recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Lazac borítékolva

Mitzi von Küche

2014. január 27. - Mitzi von Küche

A hal, ami kézenfekvő, amit a gyakorlatlanabbak is el tudnak készíteni. A hal, ami mindig elérhető... épp ezért sokszor már unalmas is.

Lássunk akkor egy olyan lazac-változatot, ami jól variálható és nem a megszokott módon készül.

Jó, jó, tudom, a lazac tömegtermelt, nem norvég vagy a kanadai vizekből való vadlazac, de minimális anyagismerettel látja az ember, ha friss a hal, a széle nem zsíros, a húsa fényes és nem matt, üde lazacszínű (meg is szagolhatjuk) – és akkor jöhet!

           Egy szép filét kettévágtam, áttapogattam rejtett nagy szálkák után. Ezek persze mindig rejtőznek benne, de ügyes csipeszem van. Enyhén sóztam és citromlével meghintettem. Megtisztítottam egy marék apró krumplit, néhány szál vékonyabb sárgarépát és egy csomag zöldspárgát.(Szezonon kívül is rejtőzik a hűtőmben pár csomag zöld- és fehérspárga. Milyen jó érzés a télen belőlük főzögetni!)

Kiterítettem egy jó nagy darab sütőpapírt, a közepére tettem egy fél kanál vajat, erre került a lazacfilé. Kétoldalt sorakoztak a nyers krumpik és sárgarépák, valamint a zöldspárga-szálak. A tetejére pici színes borsot tekertem és megsóztam. Rákerült még egy adag zöldfűszeres fűszervaj és egy ág kapor. (Ez is van a fagyasztómban.)

                       lazac 1.JPG

A sütőpapírból csomagocskát hajtogattam és tűzőgéppel összetűztem, hogy teljesen zárt legyen, de legyen hely a keletkező gőznek. Minden adagot külön-külön összeállítottam, becsomagoltam (így lehetőség nyílik egyéni ízlések figyelembevételére is) és egy nagyobb tepsibe tettem.

lazac 2.JPG

Az étel francia neve: salmon en papillote, azaz lazac pergamenpapírban. Manapság a sütőpapír a legalkalmasabb az egy adagnyi halcsomag beburkolására - érdekes módon az alufóliában nem annyira finom (és kétségeim vannak a magas hő plusz alumínium kontra egészség ügyében is).

            180 fokon sütöttem kb. 1 óra hosszat, mivel kiadós méretűek voltak a halfilék és a zöldségek megpuhulásához is ennyi idő szükséges.

lazac 3.JPG

A végeredmény vajpuha, omlós lazac, a zöldségektől extra zamattal. A halsütés mindig lutri, vastag szeletnél előfordulhat, hogy nyers marad a közepe, vagy túl van sütve és kiszárad – ezzel az elkészítési móddal viszont mindezek a hibák kiküszöbölhetők. A hal és a zöldségek együtt párolása új, kölcsönös ízharmóniákat hoz létre.

                       lazac 4.JPGA következő lazac-borítékolás friss zöldspárgával, rozmaringgal:

image_264.jpg

Annyira ízlett a borítékolt lazac, hogy a következő alkalommal megcsináltam ugyanilyen módon borítékolva a tengeri süllőt is.

                        lazac 5.JPG

Hozzávalók: 20 dekás lazacfilé személyenként

                     4 szál sárgarépa

                   1 csomag zöldspárga (idényben - ha nincs, lehet gomba helyette)

                   60 dkg apró szemű burgonya

                   1 kocka fűszervaj 

                   1 ág kapor

                   só, bors, citromlé

                    

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr995252344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daró 2014.01.27. 12:54:19

Nahát, mi ezeket a csomagocskákat már jó ideje alkalmazzuk, (egyébként nemcsak halhoz) de a sütőpapír még nem jutott eszembe....kipróbáljuk!
Nekem a lazac olyan úri huncutságnak tűnt mindíg, de manapság már a lidlben is van, lehet megpróbálom az egyik hétvégén.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 13:25:23

