recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Sütőtökleves nem szokványos módon, parmezános krutonnal

Mitzi von Küche

2013. szeptember 29. - Mitzi von Küche

Az őszi szezonban, főleg német nyelvterületen igazi kultusza van a különféle sütőtökleveseknek, azaz a Kürbissuppe-nek. Kóstoltam több helyen, többfélét is különböző feltétekkel Németországban és Ausztriában. Végül leszűrődött bennem, milyen az a sütőtökleves, ami igazán ízlik nekem – ezt próbálom azóta is reprodukálni.

St 1.JPG

A szokásos szakirodalmazással, azaz a neten történő receptkeresgéléssel kezdve azt tapasztaltam, hogy a magyar receptoldalak, de még a német oldalak legtöbbje is egy meglehetősen egyszerű, mondhatnám primitív receptet közöl, ami gyakorlatilag felkockázott sütőtök (plusz répa, krumpli, meg ezmegaz, horribile dictu: narancs) megfőzéséből és pürésítéséből áll  -  nem ezt keresem, nem ezt az ízt várom.

Biztosan kialakult bennetek is pár év főzőcskézés után az a képesség, hogy már a receptleírás olvasásakor el tudjátok képzelni, szinte érzitek az adott étel ízét. (Fejben főzés?) És ha nincs meg pontosan az az íz, amit keresünk, akkor összegyúrjuk a recepteket és persze improvizálunk.

 Az én sütőtöklevesem forrásai:  egy spanyol recept (Crema de calazaba), Jamie Oliver több receptje és saját kútfő. Olvassátok és próbáljátok ki.           

St 2.JPG

Csirke alaplevem nem volt készen, de szerencsére akadt egy kilós házi csirkém. A csirke aprólékát, fejét, lábát, hátát-farát feltettem főni kb. másfél liter vízben, zöldségekkel. Leszűrtem – ebből még maradni fog, kihűlés után dobozban mélyhűtve jó alapanyag lesz máskorra.

Két darab sült töknek levágtam a héját és felkockáztam. Egy kisebb fazékba kevés olivaolajat töltöttem, néhány levélke rozmaringot, gerezd fokhagymát, néhány hagymakarikát és sárgarépacsíkot pirítottam rajta 1-2 percig, majd rákerültek a sülttök-kockák és kb. 1 liternyi csirke-alaplé. Picit megsóztam és 30 percig fedő alatt kisebb lángon főni hagytam.

St 3.JPG

Ezután kipróbált botmixerem segítségével péppé turmixoltam a levest. A sűrűsége pontosan megfelelő lett. Megkóstoltam és csak egy pici sót adtam még hozzá – ezzel a leves el is készült. Nem kell bele tejszín, mert anélkül is selymes állagú lett, sem rántás, sem habarás, és cukor sem szükséges hozzá – tulajdonképpen egy nagyon egészséges levest sikerült készíteni.

St 4.JPG

Ezután következett a parmezános kruton elkészítése. Egy nagyobb sajtos stanglit ferdén felszeleteltem és olivaolajjal a szeletek mindkét oldalát megspricceltem. A grill alá tettem 1-1 percre enyhén megpirítani. Ezután frissen reszelt parmezánsajttal gazdagon megszórtam és visszaraktam a grillsütőbe kb. kettő percre. Ekkor már érdemes odalesni, meg ne égjenek a finomságok.

 

St 5.JPG

Isteni illattal kerültek elő a krutonok – jöhetett a tálalás. A csészébe kitálalt sütőtök-krémlevesre egy csík hidegen préselt tökmagolajat raktam és mellé tálaltam két szelet parmezános krutont.

Erősebb gyomrúaknak vékony csík ropogósra pirított bacon vagy sonka is kerülhet a leves tetejére, esetleg pár szem pirított tökmag vagy olivaolajon pirított néhány zsályalevélke. 

St 6-1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr615488103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2013.09.29. 09:50:21

Ez az az étel, aminek a szagától még fájós lábbal is elfutok :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 10:08:21

Tudom, Gyvykém, ha egyszer írod is :) De azért nekünk ízlik.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 10:09:39

El is felejtettem beírni a cikkbe, hogy ez egyúttal a maradék sütőtök kiváló felhasználási módja.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 10:34:02

én sem szeretem, bár ha valaki igényelné a családból, biztosan megcsinálnám. egyébként gusztusos, vitaminban gazdag, egészséges, a szüleim pl. imádnák, lehet, nekik kell majd elkészítenem.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.09.29. 17:15:01

