Ritkán vagyok elégedett úgy istenigazából a saját dolgaimmal, de ez a kalács remekül sikerült. 

Úgy indult, hogy faltuk a barátnőméknél a 3 kiló lisztből készült rengeteg pizzás- és kakaóscsigát és megkérdeztem tőle, hogy neki másnapra nem lesz "húzós" a kelttésztája? Mondta, hogy neki is olyan volt, amíg margarinnal csinálta, viszont amióta ehelyett zsírral, azóta másnap is patent (ha marad belőle másnapra). Igazából sosem értettem, anyám miért favorizálja az étolajat és a margarint, bár valószínűleg az orvosi tanácsok, a múlt század második felének praktizálási hulláma és a családi hagyományok ilyen jellegű hiánya úgy együtt irtotta ki anyám konyhájából a vajat és a zsírt. Az viszont tuti, hogy a földesi nyarak ízemlékeiben ott volt a csőröge és a többi mellett a kőtt kalács is.

Nos, én nem csináltam ipari mennyiséget, bár utólag kiderült, úgy kellett volna kezdeni. Elcsippentettem a liszteszacskót kb. 3/4-énél, belesaccoltam olyan negyedkiló zsírt, egy kis sót, kevés cukrot (anyám mindig felhívja a figyelmemet, hogy csínján bánjak a cukorral), egy tojást, meg egy tojásfehérjét, kevés tejben felfuttatott élesztőt, meg még egy kis langyos tejet összegyúrtam, lágy tésztává. Húsz perc múlva átdolgoztam, aztán újabb húsz perc múlva mégegyszer és amikor megint megkelt, 3 cipót csináltam belőle. Két kis cipót téglalap alakúra nyújtva kakaó, cukor, vaj keverékével megtöltöttem, a tésztát felcsavartam és a harmadik, szilvalekvárral töltött copfocskával összefontam. Félsüléskor megkentem tojássárgájával, hogy szép színe legyen. 

Olyan délután 3 óra körül sült ki, 6-ra nyoma sem volt. Igaz, kicsit kifolyt a töltelék helyenként, kissé meg-megkapta a sütő az alján a kakaós-lekvárt, de a sógor azt mondta: olyan jó,mint anno a napköziben volt. :)

Ja,mivel elfogyott,másnap csináltam kakaóstekercset. Ugyanazt a tésztát raktam össze, bár valódi élesztő helyett instanttal, és kapkodtam, meg igencsak sok lett a zsír. Summa summarum: vacak lett. Két 11 éves gyerek összesen 4 darabot evett meg belőle, tehát tényleg. Anyukám azt mondta, ne aggódjak, ez ilyen. Hol sikerül, hol nem, majd a következő. Mivel anyukámnak mindig igaza van (muszáj ezt írnom, sosem lehet tudni,nem netezik-e stikában), másrészt nem is vagyok a feladós típus, már nézegetem, mit kellene sütnöm ezen a hétvégén.