Sevilla nevéről elsőként a Sevillai borbély meg a Carmen jut az eszembe, aztán a sevillai narancs, végül a két világkiállítás. Az 1992-esre emlékszem is, de volt már egy korábban is: 1929-ben (érdekes a számok játéka).

Sevilla az újkorban nemcsak Hispánia, de az egész akkori világ egyik leggazdagabb városa volt. Nem a tengerparton fekszik, mégis ide érkeztek az arannyal-ezüsttel megrakott hajók az Újvilágból, mert 80 km hosszan hosszan felhajóztak a Guadalquivir folyón. Amikor jóval később eliszaposodott a folyó, Cádiz vette át  a kincses kikötő szerepét és véget ért Sevilla aranykora.

      Sevilla meglátogatásától korábban elriasztott a nyári hőség - itt ugyanis a 42 fok megszokott, de májusban nagyon kellemes volt a hőmérséklet (míg a tengerparon fáztunk...).

Ahogy a szép parkokkal övezett sugárúton, lilán virágzó jacaranda-fák sora között kirándulóbuszunk beért a belvárosba, rögtön megláttuk a különleges épületeket, amelyek még a régi világkiállításra épültek, de annyira szépek, hogy meghagyták őket.

Idegenvezetőnk, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, elismeréssel emlegette az 1992-es világkiállítás Makovecz-épületét, amit azóta is hasznosítanak konferenciákra. Mindenki tudja, hogy a magyarok építették - jól esett a dicséret.

       A Giralda a város egyik fő nevezetessége. Egykoron, a mór időkben míves, szögletesen magasodó minaret, később a gótikus katedrális harangtornya lett, tetején egy nagy szélforgó alakkal, a Giraldával. A hatalmas katedrálisban található Kolumbusz gyönyörű síremléke, körülötte pedig a Patio de los Naranjos, a narancs-udvar szolgál a melegben hűsítő árnyékkal.

           Kis társaságunk végigsétált a keskeny utcácskákból álló egzotikus Santa Cruz negyeden, majd egy jellegzetes, csempével kirakott helyi étteremben költötte el ebédjét. Először tapasokat hoztak ki: a zöld és fekete fűszeres olajbogyók, manchego sajtszeletek, halból készült sült golyóbisok és hasonló falatkák meg is hozták étvágyunkat a halból készült fogáshoz. A desszert édes hűtött dinnyeszelet volt.

Rape (ördöghal) szeletek.

Andalúziában ebéd után mindenki sziesztázik néhány órácskát, ha teheti. Mi azonban lesétáltunk az árnyas sétányon a Guadalquivir folyó partjához, hogy megcsodáljuk a Torre de Oro-t (Aranytorony) és hajókázzunk egyet.

      Kék ég és festői felhők között töltöttünk egy kellemes órácskát a folyón, majd csak este, szállásunkra érve jutott eszünkbe, hogy a híres sevillai narancslekvárt elfelejtettük beszerezni. Sebaj, legalább lesz ok újra eljönni ebbe a gyönyörű andalúziai városba. De egy kis kerámia benditerát sikerült keríteni a gyűjteményünkbe Sevillából is.