Végre itt a nyár, érik a meggy. Ezt a pár marék meggyet az előbb szedtem a fáról. Itt van tehát az ideje az idei első meggyes piskóta készítésének.
Megmostam, kimagvaltam, becukroztam, kis ideig állni hagytam a meggyet. Előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
Hét egész tojást tettem a robotgép üstjébe és egy csipet sóval közepes, majd nagyobb fordulatszámon kevertem, amíg felhabosodott. Ekkor 6 evőkanál kristálycukrot és egy csomag vaniliás cukrot adtam hozzá.
Végül a liszt következett: 7 evőkanállal (közben a keverést közepes fordulatszámon folytattam).
Beleöntöttem a tésztát a sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe. Belepottyantgattam a lecsöpögtetett meggyszemeket, közepes sűrűségben.
És már mehetett is a sütőbe. 15 percig csak kívülről szemléltem - addig nem szabad kinyitni a sütőajtót. 20 perc után belekukkantottam, 25 perc után tűpróbát csináltam: ha a tésztába szúrt hústűre ragad tészta, akkor még sütni kell egy kicsit, ha nem, már kész is.
Mire észbekaptam, már csak ezt a néhány darabot tudtam lefotózni, mert máris felfalták az idei első meggyes piskótát.
Ez pedig a következő sütés. A változtatás az, hogy másfél evőkanál darált dió került a tésztába (liszt pedig annyival kevesebb). És még annyi, hogy véletlenül réteslisztet tettem bele az első három kanállal finomliszt helyett. Milyen lett az eredmény? Picit morzsásabb, törékenyebb, de pillekönnyű, isteni meggyes. Érdemes kísérletezni!