@Daró: Mondom: egyszerű, de nagyszerű - mint a tűzőgépes ötlet :)

élhetetlen 2014.01.27. 15:01:51

@Daró: Kicsit off. Nem a receptről, hanem a lazacról. Nagyon jól tűri a fagyasztást, ha akcióban van, akkor szoktam behörcsögölni a mélyhűtőbe. Ez az a hal, amit nem szabad bő olajban kisütni, mert magában is elég zsíros, jó ez a recept. Az enyém is jó (szerintem), pici olaj a tepsi aljára, bele a hal, és fűszeres tejföllel leöntöm (só, bors, rozmaring vagy tárkony), és be a sütőbe. Jó étvágyat.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 16:57:00

@élhetetlen: Finom variáció ez is, meg magában a grillen is - de hát úgy nem poszt-képes a lazac :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 18:14:42

Nekem nincsenek ketsegeim alufolia-ugyben, de a boritekolos otlet jo :-) viszont mi nem vagyunk olyan pudingok, hogy ekkora adag eleg legyen: vagy joval tobb boritek kellene,vagy a meret miatt mar csomagkent vinne el a posta ;-D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 18:16:31

@élhetetlen: szimpatikus verzio, johet e:-) egy adag :-)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 18:59:23

@AnicasubRosa: A felső képen egy adag van, mindenkinek külön csomag jár :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.01.27. 19:55:48

@Mitzi von Küche: Akinek nem eleg az adag, az mit csinal, elveszi a tiedet, vagy majd jol lakik legkozelebb? A lazac barhogy keszul, szerintem posztkepes. Unokam kedvence, tolem mindig lazacot ker.
@élhetetlen: Ketszer probalkoztam fagyasztott lazaccal, csak azert nyammogtuk el, mert itt kidobni eleg problemas. Teljesen megvaltozik a hus szerkezete ize a fagyasztas kovetkezteben.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.27. 21:12:34

@Mitzi von Küche: nálam egy fizikai munkát is végző férj,meg egy hál'istennek javuló étvágyú 11 éves kamaszfiú :) ezek húsból sokat, zöldségből kevesebbet ...:))
@dömbi: tudod, Darwin megmondta: aki életképes, kibírja a harcot :D

Hurri Kán 2014.01.28. 00:09:49

Malacot vajjon lehet-é így sütni? ;)

Benikuty 2014.01.28. 01:51:45

Régi kedvenc ez, köszönet, hogy eszembe juttattad Mitzike!
@Hurri Kán: Egészben gondolod? ;)

Hurri Kán 2014.01.28. 07:59:28

@Benikuty:
Természetesen ;)

@dömbi:
Azt is! :D

Daró 2014.01.30. 19:30:50

@Hurri Kán: jól bebugyolálod előbb vékonyra szelt szalonnába, teszel mellé fűszert, zöldséget, hagymát és krumplit, majd alufóliába, 4-5 réteg. A már hamvadó tűz parazsát széthúzod, a (lapos) csomagot aláteszed, parazsat vissza, aztán elzárod a levegő útját, hogy ne izzon el hamar és ne legyen túl nagy a hő. Ottfelejted pár órácskát.... én kecskével, disznóval már próbáltam és sikere volt.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.30. 22:20:38

@Daró: egy jó szalonnasütés méltó megkoronázása lehet :)
jöjjön már a nyár: grillezés, bográcsolás,szalonnasütés!

