Posztolóként ugyanazzal szembesülünk, mint a háziasszonyok legtöbbje: jól főzni nem csak azt jelenti, hogy ízletes az étel. Néhanapján főzni valami finomat, az is tehetség. Az igazi kemény, agymunka része a dolognak az, amikor ki kell találni, mi legyen az aznapi ebéd, változatos étrendet összeállítani egy család számára és aztán tudni azt felborítani is.

A tárkonyos leveshez hagymát, répát, petrezselymet tisztítottam meg, sertéscombot kockáztam fel. Füstölt szalonnából kisütött kevés zsiradékon a húst a hagymával együtt fehéredésig sütöttem, majd sóval, borssal, babérlevéllel, tárkonnyal fűszerezve, kevés balzsamecettel savanyítva, a feldarabolt zöldséggel és zöldbabbal együtt főzni kezdtem. Félfővésben kockára vágott krumplit adtam hozzá, majd amikor az összes hozzávaló puhára főtt, a sárgarépát, petrezselymet és babérlevelet kiszedtem, majd tejfölösen behabartam a levest.

Nekünk a hús és a zöldbab elég a levesbe, de aki szereti zöldségesen, vagy igényel bele valamilyen tésztát, tetszőlegesen variálhatja.  A fűszerezés szintén szabad kezet ad, én most a tárkonyos vonalat vettem erősre, de kevés majorannát és kakukkfüvet is tettem bele, de igen visszafogottan.

Azt gondolom, a savanykás levesek jól variálhatóak. Ismerjük a korhelylevest, a legényfogó levest, ezek a hús-leveszöldség alap erőteljesebb vagy könnyebb fűszerezésével és a leveshez adott savanyúkáposzta, szárazbab, füstöltkolbász stb. hozzáadásával egészen különböző irányba elvihetik az ételt. A nyírségi gombócleves leírásánál mondta valamelyik kommentelő, hogy ő inkább zöldbabbal főzné kukorica helyett. Nos, ez valami hasonló, annál a levesnél számomra mégis könnyebbnek ható.