recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lazacos tagliatelle

Mitzi von Küche

2017. október 09. - Mitzi von Küche

 Nem is olyan régen, még a nagy nyári hőség idején történt. Ilyenkor az ember minél korábban igyekszik elkészíteni az ebédet/vacsorát és a lehető legkevesebb időt tölteni a főzéssel. Ezúttal mindössze egy fél szelet sült lazac volt a kiindulási alap egy könnyű tésztához.

laz_te7.jpg

 Miközben a vizet forraltam a durumlisztból készült olasz tagliatelléhez, azaz a szélesmetélthez, egy kevés olivaolajon megdinszteltem egy fél fej hagymát, majd hozzáadtam az apróra darabolt lazacot. Ízesítettem egy gerezd zúzott fokhagymával, fél teáskanál összevágott kapribogyóval és egy kis provanszi fűszerkeverékkel. Két-három perc alatt átmelegítettem, ennyi bőven elég neki.

laz_te1.jpg

A többszínű tésztát rákanalaztam a serpenyőben lévő lazacra.

laz_te2.jpg

Összeforgattam egy kis natúr vajkrémmel és citromlevet csepegtettem rá. A tészta főzőlevéből egy-két kanálnyival hígítottam a mártást.

laz_te3.jpg

 

laz_te4.jpg

 Tálalás előtt apróra vágott bazsalikomlevélkékkel hintettem meg a tésztát és pár csepp citromlével. Frissítően könnyű és finom lett. Azóta már többször is elkészítettem - nem kell ehhez kánikula...

laz_te5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr5012708230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.