Az olivabogyóval kezdődött. Nem kellett volna füstöltlazacosat vennem, akkor nem tévedek oda a polchoz, amin a lasagnetészta van, nem teszem a kosárba a parmezánt, és még az is meglehet, hogy nem megyek át a szembenlévő üzletbe, ahol a rózsaszín macskás fülbevalómat vettem anno. Mondjuk, most meg két tollasat meg egy tarkát. Fene egye meg, ha valamibe belekezdek, akkor ezerrel!

Mindezek hiányában nem születik meg az alábbi étel, ami felmenői között mexikói zöldségkeverékkel, mediterrán olivával, kínai eredetű szójaszósszal, indiai curryvel, talján parmezánnal és franciás besamel-alapú mártással büszkélkedhet. Az eredmény: egyik íz sem diadalmaskodik a többi fölött, keveredésük eredménye szemet és ínyt gyönyörködtető. Családtagjaim e mondatra rábólintottak. Még a gyerek is.

Pármai sonka nem volt a boltban (vihogtak is a lányok a pult mögött, velem együtt, hogy pedig most éppen vittem volna tíz kilót), úgyhogy maradt a Pápai (nyelvtannácik kedvéért: nagybötű, mert márkanév), felkockáztam, megpirítottam, a megmaradt zsírján vékonyra szeletelt császárszalonnát átforgattam. Amíg hűlt, vajon lisztet pirítottam, forró tejjel felengedtem, só, bors, szerecsendió, curry és egy kortynyi szójaszósz adta a fűszerezést, tejszínnel és tejjel még egy kicsit nyakonöntöttem, jó sok sajt (reszelt pásztor és morzsolt parmezán keveréke) és egy tojássárgája került a mártásba.

Sütőtálat kiolajoztam, és leraktam váltogatva a tésztát és a sonka-szalonna-zöldség-olivabogyó tölteléket, a lapokat jó bőségesen megöntözve a szósszal. Én nem főztem elő a tésztalapokat, úgyhogy lealufóliázva toltam be a sütőbe az ételt, egy bő órára. Ja, a tetejét is megszórtam, de azt már csak parmezánnal, oda is ragadt az alufóliára a fele. Úgyhogy a maradék sajttal azt pótoltam, és fólia nélkül sütöttem még rajta pár percet, aztán nekiugrottunk és kétpofára…

Ui.1: Egyre inkább úgy érzem, mutasd a tányérod, megmondom, ki vagy. Lehet poszttéma?