Hurri Kán 2014.01.31. 01:03:30

@AnicasubRosa:
És például Szeged ;) csirkék ;)

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2014.01.31. 10:27:32

Valaki a poszttal kapcsolatban a fbúkon emlegette a vadlazacot. Amit nálunk is lehet már kapni, hálaistennek.
Saját kutatásaim eredménye az, hogy az a vadlazac, amit egy magyar ember még szájhúzogatva meg tud (és meg akar) fizetni, az vadvízben tenyésztett lazac.
Az igaz vad, nem tenyésztett lazac csak csúcséttermekbe, drága szállodák éttermeibe jut el, a metróban jégágyon soha nem látható.

Mitzi, neked külön van egy zöldfűszeres fagyód?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.31. 12:55:42

@PO: Igazságod vagyon vadlazac-ügyben.
Zöldfűszerkeverékes kis zacskóim vannak fagyasztva. Nem miattuk, de már megint nem férek be a nagy meg a kicsi mélyhűtőmbe...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.31. 16:07:59

@Hurri Kán: jaz a csirke,aki mondja! :P :-D
@PO: ezek empirikus kutatasok,ha jol sejtem... :-) )))))
@Mitzi von Küche: miert akarsz bebujni? :-)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.31. 16:11:22

Nalam a kapor es a petrezselyemzold az,ami a melyhutobol nem hianyozhat. Tokfozelek kapor nelkul nem letezhet,de attol is a frasz torne,ha petrezselymeskrumplira ehezunk meg es nem lenne hozza zoldunk :-)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.02.01. 09:58:06

@anica inkognitóban: Meg a zellerzöld. Meg a tengeri herkentyűkhöz Aldi nagynénénk kis mélyhűtött zacskói: '8 Krauter' és 'Italienische Krauter' (elnézést, a gépen most nem keresgélem az a-ra az umlautot).

EZAZ! 2014.02.01. 21:05:57

Mivel az a nyomorult gólya egy nagymellű vékony szőke helyett 2 kiló pulykaszárnyat rakott le, kérnék tanácsot, hogy most akkor mit és hogy?

Szomszédasszony szerint dörzsöljem be valami fűszerkeverékkel, de én már nem hiszek senkinek.

EZAZ! 2014.02.01. 21:18:22

@EZAZ!: szerintem nyomkodj bele fokhagymagerezdeket.

EZAZ! 2014.02.01. 21:20:23

@EZAZ!: el nem rontja, köszi.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.02.01. 21:33:57

@EZAZ!: +egy kis fustoltszalonnat.bar a szarny nem olyan szaraz mint a p.mell,de nem art neki egy kis kenes.:-)

EZAZ! 2014.02.01. 21:48:35

@AnicasubRosa: nem tudom nem észrevenni, hogy kaptál karácsonyra egy okostelefont.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.02.02. 09:22:51

@EZAZ!: nem, en ragaszkodom a jol bevalt, 4 eve remekul mukodo Nokia Xpresshez. Telefonalni,sms.t es mms.t kuldeni lehet rola,nagy ritkan -es jo dragan -a netre is felkapaszkodtam rola. De hogy meg okoskodjon is a telefonom? Na,azt mar nem! :-)
/Amirol irok,az egy alsokategorias tablet,igy nem foglalom le hetvegen egesz nap a laptopot a csalad tobbi tagja bosszusagara /

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.02.02. 10:57:34

@EZAZ!: Levest csináltam belőle a múltkor /fiamnak jobban ízlett, mint az orjaleves/.
Btw, te magaddal is társalogsz? :)

EZAZ! 2014.02.02. 13:04:04

@Mitzi von Küche:

Köszönöm a tanácsot, leves lesz belőle.

Főszerkesztő asszony hisztizésére meg inkább nem reagálok, hiszen csupán az ékezetek hiánya zavart.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.02.02. 14:24:09

@EZAZ!: te milyen hisztiről beszélsz??? :O kérdeztél, válaszoltam, semmi negatív érzelmi töltete nem volt a dolognak...pozitív is csak a nokiám iránt :D

EZAZ! 2014.02.03. 13:32:08

@AnicasubRosa: na végre egy frappáns válasz.
süti beállítások módosítása