre vágtam - ehhez igazán éles, széles pengéjű késre van szükség.

tarj6.jpg

 Beborítottam a puha tarjaszeletet a rusztikus zöldségekkel, így egyesült az egybesült tarjával - egy szelet krumplis tortilla került mellé körítésül, de rizzsel tálalva is finom és egészséges.

tarj7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr2512309927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.27. 20:21:39

Igen. Szép a hús. Jó a zöldségalap. A furmint különösen a gyengém, kiváló ehhez a zöldséghez. Semmi más nem mélyíti úgy el az ízeket.
Apróbb kritikám a tálalásnak szól. Magam részéről másképp fejeztem volna be az ételt. Szerintem túl apróra törte a krumplitörőd a zöldségeket. Itt egy kép, én ezzel a törővel szoktam ilyet csinálni, én ezzel csak elnagyoltam volna, még felismerhetőbb darabokra.

moemax.scene7.com/is/image/xxxlutz/KrumplinyomDani/004901030817/EFG2gNNW9ffIFF3hUxw1ACdWZQE/2830099.jpg?fit=fit%2C0&wid=560&hei=490&qlt=90&resmode=sharp2&abb0

A végén, összetörés előtt, dobtam volna a zöldséghez egy kis kocka vajat is. Fényesíteni.
A zöldségalapot tényleg alapként a tányérra terítettem volna, rá a szelet husit. Mellé a továbbit.
Természetesen ez csak az én véleményem, nem kötelez senkit.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.03.27. 21:18:16

@pizzaszeletvágó: Csinos a szerkentyű, már terveztem a beszerzését. A tálalás eléggé ad hoc történt :) Meg sem írtam volna, de olyan finom volt (és legfőbb ételkritikusomnak úgy ízlett), hogy csak közzétettem.

2017.03.28. 10:30:46

@Mitzi von Küche: abban teljesen biztos vagyok, hogy nagyon finom volt, és miért ne írtad volna meg? Én is meg fogom csinálni, a te recepteddel, az én tálalásommal.