recept-sztorik

Lepcsánkparty

Rókagombás tagliatelle

Mitzi von Küche

2019. július 09. - Mitzi von Küche

 A rókagomba ritka vendég mifelénk, legfeljebb olykor a piacon vagy néha a boltláncok valamelyikében lehet ráakadni. Ha meglátjuk, azonnal le kell csapni rá, mert nagyon finom ételt lehet kreálni belőle mindössze pár perc alatt. Az én rókagombám a L betűs üzletből származik, gusztán nézett ki a 150 grammos dobozban.

Az olasz tagliatelle /leánykori nevén szélesmetélt/ kitűnő kísérője lesz az élénk sárga színű gomba: istenien passzol a tagliatelléhez a rókagomba, a tejszín pedig még felsőbb dimenzióba emeli az ételt. Egy picit lecsapattam vízzel a gombát - ettől a szokásomtól senki nem tántoríthat el - és gyengéden megszárogattam.


rokag1.jpg

 Kisebb darabokra vágva egy olajban megdinsztelt fél hagymán kezdtem el közepes lángon pirítani a gombát. Pár perc múlva sóztam, borsoztam, két gerezd új fokhagymát nyomtam rá és egy kevés szárított rozmaringgal fűszereztem (kakukkfüvem éppen nem lévén kéznél).

rokag2.jpg

 Közben feltettem a forrásban levő vízbe a tagliatellét, két főre hat kis csomagocskát. Amikor a rókagomba nagyjából megpuhult, jó fél doboznyi tejszínt löttyintettem a serpenyőbe és pár percig még ezzel főztem kis lángon.

rokag3.jpg

 A megfőtt tésztát hozzáadtam serpenyőben lévő rókagombához és jól összekevertem. A tagliatelle főzővizéből is hozzáadtam még egy keveset.

rokag4.jpg

 Végül petrezselyemzölddel is meghintettem.

rokag5.jpg

 Isteni illata lett.

rokag6.jpg

 De azért nem magában ettük a rókagombás tésztát - bár az olaszoknál remek első fogás lenne - hanem most körítésül szolgált a rántott folyami harcsa filékhez.

rokag7.jpg

 Pompásan passzolt a harcsához a rókagomba.

rokag8.jpg

Rőkagombás tagliatelle hozzávalói (2 főre):

150 gramm rókagomba, 6 tekercs tagliatelle, fél hagyma, két gerezd fokhagyma, 1/2 - 1 doboz tejszín,  petrezselyemzöld, só, bors, rozmaring (vagy kakukkfű), étolaj.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr1914930070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.