Egy palacsintával kezdődött. Tavaly beleguberáltam az anyámtól kapott lekvárok, befőttek maradékába és felfedeztem közöttük egy ’reszelt fahéjas alma’ feliratú kis üveget. Nagyon szép volt, a sárga, reszelt alma olyan pofátlan módon csábított üvegbörtöne ablakán keresztül, hogy nem tudtam ellenállni. Megtöltöttem a palacsintát és két perc múlva elaléltam, ahogy az első falatot a számba toltam. Ilyen a világon nincs! Olyan íz, illat, ami számomra minden ellenérzést eloszlat az almával szemben, pedig amúgy nem a kedvenc gyümölcsöm. Hamar elfogyott a kis üvegnyi csoda, aznap még a gyerek sem csokis palacsintát akart enni.

Néha eszembe jutott még, hogy kéne egy kis utánpótlás, de ha anyuéknál jártunk, kiment a fejemből, ritka találkozásainkkor pedig mindig félig pakolja a kocsi csomagtartóját, de hát hozunk is-viszünk is, pont elég azt megjegyezni, kinél milyen edényt ne felejtsünk majd ott a következő alkalommal, úgyhogy a reszelt alma mindig csak otthon kezdett hiányozni.

 Amikor a minap szóbakerült és Mitzi meg Gyvy azt kérdezte, hogy készül az a jóhangzású reszelt alma, tudtam, itt az alkalom! Bár nem vagyok egy heteken keresztül befőző-lekvárkészítő típus, de azt már azért csak szégyelltem volna, hogy ennyivel ne boldoguljak.

Felhívtam hát este anyut, aki lediktálta, hogyan rakja el az almát. Most, amikor írok, az első néhány próbaüvegnyi már dunsztolódik és töltögetés közbeni kóstolás alapján azt kell mondjam, hálám örökké üldözni fogja a recipéért.

Nos, íme az alma, amiért meg fogtok őrülni és garantálom, hogy bármikor, ha másnapra kell egy üveg gyümölcs palacsintába, piskótába, simán összedobjátok.

A hozzávalók:

1,25 kg alma

1 citrom leve és héja

1 tasak Haas quittin 2:1 zselésítő

50 dkg kristálycukor

1 mokkáskanál őrölt fahéj

És az elkészítés:

Az almát meghámozva lereszeltem, én szeretek logikátlanul csinálni dolgokat, ha azok számomra valami miatt úgy jók, ezért megyek vasalás közben több kilométert (ruha kivasal, be a szekrénybe, jöhet a következő... tudom, hülye vagyok, de én így csinálom, és pont.) és ezért almát pucol, rögtön reszel, jöhet a következő módon csináltam. Közben citromlével locsolgattam, hogy ne barnuljon, valamennyi kis rózsaszín árnyalata így is lett itt-ott, de nem vészes.

Hozzáadtam a zselésítőt, és összeforraltam, utána a többi hozzávalót és forrástól számított 5 percig főztem (volt az 8 is, mert közben a laptop előttem volt és beleolvastam a mai nap komment-termésébe, de ártani nem ártott a „túlóra” az almának).

Forrón üvegbe töltöttem az elkészített almalekvárt, - kétszer megsütöttem az ujjam – aztán jó szorosan lezártam (celofánt elfelejtettem venni, úgyhogy csak natúr kupakoltamJ), majd az üvegeket száraz dunsztba tettem és most holnapig hagyom pihenni. Ha… ha meg bírom várni a holnap reggelt.

A konyhában még mindig érezni a párolódó alma és a reszelt citromhéj illatát, olyan ünnep-feelingje van a dolognak, és valljuk be, meghozta a kedvem a befőzéshez. Holnap teszek el még egy adag almát, aztán lehet, rászánom magam a többire is, csak előbb le kell vadásznom anyósom üres befőttesüvegeit. Azt hiszem, üzletelni fogok vele: három üres üvegért kap egy telit.