recept-sztorik

Lepcsánkparty

Sertéscomb káposztaágyon lassú főzőben

Mitzi von Küche

2020. január 28. - Mitzi von Küche

 Az első próbálkozásom a lassú főzőben: arra gondoltam, hogy elsőként egy darab csont nélküli bőrös sertéscombot fogok elkészíteni, mégpedig savanyúkáposzta-ágyon. Erre vonatkozóan nemigen találtam szakirodalmat, így zömmel saját kútfőből dolgoztam. A vadonatúj, elég méretes lassú főzőm kerámia belső edényét kacsazsírral bekentem és ráhelyeztem 40 dkg átmosott savanyú káposztát. Erre egy feldarabolt hagyma került, majd a jó 80 dekás bőrös sertéscomb-darab, amelyet fűszereztem sóval, töröttborssal, kevéske köménnyel és pirospaprikával, majd két fokhagymagerezdet is préseltem a tetejére.


slow_kap1.jpg

8 és fél órára állítottam a lassú főzőt 'slow' /lassú/ fokozatra. Az üvegtetővel fedett edényt kiraktam a spájzba, hogy az éjszakai főzés során keletkező illatok ne lepjék el a házat. Amikor letelik az alacsony hőfokú főzés ideje, az edény átkapcsol melegen tartásra. Felkelés után ez a látvány fogadott /és nem volt túl erős káposztaszag/. 

slow_kap2.jpg

 A kerámiaedény tartalmát átraktam egy jénaiba, de a hús bőrös részét levágtam, mivel nem szeretjük. Az étel így a hűtőben várakozott ebédig, amikor pár perc alatt megmelegítettem és a közben megfőtt krumplival tálaltam.

slow_kap3.jpg

A lassú főzővel szerzett első tapasztalataim kedvezőek: az összekészítés pár perce után semmi dolgom nincs a főzéssel, estétől reggelig felügyelet nélkül elkészül az étel, nincsenek erős illatok, az edény nem melegszik fel túlságosan. Első pillanatra úgy tűnt, mintha a szélén kissé odaégett volna a káposzta, de csak enyhén megpirult és nagyon jó íze lett. A hús kellemes állagú, nem főtt szét és nagy meglepetésemre nem lett zsíros az étel. Folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr3915411582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apika2 2020.01.28. 15:45:51

Még nem láttam ilyen edényt, de érdekes lehet benne kísérletezni. Sok sikert hozzá!
Ebben biztosan kiváló sóletet, egészben sült marhaszegyet, lábszárat, vagy csülköt is lehet párolni...
...én azért a bőrét ki nem dobnám, hanem pirosra pirítanám, és eltenném rágcsálni, de ha nem szeretitek, akkor ennyi :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.01.28. 18:21:55

@apika2: A 'slow cooker' most kezd hozzánk begyűrűzni, USA-ban már régóta használják. Valóban nagyon jó ezeknek az ételeknek a készítéséhez, én a töltött káposztát szeretném már kipróbálni benne...

rednek 2020.01.28. 18:49:56

Ha legközelebb olyan húst sütsz, aminek kidobnád a bőrét, szóljál nyugodtan, elmegyek érte.
Szóval ha nincs szükség a bőrre, meg az alatta lévő zsírrétegre, akkor szerintem olyan húsból kell készíteni, amin nincs ilyen alkatrész. Pl. s.tarja vagy lapocka, vagy oldalas.
De ha mégis jó az a kis zselatin ami kisül vagy kifő a bőrből, meg az a kis bőr alatti zsír, ami tovább gazdagítja az ízeket, akkor ne bánjunk már a bőrrel úgy mint egy megunt és kihasznált szeretővel. Kapja meg a végtisztességet, ropogtassuk el jó ízűen, egyszer az életben még egy vegán is megérdemli hogy egyen egy jó falatot.
Amúgy opció lehet az is, ha van egy szeretett, dédelgetett kedvenc négylábú, legvégső esetben ő is örülne neki, élete végéig fog emlékezni rá. De csak legvégső esetben.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.01.28. 19:23:52

@rednek: Régen imádtam, de sajnos, már nem lehet ennem... De az ízkompozícióhoz hozzájárul, ezért nem cserélném le másfajta húsra.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.01.29. 11:06:31

