Régi vágyam volt egyszer eljutni Galíciába, Spanyolország eldugott, zöld északnyugati csücskébe. Az időjárás arrafelé csapadékos, hűvös, egyedül a száraz fehér albariño bor szőleje terem meg itt. A tenger gyakorta háborog (itt-ott néhány hajóroncs is jelzi erejét), a sziklás partok mentén nem napoznak turisták, csak az elemekkel dacoló kirándulók figyelik a halászokat.  A gallegok büszkék kelta eredetükre, ami díszítőművészetük és zenéjük alapján egyértelműen fel is ismerhető.

A Coruña városa egy kiugró földnyelven fekszik: a nyugati tengerparti oldalról 2-3 utcányit átsétálva már a keleti tengeröbölnél vagyunk. A régimódi villamossal körbedöcögtünk a földnyelv csúcsán. A kikötőben éppen a vitorlásverseny befutója volt, a hajókat delfinek kísérték.

Egyik nap hadijátékokat tartottak a Herkules-torony környékén, az egész város korabeli jelmezekbe bújva, lovasokkal, mű-ágyúkból pufogtatva eljátszotta a helyi csatát, amelyben az angol és a napóleoni francia sereg csapott össze (nehezen értettem, hol maradtak a spanyolok...).

Galícia tartomány gasztronómiáját meghatározza a tenger. A nagy hullámzás és ár-apály miatt elismerten kitűnő minőségűek errefelé a tengeri mindenfélék. A rias-ok (folyótorkolatok) környékén remek halakat fognak.  Az éttermek kirakatában furcsa, dinoszaurusz-lábra hasonlító kagylóféléket láttunk kiállítva, ez a percebes (kacsakagyló) – a méregdrága csemegét sokszor életük kockáztatásával tépik le a viharban a sziklákról a percebes-halászok. Egy másik különlegesség a navajas, a borotvakagyló, ami tényleg régimódi borotvára hasonlít és nagyon finom, kóstoltam: egyszerűen sós vízben gyorsan megfőzve tálalják.

Galícia legfőbb nevezetessége a pulpo a feria (feira) vagy pulpo gallego, a Spanyolország más tájain is népszerű, rézedényben főtt,  jellegzetesen fatálon tálalt előétel. Apró kockákra vágva kínálják: hófehér színű, igazán gusztusos csemege melegen és hidegen is (nem gondolja az ember, hogy eredetileg hogy néz ki megfőzve). Ha nem tudja valaki, hogy polip, a hófehér, kellemes állagú falatkákat megkóstolva a sertésnyelv juthat eszébe.

Pulpo gallego recept

Hozzávalók: 1 nagyobb tisztított polip, 2 fej hagyma, 3 babérlevél, só, olivaolaj, pirospaprika (cayenne-i bors).

Egy nagyobb rézedénybe vizet töltünk, beletesszük a hagymát, babérlevelet, a polipot és sózzuk. Kb. 1 óra hosszat főzzük, a vége felé villával megnézzük, puha-e már (nem kell túlfőzni, de puha legyen). Tálalása: ollóval a legegyszerűbb kb. 1-2 centis darabokra vágni, fatányérra rakni, olivaolajjal meg kell permetezni és pirospaprikával vagy a pikánsabb cayenne-i borssal megszórni, kissé utánasózni.

             Santiago de Compostela neve ismert mindenki előtt, az El Camino kapcsán. Hatalmas barokk templománál délben nagy zsúfoltságot találtunk: zarándokmise volt, előtte Szent Jakab síremlékéhez kanyargott hosszú sor, a hívek átölelték, néhányan meg is csókolták az aranyszobrot. A szertartás fénypontja volt, amikor meglengették a kupolában felfüggesztett hatalmas füstölőt, a botafumeiro-t (ez váratlanul ért, sehol nem olvastam előzőleg erről a látványosságról).

Utána indultunk ebédelni, stílszerűen Szent Jakab kagylót: a nagyobbat (Viera), amelyet a kagylóhéjban paradicsomos szósszal tálalnak, meg a kisebbet (Zamburiñas) olivaolajban hirtelen kisütve. Desszertnek a híres és csodafinom Tarta de Santiago-t választottuk, a tetején Szent Jakab keresztjével díszítve.

Tarta de Santiago recept

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 tojássága. csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja. Töltelékhez: 7 dkg vaj, 20 dkg cukor, 4 tojás, 25 dkg darált mandula, a díszítéshez porcukor.

A tészta hozzávalóit összekeverjük, kerek formába öntjük. A mandulát és a cukrot összekeverjük, hozzákeverjük a tojásokat egyesével, majd a puha vajat. addig keverjük, míg összeáll. Ezt is a formába öntjük. Kb. 35 percig sütjük. Ha kihűlt, porcukorral díszítjük, Szent Jakab kereszt formájú papírsablon mentén megszórva.

        Az El Camino legkitartóbb hátizsákos, vándorbotos, ruhájukon Szent Jakab fehér kagylóját viselő vándorai szó szerint a világ végére is elmennek: Galícia legnyugatibb pontjára, a tengerparti, ködös Finisterre-re (jelentése: a világ vége), ahol a sziklákon hagyományosan elégetik bakancsukat – teljesítve van az Út.