recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Amaretto-kekszes narancstorta

Mitzi von Küche

2015. december 21. - Mitzi von Küche

Legifjabb, aranyhajú családtagunknak akartam kedveskedni ezzel a tortával, akinek kedvence a keksz - ez volt az egyik első szava is... De kekszből önmagában nemigen lehet szabályos tortát csinálni, ezért narancsos mascarpone krémmel kombináltam. 

nar_tor_4.jpg

A piskótaalaphoz géppel felvertem hét tojásfehérjét egy csipet sóval, majd egymás után négy evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral. Hozzákevertem egyenként 6 tojássárgát, majd már kézi keverés mellett hat púpozott evőkanál lisztet és egy fél csomag sütőport vegyítettem a masszához. Kivajazott, kilisztezett nagy tortaformába simítottam. 180 fokra előmelegített sütőbe tettem légkeverés nélkül kb. 40 percre.

nar_tor_1.jpg

Amíg a piskótatorta sült, elkészítettem egy egyszerű szirupot két frissen facsart narancsból és két kávéskanál porcukorból egy kis vízzel hígítva. (Ha csak felnőtt társaságnak készíteném, mindenképpen löttyintenék hozzá egy kis narancslikőrt, például Grand Marnier-t is...)

A krémhez egy nagy és egy kisebb doboz mascarponét összekevertem három evőkanál porcukorral, két narancs héját reszeltem hozzá és egy kis doboz felvert tejszínhabot. Egy evőkanál lemon curd-dal is megbolondítottam, ha már volt otthon, meg pár kanállal a narancsszirupból.

nar_tor_2_1.jpg

A kihűlt tortát kettévágtam, az alsó részt óvatosan megöntöztem sziruppal, a tetejét jó vastagon megkentem a mascarponés narancskrémmel, majd kiraktam a narancsszirupba mártogatott amaretto-kekszekkel. A könnyű, ropogós mandulás olasz finomság beszerezhető idehaza is /sőt, házilag is előállítható, de idő híján most nem mertem bevállalni.../.

nar_tor_3_1.jpg

A felső piskótalap egyik oldalát is meghintettem a sziruppal, majd megfordítva a keksszel kirakott alsó részre raktam. Megkentem a krémmel a torta tetejét és oldalát is. Alufóliával körbecsomagolva a hűtőbe tettem a másnapi tálalásig.

Tálalás előtt narancsszeletekkel és amaretto-kekszekkel díszítettem. Könnyű az elkészítése és isteni finom: narancsos és mandulás ízek tobzódása - igazi ünnepi torta. 

nar_tor_5.jpg

Hozzávalók a piskótához:

6 egész tojás /+1 tojásheférje/

4 evőkanál cukor

6 evőkanál finomliszt

1 csomag vaníliás cukor

1/2 csomag sütőpor

csipet só, a forma kikenéséhez vaj

A  krémhez:

1 nagy doboz /500 g/ és egy kis doboz /250 g/ mascarpone

3 evőkanál porcukor

2 narancs

1 kis doboz habtejszín /250 ml/

1 doboz olasz mandulás Amaretto keksz

/opcionális: 1 evőkanál lemon curd - citromkrém/

A sziruphoz:

2 narancs leve kifacsarva

2 evőkanál porcukor

kevés víz

 




 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr258122960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.21. 17:45:17

Bárcsak ezt a csodafinom tortát készíteném karácsonyra... A mai három sütésem nem lett valami gyönyörű... Hátha holnap délelőtt még lesz energiám a javításra - a délutáni munka előtt.

Benikuty 2015.12.22. 11:44:44

nekem ez olyan "mindent a szemnek, semmit a szájnak" :(

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.22. 13:46:49

@Benikuty: Pedig a díszítés nem nagyon érdekel. Ha nem lenne a torta csodafinom, nem lett volna poszt belőle. Csak olyat írok meg, ami könnyű és finom (ami nem sikerül, azt legfeljebb kommentben, mint fentebb).

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.23. 21:01:39

@Mitzi von Küche: A diós beigli pompás lett (muszáj volt tesztelni: ha nem sikerült volna, B-terv).
Kellemes karácsonyt, sok finomságot kívánok!

Tangó Suszter 2015.12.23. 22:38:18

Kellemes Ünnepeket és bejgli mámort!
süti beállítások módosítása