@Mitzi von Küche: A töltött káposztához azért ez az edény kicsi :))) A fotó alapján ez max 4,5 literes lehet, de ha nem baj, hogy csak 20 tölteléked van, akkor vágj neki. Azon túl, hogy (szerintem) a káposzta túlpuhul ennyi idő alatt, sokat nem veszíthetsz rajta.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.01.29. 11:08:59

@Andrass9: blogszerver monnyon le! Az meg elfelejtettem, hogy tetszik a bőrös hús ilyetén való elkészítése - jelentkezem én is a bőrére :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.01.29. 12:52:03

@Andrass9: A belső kerámiaedény 5, 7 literes - direkt a nagyobbat vettem. /Úgy látszik, most megint mindent kétszer mond-kétszer mond..., törölgetnem kell a duplikátumokat./

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.02.03. 09:22:41

@Mitzi von Küche: Egye fene, egy bő literrel nagyobbad van, mint amennyire becsültem :) Abban se tennék fel töltött káposztát, mert egy nap alatt elfogyna! Amúgy ez a slow cooker nagyon klassz, tényleg csak felteszed, elmész dolgozni és kész kajára jössz haza. Idehaza mi ezt "nyugdíjas szakácsnak" hívjuk - az ráér a pici lángra ügyelni...
A komment duplikálás pedig annak köszönhető, hogy rettentő lassan reagál a szerver egy oldalad letöltésére, sokszor több, mint egy percet kell rá várni. Így azután a türelmetlen kommentelő (lásd én) mégegyszer klikkel a Komment Küldése gombra (azt bezzeg észreveszi, oszt duplikál).

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.02.03. 09:23:56

@Andrass9: Ezt most 35 másodperc alatt dolgozta fel. (Kivártam!)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.02.03. 17:53:40

@Andrass9: Majd meglátjuk, mindenesetre csak kipróbálom apró töltelékekkel. De szigorúan a spájzban, vagy jobb időben a teraszon hagyom, mert eléggé érzik az illata. Ilyen szempontból viszont kiváló az új elektromos kuktám /immár a második/, amely a Panda névre hallgat: gyors, szagtalan és szintén magára hagyható.
Valóban állati lassan hozza fel az oldalakat, de másik blog.hu-s cikkeknél is /de legalább most beenged, mert olyan is volt, hogy napokig nem tudtam belépni.../

kocsmagomba 2020.02.12. 20:28:08

Blogszerver ide vagy oda, nekem azért lassú a lepcsánkparty, mert tanyasi internetem van, ennyi jut parasztnak vidékre.
Ugyanis az a baj Mitzi, hogy nagyon nagy képeket szúrsz be a szövegbe. Ezen az oldalon minden kép 3,7 Megabájt. Van belőle három. (régi időkben ez 9-10 db floppy lemez lett volna)
Ezzel szemben a blogkocsma András féle cikke egy 140 Kilobájtos képpel kezdődik. Ebből 10 férne egyetlen floppyra. Azért floppyzok, hogy talán így jobban érted a mértéket. Példának. A Blogkocsma gyorsan be is töltődik. (nem mintha olvasnám, tojok rá...) A lepcsánk minimum 90-szer lassabban töltődik be.
Ugyanez baj lehet mobilinternetnél is, mobilról sem öröm ekkora képeket tölteni.
Szerintem András is szívesen segít a gyorsításban, kép optimalizálással, de ha nincs más, én is.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.02.12. 21:05:57

@kocsmagomba: hogy csináljam? Le szoktam venni a képek méretét. Még kisebbre kéne?

