recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Friss garnéla pácolva, sütve

Mitzi von Küche

2019. február 26. - Mitzi von Küche

Mindig öröm idehaza friss, azaz nem fagyasztott garnélarákhoz jutni. A friss rák nem pompázik rákvörös színben, mint az előfőzött, hanem szürke, de az ízbéli különbséget zongorázni lehetne. Már sokszor szerepelt többféle rák is a Lepcsánkparty posztjai között  /nem véletlenül, mivel a szerző egyik kedvence/, ezúttal páccal bolondítva készítem el.

Két főre 14 darab egész, héjas friss garnélarákot vettem a 30-40-es méretből, súlyra kb. 35 dkg volt. A rákokat megmostam, citromlével meghintettem, két fokhagymagerezdet préseltem rájuk, kaptak egy löttyintés édes chiliszószt, zöldfűszerkeverékkel megszórva és olivaolajjal meglocsolva pár óra hosszat pihentek a hűtőben.

garn.jpg

 

Sütéskor egy kis olivaolajat tettem a serpenyőbe, még két gerezd fokhagymát - rák esetében a fokhagymából szinte semmi sem elég - és már sütöttem is a rákokat, egy kis páclevet is a serpenyőbe öntve. Három perc az első oldalnak, erős - közepes hőfokon, még kettő perc fordítás után és már el is készülnek az illatozó garnélák. Tovább ne süssük, mert kiszáradhat.

 

garn3.jpg

Jókor el kell kezdeni a spagetti főzését is, mert a rák hamar elkészül. A kész spagettit egy kis citromlével, löttyintésnyi olivaolajjal és apróra vágott friss bazsalikomlevelekkel ízesítettem.

garn2.jpg

 Íme, a kész garnélatál.

garn_3.jpg

 Még egy friss zöldsaláta, meg egy kis fritto misto (panírozott olasz tengeri mindenféle, zömmel tintahalkarika), hogy egy kis ropogtatnivaló is legyen a tányéron.

garn6.jpg

A frissen sütött garnéla héja egy hegyes késsel könnyen lehámozható, de kézzel is megtisztíthatjuk - így az abszolút autentikus! 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr7314605318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brail Kast 2019.02.27. 07:18:22

Hol lehet friss garnélát venni? Szükséges tisztítani?

Kedélyes Paraszt 2019.02.27. 07:47:37

@Brail Kast: van benne egy belcsatorna, amit celszeru kiszedni. a youtubeon talalsz sok videot a garnela tisztitasarol.
süti beállítások módosítása