Ránéztem a 3 répára és eszembejutott Klári kolleganőm, aki 50 körül járt, amikor megismertem. Úrilánynak nevelték, ezt gyakran hangoztatta is, ez egyike volt az allűrjeinek. Tipikusan az a fajta volt, aki azt a bizonyost is csipkekesztyűvel. Rendes csaj volt egyébként, csak kissé körülményes.

A munkahelyi legendárium szerint Klári élete olyan merev volt, hogy szegény Gyuri bácsinak, a férjének is havonta egyszer lehetett annak lennie. És nem csak lehetett, kellett is: minden hónap első szombatján szex, akár esik, akár fúj.  Amikor ezt a sztorit hallottam, némi röhögés után azt mondtam, nem lehet igaz, ennyire nem lehet kockán élni.

Klári egyszer megkérdezte, hogyan csinálják anyósomék az étteremben a salátára az öntetet. Elkezdtem mondani: kevés tejföl, hozzá majonézt kevernek, bele mustár...Klári itt belekérdezett: mennyi? Itt következett a "-Harminc. Mi harminc? miért, mi mennyi?" klasszikus értetlenkedés, mert Klári egyszerűen nem értette, ha valaminek a mennyiségét nem grammra, dekára adták meg.

Kérdeztem tőle, hogy ő most tényleg nem érti, a "kóstold meg és érzed" utasítást? Edit kolleganőnk itt már hősiesen próbálta visszafojtani a kuncogást, kevés sikerrel. Klári ekkor tovább fokozta és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, elmondta, hogy ő bizony 25 év után még mindig szakácskönyvből főzi a húslevest is. És ha az azt írja, hogy a húslevesbe 3 szál répa kell, ő annyit tesz bele. Nem négyet, nem kettőt, hanem szigorúan hármat. 

Lesápadtam. Klári kiment, én szembefordultam Edittel, akiből addigra kitört a harsány kacagás. Elhaló hangon csak annyit bírtam mondani: szegény Gyuri bácsi, minden hónap első szombatja....

Ja, és hogy mi lett a répával? Pucoltam még mellé párat és sütöttem egy répatortát. Rákerestem arra,ami állítólag a világ legjobbja, aztán úgy döntöttem, nehogy már nekem gasztromacák mondják meg, hogy hogy is kell, megcsináltam a saját verziómat. Dió nélkül, rummal, narancsos-tejfölös vaníliakrémmel.  Érzés után, szabadon :)

Mondjuk, a frissen generálozott sütőm úgy pirít mint a veszedelem, úgyhogy Dömbi-Évuskának panaszkodtam, hogy a borsodi szénbányák átvenné a sütimet ingyen és bérmentve mint reklámanyagot, de a közepe nyers maradt. Mondtam, hogy az égett részektől megszabadítottam, és körbealufóliázva visszatoltam a sütőbe, majd közös imádságra szólítottam fel a családot a siker érdekében. Évuska két tőmondatban átsegített a nehéz perceken, úgyhogy végül némi  titkos praktikákat bevetve egész elfogadható lett. Nem Évuska, a torta. Ím:

ja, és ha már torta: boldog születésnapot a ma ünneplőknek! :)