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.02.15. 16:45:32

@Mitzi von Küche: A problémának csak kicsi része, hogy nagyon nagyok a képek. 800x600-nál nagyobbat nem érdemes feltenni, legfeljebb úgy, hogy egy link mutat a nagy képre, amit kattintással töltesz be. Sokkal nagyobb a gond, hogy az óriási képekkel a szervert terheled le, de rettenetesen és nem a letöltés tart sokáig! Hogy mitől?
Az Oldaldobozok, Jobb hasábjában nem limitálod a megjelenítendő Bejegyzések számát. Ez most valahol 300 körül van, de minden újabb bejegyzés csak növeli ennek számát. Mivel a bejegyzésekhez még a képet is redukálnia kell a szervernek 200x200 pixeles kockára, ez minden letöltött oldalnál a 300 kezdőképet ki kell olvasni a diszkről, zsugorítani kell és csak ezt a zsugorítottat kell elküldeni. Ez a szerver leterheltsége miatt cca 35-40 másodpercre oszlik el minden alkalommal. Ami igen fontos, hogy ezek a generált képek nincsenek a böngésző cache-ében eltéve, ezt minden alkalommal meg kell csinálni.
Az már csak hab a tortán, hogy a cimkefelhőben is megjelenítesz minden cimkét, amit szintén a szerverről kell előbányászni, ABC sorrendbe rendezni, és úgy küldeni.
Elnézést a sok technikai részletért, de aki érti, annak elég hasznos.
Amit javasolnék (és ezt bármikor visszaállíthatod, csak jegyezd fel a módosított értékek eredeti állapotát.):
1, Az admin felületen klikkelj a Beállítások menüpontra, a kibontott listában válaszd az Oldaldobozokat. Az Oldaldobozok Jobb Hasábjában a Bejegyzések sorban klikkelj a ceruzára. Ekkor a Megjelenítendő bejegyzéseket módosítsd mondjuk 50-re, valamint kapcsold ki a Megjelenítendő adatokban az Első kép pipáját. Klikkelj a Mentés gombra.
2, A Jobb Hasábban klikkelj a Cimkék sorban a ceruzára, ahol a Küszöböt módosítsd 2-re, Mentés gomb és kész vagy.

Nagyjából ennyi elég, és remélem, hogy gyorsabban fog betöltődni.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.02.16. 09:50:36

@Andrass9: Kedves Andrass! Hálásan köszönöm a segítségedet és a fáradságodat, át is állítottam.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.02.16. 11:38:44

@Mitzi von Küche: Le is csökkent a válaszidő 7 másodpercre :) Már csak a képeket kellene kisebbre venni.

kocsmagomba 2020.02.20. 18:54:40

Bocs, csak most néztem be, de látom alakulnak a dolgok. Pont én is akartam írni, hogy a szervert megterheli a rengeteg kép méretezése, ha túl nagyban van feltéve. Ezért jó, ha eleve beállított méreteket töltesz fel. Én nem szerkesztek blogot ezen a blog.hu-n, ezért piszkáltam meg Andrást, hogy ő látja maga előtt a szerkesztő felületet, használja és érti is, hogy mit csinál. Ne csak morogjon.
Én sem akarok hosszas magyarázkodásba kezdeni, de 3 dolog lassítja a blogokat. Egyik a képméret, erről majd még alább. Másik a szerver által és/vagy az olvasó böngészője által végrehajtandó utasítások, parancsok, kénytelen vagyok leírni: szkriptek. Ennek elébe lehet menni a képek okosabb méretezésével, esetleg a csicsamicsa dizájn egyszerűbbre cserélésével, lásd: blogkocsma alap dizájn. Itt a lepcsánkon már a Válasz erre gomb animálása is egy lassító tényező. Harmadik a sávszélesség a szerver és az olvasó között, de manapság ez nem tényező. Csak nálam például, mert itt szinte csíkonként jönnek át a képek szép lassan.

Képek méretezése: Példának egyetlen itteni kép. Ha megnézem, 12 Megapixeles. Ez, ha nyomdai gépbe küldenénk, kb. 1,5 méterszer 1 méteres vászon lenne. Ugye, hogy nem kell. Ezzel darabonként megdolgoznak a gépek, mire valami megjelenik az olvasó monitorán, kicsiben és bélyegképként. Nem is beszélve még a felesleges információ mennyiségről, amit a kép hordoz: tudom, hogy Apple iPhone 11-gyel készült, 2020.01.15-én reggel nyolc óra 59 perc 49 másodperckor.
Sokan félreértik. Az nem számít átméretezésnek, hogy egy szerkesztő felületen egérrel huzigáljuk a kép sarkát! Azzal csak még rosszabb lesz.
Elő kell kapni csak egy egyszerű, ingyenes képszerkesztő programot, amivel meg kell nyitni a képet, át kell méretezni és újra elmenteni. Majd azután jöhet a feltöltés. Nem tudom ki mit szeret, de én ezt nem mobiltelón, hanem asztali pc-n vagy laptopon javaslom megtenni, például egy Irfanview nevű szoftverrel. Ezzel az átméretezéssel egyidőben lehet is törölni a kép készítésének felesleges részleteit, magánügy, hogy mikor készült, hány órakor... milyen géppel. Magánban ebben tudok segíteni.