recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Káposztás kocka

Mitzi von Küche

2015. augusztus 03. - Mitzi von Küche

Egy vallomással kell kezdenem: sok finomságot és különlegességet kóstoltam világszerte, sokfélét el is készítettem, de a legeslegnagyobb kedvencem akkor is a káposztás kocka. Nagy mennyiséget képes vagyok behabzsolni belőle, pedig vigyáznom kellene vele.

img_6822.JPG

 Most a legjobb a káposzta: már nem nagyon vizes, de nem is száraz, íze is van.

img_6813.jpg

 A káposztás kocka készítésének egyetlen nehézsége a káposzta megreszelése. Kézzel nem is vállalnám (féltem ujjaim épségét), robotgépes aprításhoz kell folyamodnom, amit szintén nem szeretek, mert utána az apró szerkezeti elemek elmosása sok időt vesz igénybe. 

A megreszelt káposztát besózva állni hagyom félórácskát, majd kifacsarom.

img_6815.JPG

 Egy mélyebb serpenyőben olajon egy evőkanál cukrot karamellizálok, erre kerül a káposzta, jól összekeverem. Az erős lángot  mérsékelve párolni - pirítani kezdem, eleinte fedő alatt. Ha ez a lépést kihagyjuk, a káposztás tészta világos, hóka lesz - én jobban szeretem, ha van színe.

Közben felteszem egy másik lábosba a vizet forralni, besózom, ebben főzöm meg a házi készítésű nagy kockatésztát.

A káposztához őrölt feketeborsot adok (mérsékletesen - utána még lehet borsozni), sót szükség szerint, és némi őrölt köménymagot, ami a káposztás ételekhez fontos emésztéssegítő hatása miatt.

img_6818.JPG

 A végén még pirítom egy kicsit a káposztát: úgy a legfinomabb, ha kissé meg van pirulva. Végül a megfőtt, leszűrt és leöblített kockatésztát belekeverem a káposztába és összepirítom. Szerintem úgy a legjobb, ha bőven van benne káposzta, nem csak úgy mutatóban.

img_6820.JPG

Ezúttal kacsamell mellé tálaltam - tökéletesen passszolt hozzá a káposztás kocka. Ha marad (általában csak egy kevés), melegítve is nagyon finom. Van, aki forrón szereti - van, aki hidegen is.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr847620848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.03. 09:29:29

@Mitzi von Küche:
Kaposztat minden formaban szeretem, DE! - amint a fott tesztaval osszekeverik...na attol a szagtol a vilagbol kifutok. :(((

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.03. 10:34:02

@dömbi: Én meg odáig vagyok érte - ízlések és pofonok...
/Na, majd jövő héten olyan étel következik, ami talán neked is bejön :) /

Benikuty 2015.08.03. 18:46:42

@dömbi: akkor csak a kacsát egyed :)
szerintem a maga nemében,-ha jó a tészta is- zseniális

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.08.03. 20:08:44

@Mitzi von Küche: most már én is! :D imádom!
@dömbi: esküszöm, meg fogom szagolni legközelebb,mert eddig még soha nem érzékeltem szagváltozást,de istenbizony lemeózom! :))))))
@Benikuty: szerintem is!

Benikuty 2015.08.03. 20:44:10

@AnicasubRosa: ééééés végre egy normális paraszt étel (nehogy ne legyek már gonosz)

Hurri Kán 2015.08.03. 23:27:52

Jó köménymagosan, borsosan, imádom! Kacsa mellé viszont maradok a párolt káposztánál, ami vörös, vagy krumplipürénél.

Lehel piacon árulnak lereszelve káposztát, nem kell vele bajlódni.

EZAZ! 2015.08.03. 23:59:38

kissé bekavarok, mert most épp egy maracuja fagyit nyalnék el ezen a fülledt éjszakán, de holnapra jöhetne káposztás kocka bármilyen mennyiségben, imádom, nálunk fodros nagykockából készül, és soha nem tudtam, miért van, hogy nem tudok befejezni egy mondatot úgy, ahogy ahogy tervezem.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.04. 00:25:40

Kíváncsi vagyok mikor hozza ki a Carte d'or a káposztás cvekedlis jégkrémet..)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.04. 00:27:58

@EZAZ!: Az alultápláltság lehet az oka..:))

Benikuty 2015.08.04. 06:08:50

@Hurri Kán: az bizony takarmány minőségű. A köménymag viszont tagadhatatlanul könnyű emésztést ígér.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.08.04. 06:31:42

@Benikuty: szeretem is a kolbászodban... :)

A posthoz hozzászólva muszáj megjegyeznem, hogy ez a káposzta sápadt (HÓKA), kitartó munkával, több cukorral, lassan, de biztosan sokkal sötétebbre pirítva szeretem.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.04. 08:47:44

@Before: Ha ez a káposzta még sötétebb lenne, akkor már menekültstátuszért folyamodhatna :)

jet set 2015.08.04. 09:35:01

Olaj, b+? ZSÍRON pirítjuk a káposztát. Még jó, hogy nem valami extraszűz szart használsz erre.
De aki ennyire nyafka, hogy nem tudja lereszelni a káposztát, az egyéb gonoszságra is képes.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.04. 10:27:01

@jet set: A stílus valóban tükrözi a jet set-et... Na hát akkor: csak kacsa- és libazsír van itthon - ezek értelemszerűen nem alkalmasak a célra. Disznózsír nincs, mert
l/ disznót nemigen vágunk a városban
2/bolti zsírt nem használok.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.04. 13:35:35

