Már alig vártam, hogy kipróbálhassam karácsonyi ajándékomat, a gyönyörű öntöttvas lábast, ami ír gyártmányú, így természetesen zöldben pompázik.

Egy bőrös malaccombra esett a választás, amiről tudjuk, hogy igazából süldő, de malac néven árulják a hentesek.  Nem akartam a szokásos módon sütni, új ízeket kerestem, ezért a sütés előtti napon pácba raktam (fokhagyma, törött bors, rozmaringlevelek némi olajjal bekenve).

A vadonatúj edényt zsírral vékonyan bekentem, rá felaprított répát, petrezselyemgyökeret, zellert és kevéske karalábét tettem egy fél fej  felkarikázott hagyma és 2-3 gerezd fokhagyma kíséretében.

Erre került a malaccomb-szelet, ráöntve a páchoz használt olajat, nem elfelejtve a sót (mivel a pácban nem volt só), kis extra őrölt borsot és a malachús nagy barátját, két ágacska rozmaringot.

Felöntöttem húslevessel, rátettem a súlyos öntöttvas fedőt és a 180 fokra előmelegített sütőbe toltam a lábast.

Egy óra elteltével ránéztem és úgy találtam, hogy eltávolíthatom a bőrös-zsíros szegélyt, miután megtette kötelességét. 

Jó másfél óráig sütöttem - pároltam a malachúst, majd a kikapcsolt sütőben hagytam az edényt a tálalásig. Puha és zamatos hús volt célul kitűzve, a sokszor kissé jellegtelen ízű malachúsból zamatosabb fogást akartam varázsolni.

Pont olyan lett, amilyennek  elképzeltem. Idősebb, gyengébben rágó családtagok is jóízűen fogyasztották a puha és étvágygerjesztően ízes malachúst krumplipüré és egy kis savanyú káposzta kíséretében.