@AnicasubRosa: Mé' mondjátok, hogy vitaminban gazdag, hiszen meg van főzve? DDD
Én szeretem nagyon, bár sosem csinálok, mert nincs maradék sütőtök, sülve elfogy még forrón. Nekem jöhet narancsosan gyömbéresen, kardamomosan, tejszínesen, baconosan, lisztesen nem, mert az minek bele? Sőt, törököknél ettem már csirkemellel is, pirított pisztáciával megszórva.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 17:17:23

@dömbi: abban igazad van, hogy a c-vitamin 60 fokon elbomlik, de nem csak C-vitamin van a világon :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.09.29. 17:23:11

@AnicasubRosa: Igaz igaz! Én sem bomlottam még el, pedig a Herr Doktor kűzd érte rendesen. D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 17:55:45

Index2-címlapon is szerepel egy sütőtökleves - érdemes összevetni... (Főleg a leveskocka ès a tejföl használatàban tér el az enyémtől).

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 20:56:48

@Mitzi von Küche: anyósomék az étteremben kicsi tejszínnel csinálják és levesgyöngyöt adnak hozzá betétként. én egyébként pirított tökmaggal is simán tálalnám.:)
A leveskocka kilőve.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.09.29. 21:11:08

@AnicasubRosa: Én sem tennék bele leveskockát, de végszükség esetén még csak-csak megértem ha nincs alaplé kéznél.
Az épp fővő húslevesbe miért kell a leveskocka...? Na ezt a titkot miért nem árulja már el valaki nekem?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.29. 22:11:00

@dömbi: jó kérdés. szerintem költői marad :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.09.30. 19:34:39

@dömbi: Mert nem tudja, hogy kell ízesíteni, fűszerezni. A leveskocka meg lestyán-alapú (+sok adalékanyag), ha jól tudom.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.09.30. 20:28:33

@Mitzi von Küche: Na ezaz látod! Mi fűszer kell bele a són egész borson kívül? Ha csak ezt rakja bele, + a hús és a zöldség, abból már finom leves fő, kár elrontani a kockával.

Freddy a Krüger 2013.09.30. 20:41:18

@dömbi:
Juhászkutya legyek, ha értem, minek pisztáciás csirkét sütőtökkel elrontani :D

Freddy a Krüger 2013.09.30. 20:44:39

@dömbi:
Tudatlanság+igénytelenség. Mert képtelen beletenni pár fűszert/egy szárított pirospaprikát, egy-két gerezd fokhagymát, meg egy csokor leveszöldséget, amit a végén ki lehet szedni.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.30. 21:12:52

@Freddy a Krüger:@dömbi: répát, petrezselymet, petrezselyemzöldet, karalábét, zellert, hagymát, fokhagymát, krumplit, kelbimbót, paprikát stb.? :)))
@Mitzi von Küche: ő IS a kényszeresek táborát gazdagítja ;) :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2013.09.30. 21:22:43

@AnicasubRosa: Amiket most felsoroltál, az nem a zöldségbe tartozik? Vagy most miről beszélünk?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.09.30. 21:25:49

Az igaz, hogy a jó húsokon, csonton, zöldségeken kívül csak só, bors kell a jó húsleveshez - mégis sokszor úgy el tudják rontani. Posztot róla!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.09.30. 22:20:54

@dömbi: arról, hogy a csokor leveszöldség, amit Freddy megemlített, nálunk nem elég a húslevesbe.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.10.01. 07:55:02

@AnicasubRosa: Freddy bátyánk jól ért a levesekhez, de azért a vaddisznó és tsai az igazi specialitása. Igaz, Gy?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.01. 20:06:33

@Mitzi von Küche: mondjuk, ha nem buktatod le, nem kell megint újabb reget előkaparnia, ehelyett is :P

Benikuty 2013.10.01. 21:15:12

fokhagymás pirítós van a képen? szeretem. a kruton valami úri huncuccság lehet ;)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.01. 21:42:20

@Benikuty: nekem ma jó napom van: legyen az! :D
:))))))))))

Daró 2013.10.01. 22:13:38

Ez az egyik legjobb leves. És jó lehet naranccsal is, az én fejemben :-) Betétnek meg egy kis kékpenészes sajt a tökmag mellé...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.10.01. 22:33:09

@AnicasubRosa: Mint a rendőrök munkaidőben a strand medencéjében.
- Jön a főnök, bukjunk le!
- Hello, főnök!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.10.02. 19:30:34

@Daró: jó ízlésed van, affene a jódógodat! :D
@Mitzi von Küche: sacckábé :)
süti beállítások módosítása