Pénteken mondtam Mitzikének, hogy a napokban szilvásgombócot tervezek főzni. Ebből lett vasárnapra - a gulyásleves utáni fogásként - lekváros derelye.
Történt közben ugyanis, hogy kiderült, a szilva már annyira puha, hogy féltem, vasárnapra megplöttyed. Gondolkodtam azon, hogy valami nem szokványos töltelék kellene, de aztán mégis maradtam a jól beváltnál, legyen hát lekvár. A férjet interjúvoltam: szilva, barack, vagy vegyesgyümölcs. Ő inkább egy sörre szavazott, de azt nem tudtam volna hogyan beletölteni a tésztába, bár egy kis zselatin lehet, megoldotta volna, viszont akkor a gyerek nem eheti.
Na, a formabontás (hehe, remélem, érzitek a bónusz-szóviccet!) meg csak azért, mert rájöttem, hogy a derelyéből kisebb eséllyel folyik ki a lekvár, mint a gombócból, meg különben is, a derelyevágó is dolgozzon néha!
Megfőztem kb. egy kiló krumplit, forrón összetörtem, egy tojást és 30 deka körüli lisztet meg egy csipet sót összegyúrtam, közben még adagoltam hozzá annyi lisztet,amíg tészta lett a masszából. Egy icipici zsírral lazítottam még az elején rajta, cserébe viszont elfelejtettem egy-két kanál grízt tenni bele, de végülis semmi katasztrófa nem történt. Mondjuk, vinnyogtam közben, mert sütötte a kezem a krumpli, de ettől sem kezdett a Föld visszafelé forogni, aki nem bírja, hűlten is összedolgozhatja a hozzávalókat, csak úgy megeshet, hogy kevésbé sikerül egyneműre gyúrnia.
Picit félretettem, hadd hűljön, addig kevés zsíron pirítottam zsemlemorzsát. Én a legvégén szoktam a morzsához tenni egy kis cukrot, de mi nem porcukrozzuk külön, most is csak a fotó kedvéért szórtam meg a tányérra szedett pár darabot.
A tésztát vékonyra nyújtottam, a derelyemetszővel felvágtam, lekvár bele, kettéhajt,széle összenyom és mehettek a csak jelzésértékűen sós vízbe , kifővés után meg a pirított morzsába.
Az ebéd végén szavaztunk, a család szerint finom volt és mindenképpen megfelelőbb a Magyar Szabványnak, mint az előző napi uzsonnára készített tejbegríz, aminél szokás szerint benéztem az adagokat és a csákány, a véső és a kisflex jöttek szóba a mosogatás kiváltására alkalmas technikai megoldásként. Viszont mindennek a jó oldalát nézzük, mondtam a fiúknak, erre a tejbegrízre akkor is emlékezni fogtok, mikor én már hamvaim formájában rég Új-Zélandon szállok valami könnyű légárammal. Addig meg főzök még pár könnyebben felejthetőt.