@AnicasubRosa:
Ha en mondom, elhiheted :)) 10 meterrol is azonnal visitok, ha osszekevertek a 2 alkatreszt.
@Benikuty:
Biztos finom, nem ketlem, en mar erre a keves idore megmaradok ilyen valogatos dognek.
Nem vagyok ehes koszonom szepen, a kacsara sem. Bezzeg a Beni kolbasza... :DDD

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.04. 19:36:18

@Mitzi von Küche:

Azert a darab kolbaszert...lealjasodni is kepes vagyok, le en... :)))

Benikuty 2015.08.04. 20:39:53

@dömbi: mit tehetnék mást, meghajlok óhajod előtt! :D

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2015.08.04. 22:38:18

Végre valaki kijött ezzel a kompozícióval! :))

Én is készültem posztolni ezt, de előbb meg kellett volna tanulni jó káposztás kockát készítenem. Főleg, hogy errefelé ekkora a szigor kkocka témájában 3:)

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2015.08.04. 22:45:57

Ha megpróbálom, abból - szokás szerint - kísérletezés lesz.
Nálam a csusza készítéskor nagyon bevált az, h a tésztát főzés előtt pirítom meg zsírban. Meg fogom próbálni a kocka tésztával is ugyanezt. Lesz, ami lesz! :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.05. 09:26:33

@PO: Nem rossz az ötlet, a tészta pirítása bevált már az öhönnél is!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.05. 20:31:01

Apropó címlapkép: tudjátok, milyen finom a San Miguel sör? És most itthon is kapható, tessék megkóstolni.

Benikuty 2015.08.06. 07:21:28

@Mitzi von Küche: sajnos kilógna a CH keretemből :(

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.06. 08:47:56

@Benikuty: Ne izélj, 290/üveg, kevesebbe kerül, mint a spanyoloknál. (5 mellé szép poharat is adnak).

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.06. 12:32:18

@Mitzi von Küche:
CH kerettel kapcsolatban kerdezze meg gyogyszereszet, vagy haziorvosat :))))))

Benikuty 2015.08.06. 18:32:45

@dömbi: inkább diabetológusát...

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.08.06. 19:47:57

Tökéletes!
Hidegen vagy melegen, sok borssal. Most vagy bármikor.
Kérek szépen egy nagy kupacot!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.06. 20:35:06

@Andrass9: Köszi. Ahányszor benézek a posztra, annyiszor megenném magam is... (Mostanság, a kánikulában hidegen is.)

Daró 2015.08.07. 12:21:03

Imádom a káposztás kockát. Nagymamám erdélyi volt, ottani hozadékként gyerekkoromban cukrosan ettem, aztán persze megjött az eszem nekem is. Nagyon-nagyon sok borssal, kiváló étel. Hét végén veszek is káposztát.
Bevallom én sem szeretem reszelni. Nemcsak mert féltem az ujjam hanem mert sokkal gyorsabb aprítógéppel. És én is olajat öntök alá, mert annyira kevés kell belőle hogy hóttökmindegy hogy zsír vagy olaj, nem jön ki az íze. De pl a mákostésztát csak zsírral tudom elképzelni. (egyszer próbáljátok ki kacsazsírral- amit utólag tesztek a forró tésztára, isteni)

Benikuty 2015.08.07. 16:00:36

@Daró: próbáld ki erdélyből való káposztából( nem a hiperes takarmány színvonalú) libazsírral.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.07. 16:33:31

@Daró: @Benikuty:
Kacsazsir libazsir...na azert mar beallnek a sorba en is. :D

Benikuty 2015.08.07. 18:27:43

@dömbi: tán azt sem kapni felétek?

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.07. 20:18:48

@Benikuty:
Nincs sajnos ilyen uri huncuttsag.
Viszont most kaptam 2 kosar rokagombat. Komoly munkaba telt kideriteni mi is valojaban.
Most torom az okos fejecskemet mit is kezdjek vele.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.07. 22:08:13

@dömbi: Pfefferling. Zöldfűszerekkel párolva tejszínnel isteni.

Daró 2015.08.08. 09:57:11

AVan itt minden kérem. Ma ha nem jött volna közbe egy váratlan esemény, (a munkanapon kívül) épp bárányt grilleznék... Tudom nem tipikus nyári kaja, de sebaj, lesz helyette holnap kacsasült :-)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.08. 10:55:59

@Daró: Nálunk is a minap volt kacsa. Ma nyári töltött káposzta az ebéd.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.08.08. 17:03:00

@Mitzi von Küche:
Nalunk pici bebipolip, rak, tintahal, stb. mascarpones tejszines martasban frissen sult zoldfuszeres buborekkenyerrel.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.08.08. 18:56:12

@dömbi: Nálad minden étel szuper! Nyithatnál egy fine dining étkezdét.

Tangó Suszter 2021.06.25. 21:05:22

@Tangó Suszter: Francba! Megint eltűnt a kommentem fele!

Tangó Suszter 2021.06.25. 21:07:17

@Tangó Suszter: Link helyett Google: Káposztás cvekedlivel töltött kacsa.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2021.06.26. 09:31:18

@Tangó Suszter: Dehogynem jó. Ettem már káposztás kockával töltött kacsát, véleményem szerint jobb külön-külön, mint egyben.
süti beállítások módosítása