recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Borjúpörkölt okoskuktában

Mitzi von Küche

2021. július 28. - Mitzi von Küche

 A borjúpörkölt, galuska és kovászos uborka szentháromsága igazi magyaros étel: 

d5e450c6-bc19-4b76-871d-ab8c3451c233.jpeg

 Most az intelligens kuktám segítségét vettem igénybe az elkészítéshez. Felkockázott erdélyi szalonnát pirítottam, a zsírján a kockára vágott borjúcombot jól körbepirítottam. /Két főre készült, ezért a kis mennyiség, de a kuktának nem akadály./

c454c419-6221-4d9f-9cf9-8b64438a8243.jpeg

 Amikor megpirult a hús, kiszedtem, a visszamaradt zsiradékban egy fej apróra vágott hagymát dinszteltem, egy kávéskanál kiváló pirospaprikát is feloldottam benne, majd visszakerült a hús, amire két gerezd fokhagymát is nyomtam. Ezután következett az ízesítés sóval és borssal. Egy darabolt kisebb paradicsom is bekerült a kukta belső edényébe, az ízek gazdagítása miatt. Ezután egy pici liszttel megszórtam a hús tetejét és lezártam a kuktát a fedelével. A 30 perces Stew programot választottam és magára hagytam. Felügyelet nélkül, biztonságosan elkészül az étel, ha végez az okoskukta, csipog és leállítja magát /vagy melegítésre is álllítható/. Remek dolog ez a nyári melegek idején.

790c7641-1e8e-4f22-b532-b5f324452f03.jpeg

 Közben gyorsan összekevertem egy kis galuskatésztát két nagy tojás, pici víz, két csipet só és annyi liszt segytségével, hogy közepesen sűrű galuskatésztát kapjunk.

083e82ec-26f3-43db-9d1c-16671ee7aea7.jpeg

 Forró sós vízben pár perc alatt meg is főtt a galuska.

4933c9a7-4250-4fbc-980b-26e88b47688e.jpeg

 Elkészült a borjúpörkölt, így festett, amikor a fedőt levettem, miután a fedél magától csendesen leeresztette a gőzt - hozzá se kellett nyúlni a szelephez.

a65c8bd6-62eb-4843-bca8-db752fa9056c.jpeg

 Egész jól mutatott.

461b02ad-0099-4bfb-ae59-feffd68bc24c.jpeg

Hát még milyen finom volt a jól behűtött kovászos uborkával! 

d5e450c6-bc19-4b76-871d-ab8c3451c233.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr2416583906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tangó Suszter 2021.07.29. 00:43:14

Na tessék! 0 óra 42 perc és éhes lettem a poszttól.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2021.07.29. 09:20:37

@Tangó Suszter: És legalább láthatod, hogy milyen egyszerűen működik a híres Panda kukta.

látjátok feleim szümtükkel 2021.08.11. 13:48:33

@Mitzi von Küche:

Az előkészítő pirítást is az edényben csináltad?

látjátok feleim szümtükkel 2022.02.13. 14:52:58

@Mitzi von Küche:

Én is vettem egy panda főzőedényt, ami nem teljesen ilyen, mint a tied.
Ennek nincs kukta funkciója., de az is lehet van, csak még nem jöttem rá. Persze ez nem meglepő, mert nem küldtek magyar nyelvű használati tájékoztatót csak kérésre. Aztán amit küldtek akkora volt, hogy nagyítóval kellett elovasni, de szerencsére sikerült nagyobb másolatot csináltatni róla, de csak arra . használható, hogy tudjam, melyik gomb mire való. Mindezek ellenére első kísérletre sikerült egy ‘Fry’ programmal fetenni, majd 3 egyéni programmal ( másfél öra alatt ) készre főzni. egy nagyon finom vaddisznópörköltet.
Sikerült azt is megérteni, hogy miként kell a következőkben a főzési időt meghatározni.
Az én edényem teteje nem vehető le, ezért menet közben ki tudom nyitni. Mondjuk elég sok gőz ki is jött és a folyadékot pótolni kellett. Összességében jónak tűnik a fazék. Következőleg sütememényt akarok benne készíteni.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2022.02.13. 19:09:21

@látjátok feleim szümtükkel: Kellemes használatot! Megírhatnád privátban a márkát, típust, van bőven tapasztalatom és küldhetek recepteket. Bár itt a blogon is van jó pár okosedényhez való recept.

látjátok feleim szümtükkel 2022.02.13. 20:37:41

@Mitzi von Küche:

Köszi az ajánlatod, később majd igénybe fogom venni. a segítséged.
Ez készülék:
pandapiac.hu/termek/multifunkcios-suto-es-fozoedeny/?gclid=CjwKCAiA9aKQBhBREiwAyGP5lcLOZvh5Na8zEPv9RLtz23cVZrWmmXmFCdBlEi7UTlsujN7r2RG4-hoClFIQAvD_BwE

Mint az ábra mutatja, nem csak nekem nem volt magyar nyelvű használati utasításom, de küldtek nekem is apró betüset.:D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2022.02.14. 09:39:32

@látjátok feleim szümtükkel: Jó kis gép lesz ez, a magas nyomáson való főzés kivételével sok mindenre jó. Manapság - érthetetlen módon - szinte egyik géphez sincs használati útmutató /külföldön sem, nemcsak idehaza!/, ezért fb-csoportokban cserélünk tapasztalatokat.
süti beállítások módosítása