Úgy kezdődött, hogy eleve ritkán vettem kenyeret. A gyerekem 350 km-re költözött, mert egyetemista lett, egymagam meg kicsit igénytelen vagyok: általában hetente egyszer kívánok meg valami főtt ételt, elvegetálgatok péksütivel, sültkrumplival, vajas-mézes vagy vajas-lekváros kenyérrel, ilyenekkel. Még a nagy rezsiválság és inflációs bepörgés előtt úgy döntöttem, hogy veszek egy kis olcsó kenyérsütőgépet, mert az ideg ölt meg attól, hogy amikor néha kenyeret vettem, vagy megpenészedett két-három nap alatt, vagy ugyanennyi idő után egy lovat agyon lehetett volna vele verni. Eleinte csak gépben sütöttem a kenyeret és kalácsot, most már inkább csak dagasztásra, kelesztésre használom és gázsütőben jénaiban, vagy infraszálas légkeveréses edényben sütöm, így jobban is szeretem, mint a "teflonkenyeret". 

Az otthon készített és a bolti kenyér, kalács közötti különbséget zongorázni lehetne ízében, illatában, állagában, tartósságában ég és föld a kettő. 

Nem osztok meg receptet, mert ahány gép, ahányfajta liszt, annyi recept és akkor még nem beszéltünk a hőmérsékletről, az élesztő minőségéről stb. És kovászról, öregtésztáról, egyebekről, amiknek néhány nagymestere lassan egy könyvtárat tölthetne meg igazán jó, használható receptjeivel Limarától kezdve Gábor, a pékig.  Akit érdekel,  rá tud keresni, nekem a facebookos csoportok is sokat segítettek a gyakorlati tapasztalatokkal. 

Inkább mutatok pár fotót (bár még sokat kell tanulnom):

Kenyér:

Kalács: