recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Csörög-e a csőröge? (AnicasubRosa)

2013. október 03. - AnicasubRosa

A férjem csiszolt, glettelt, festett, én inaskodtam. Nem volt nagy meló, takarítottam a lecsöpögött festéket, úgyhogy közben simán belefért a főzés, tébláboltam kicsit, néha beleolvastam a kocsmablogba és azon filóztam, piskóta legyen-e vagy kelttészta, amivel megjutalmazom magunkat. Aztán eszembejutott.

14 lehettem, Viki húgom 10 múlt, készültünk nyaralni Földesre, a pár száz lelkes faluba, anyu nagybátyjáékhoz. Huszonpár kilométerre volt Ladánytól, kitaláltuk, hogy mi olyan nagylányok vagyunk, hogy ihaj, majd jól átmegyünk gyalog. Anyu valahogy megorrintotta a dolgot – mindig volt érzéke, hogy rájöjjön a sumákolásainkra – nem szólt egy szót sem, de kijött velünk a buszhoz és megvárta, míg felszállunk és megvesszük a buszjegyet. Meg is vettük, persze vissza is adtuk a sofőrnek, akkor még olyan jegy volt, amin nem látszott a vétel időpontja, lecuccoltuk a hátizsákot és bájosan integettünk anyánknak. Egészen Bárándig el is mentünk, ott leszálltunk, mert olyan még nem volt, hogy ha egy Karacs-lány a fejébe vesz valamit, az ne úgy legyen, hát még, ha kettő ugyanarra gondol.

Szóval leszálltunk és elindultunk. Szerencsére annyi eszünk volt, hogy ne a 4. főúton gyalog-galoppozzunk, mert már akkor is elég nagy kamionforgalom volt, úgyhogy az út szélétől kellő távolságban, majdnem a földúton bandukoltunk. Jó idő volt, kellemes nyári koradélután, elvihorásztunk menetelés közben, de azért egy idő után elkezdtük unni, ráadásul a megtett távolság és az eltelt idő alapján hamar rájöttünk, hogy bizony este lesz, mire Földesre érünk. Nagy szerencse, hogy mobiltelefonnak híre-hamva sem volt még, azóta már a rendőrök kerestek volna bennünket, ha anyánk le tudja csekkolni, hogy még nem értünk oda Lajos bácsiékhoz.

Szóval mentünk-mendegéltünk, mint a mesebeliek, amikor megállt egy motoros, aki úgy látszott, ismert bennünket, mert kérdezte, Lajos bácsiékhoz igyekszünk-e. Miután tisztáztuk, hogy ő kicsoda is, felajánlotta, elvisz bennünket, úgyhogy felpattantunk mögé mind a ketten. Nagy naivitásunkban meg sem fordult a fejünkben, hogy bármi baj érhet bennünket, speciel én azon imádkoztam, el ne hagyjon útközben leghátulról.

Emberi időben megérkeztünk, persze a két öregnek azt mondtuk, egy busszal később indultunk, mint terveztük, nekik meg eszükbe sem jutott, hogy esetleg nem úgy van a dolog.

Lajos bácsi és Zsófi néni már akkor hatvan körül jártak, gyerektelen parasztemberek voltak, úgyhogy minket mindig nagyon vártak. Volt, hogy csak úgy egy normál szombat délután átszaladtunk, de anyu sokszor akár hétköznap is elment hozzájuk, sütött-főzött nekik valamit, kiporszívózott (Lajos bácsi annyira utálta a masinát, hogy Zsófi néninek nem is engedte használni), beszélgetett velük.  Más rokonok évente-kétévente egyszer elmentek, körbeugráltatták magukat, felpakoltak jóféle gyümölcsből, házikosztból, disznóhúsból és hazamentek. Amikor Lajos bácsi haldoklott, anyám minden nap elment Újfaluba a kórházba és felrázta a párnákat, beadta a gyógyszert és tréfálkozott, mesélt. A kórterem előtt zokogott. De ez egy jóval későbbi történet.

A mi kis túrázásunk végén Zsófi néni csőrögéje volt az emlékezetes pont az I-n. Miután lepakoltunk, körbeadtak bennünket a szomszédok, Lajos bácsi megmutatta a Kincses Kalendáriumban a cikket, amit legutóbb olvasott, majd látszatra összevitatkoztak, Zsófi néni nekiállt csőrögét sütni.

Közben az öreg persze még motyogott, de ez nem volt komoly. Már gyerekként is tudtuk, hogy a „Basszon meg az .. , Zsófi, hülye vagy te Zsófi” valahogy a tartalma ellenére olyan szeretetteli, ahogyan kevesen tudják a másiknak még a legszebb szavakat is kimondani. Zsófi néni kárált mint egy tyúk, mondta a magáét mint a pereces, Lajos bácsi pedig a ház uraként eligazítást tartott neki. Egészen a csőröge kisüléséig. Akkor csend lett, mind a négyen majszoltuk a porcukros csőrögét, Lajos bácsi megtörölte a száját és csak annyit mondott: ez jó lett, Zsófi!

P1090435k_1.JPG

Az én csőrögém ha jó, ettől az emléktől lehet az, nem tudom úgy elkészíteni, hogy ne gondoljak rájuk, mélységes szeretettel.

 

A csőröge egyszerű édesség, szinte bármikor elkészíthető. 40 deka lisztbe 10 deka cukor, 1 vaníliáscukor, 1 csipetnyi só kell, én reszeltem bele egy kis fahéjat is, mert szeretem az ízét és az illatát. 10 deka olvasztott vajat, 5 tojássárgáját és 2 evőkanál tejfölt, meg egy evőkanál rumot tettem bele. A rumaroma nem ugyanaz, kell abba a rum.

Összegyúrtam, fél órát pihentettem hideg helyen (ez nálam a hűtő, más hideg hely nincs  lakásban), majd elnyújtottam vékonyra, derelyemetszővel rombuszokat, azok közepébe nyílást vágtam, amin az egyik sarkukat átfordítottam, aztán forró olajban kisütöttem.

Porcukorral megszórva az igazi, de csináltam egy kis sűrű csokiöntetet is, a gyerek kedvéért. Na jó, a magaméért is, imádom mártogatni a meleg csőrögét.

P1090440k_1.JPG

Süssetek csőrögét, fánkot, fonott kalácsot, kinek mi juttatja eszébe rég elment szeretteit, és süssétek a saját sütijeiteket, hogy valakinek egyszer ti jussatok eszébe egy finom pitéről vagy rácsos almásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr505515902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.10.03. 14:15:02

Imádnivaló sztori. (Nálunk rövid ö-vel mondják a csörögét.)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.03. 19:29:41

@Mitzi von Küche: nos, a régi motorosok olvasták ugyebár, másik fórumon a posztot, de úgy gondoltam, enyém, szívemhez nőtt, hozom haza :)

EZAZ! 2013.10.03. 19:33:16

Na végre valami. Kicsit összekapod magad, és kiköhögsz valami emberfelettit. Ezért imádlak.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.03. 20:04:32

@EZAZ!: csak ezért???? és a jó természetem, meg az a tengersok eszem /amiért egyszer ellopnak, de a férjem szerint tutira vissza is hoznak/, az smafu?? ;) :DDD

EZAZ! 2013.10.03. 20:33:16

@AnicasubRosa: illett volna hasznos tanácsot adni az 5 tojásfehérje felhasználásoz is, de ne legyek már telhetetlen.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.10.03. 20:54:52

@EZAZ!: Azt elrakta a mélyhűtőbe, ha megyek hozzájuk trakizni, akkor plusz hab lesz belőle a madártejhez, amit a pasimnak fog csinálni. Míg eszi, addig nem fog minket zavarni.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.03. 22:00:36

@EZAZ!: @dömbi: szerintem rakott palacsinta tetejére baracklekvárral felverve az az 5 tojásfehérje a legjobb felhasználási mód. egyébként azt fogok csinálni a kolleganőmnek torta helyett, amikor a szülinapját tartja, mert imádja, de az anyukája nem csinál neki.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.03. 22:01:54

@AnicasubRosa: @EZAZ!: @dömbi: vaaaaaagy illatos omlós csirkét csinálnék belőle (tojgli fehérje fűszerrel, keményítővel felverve, csirkemelldarabok beleforgatva, kisütve.)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.10.04. 06:38:28

@AnicasubRosa: Jól van, megértettem, akkor egyedül megyek.

Hurri Kán 2013.10.04. 21:24:28

Ilyet én is kérek. Vagy küldjetek valakit, aki megcsinálja ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.04. 23:19:57

@dömbi: hehe, te kis önző :D jól van: rakott palacsinta és traktor rendel :D
@Hurri Kán: csapatépítő slambucozás, zdrowkázás után vagyunk a kollegákkal,úgyhogy rám ma ne számíts! :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.10.05. 08:12:41

@Hurri Kán: Rám se, én a hétvégén tehénvásárban csúfkodok.
@AnicasubRosa: Rakott palacsinta nem kell, olyat itt is lehet, olyan kell ami itt nincs. Na jó, a traktor az más.

Hurri Kán 2013.10.05. 08:27:54

@AnicasubRosa: @dömbi:
Ehh... Nem azt kérdeztem, hogy ki NEM ér rá :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.05. 13:30:21

@dömbi: lilát vegyél,légyszi!!!! :D
@Hurri Kán: hogy neked semmi sem jó! :P :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.10.05. 19:58:49

@AnicasubRosa: Ok, csak az ára hibáddzzik. Büdös kölyök nem indult a schwinger versenyen, ott szép nyertes bikuci a díj.

@Hurri Kán: Jééé, megjavultál...!!!
Saját cukrászunk van, azt meg nem aggyyuk, még kölcsönbe sem. DDD

Hurri Kán 2013.10.06. 10:16:10

@dömbi:
Nem is kell, nekem elég, amit csinál :D
süti beállítások módosítása