Nagyon kedves felkérést kaptam a volt kolleganőmtől, akit pályakezdőként én tanítottam be és miután alig egy év után máshová vitte az útja, továbbra is barátok maradtunk. Szóval a kollegina megkért, legyek az esküvői tanúja. Szó ami szó, meghatódtam. Lelkesen mentem menyasszonyiruha-próbára, előbb Nyíregyházára, majd két hét múlva Füzesabonyba. Utóbbira már hármasban mentünk, az egyik koszorúslánnyal  - aki szintén kollegina, ez egy ilyen csapat! - és csodás napot töltöttünk együtt.

Útközben röhögtünk, vihogtunk, kacagtunk, egy-egy sztorinál kicsit káromkodtunk (finoman és nőiesen persze), és meséltünk és meséltünk... Hogy pár hét alatt mennyi minden történhet az ember lányával, ki hinné!

Aztán úgy ültünk a menyasszonyiruha szalonban, mint az elvarázsolt kastélyban. Két és fél óra alatt megtaláltuk a csodálatos királylányt is, az ő meseszép ruhájában. A jól végzett munka örömével indultunk haza. Viszont az Életet mozgató két nagy ösztön egyike legyűrt bennünket, hiába, a létfenntartás fontos mozgatórugó! Mivel nem halászlét akartunk enni, átsuhantunk Tiszafüreden, helyette Poroszlón álltunk meg, a Kormorán Étteremben.

Nem untatnám a kedves olvasókat a következő 1,5 - 2 óra traccspartijának részletes elemzésével, helyette csak annyit közlök, hogy a koszorúslány ebédje ihlette a mai posztomat. Tegnap ugyanis saját ízlésemre formálva lekoppintottam.

Az előző posztomból maradt fokhagymás pácba tettem két csirkemellet, amiket vékonyra felszeltem. Amíg főtt a karfiolkrém levesem, addig megpucoltam egy kiló krumplit a kroketthez és kockákra vágva enyhén sós vízbe feltettem főni. Amint megfőtt, áttörtem és félretettem hűlni.

Az előkészítés megvolt, jöhetett a munka. Egy kis üveg magozott meggyet kevés cukorral karamellizáltam egy serpenyőben (én ilyesmire ugyanazt a kerámiabevonatosat használom, de gondolom, mindenki a sajátjára esküszik), egy csipetnyi fahéjat és kevés reszelt citromhéjat adtam hozzá, aztán egy-másfél kanálnyi balzsamecetet és ugyanannyi vörösbort (szerencsi házibort, az tutira nem ronthatja el) és összepároltam. Amikor kicsit besűrűsödött,  egy kanálnyi vajat belekevertem és felengedtem kevés tejszínnel. Lehúztam a tűzhelyről, aztán visszatettem, mert rájöttem, hogy elfelejtettem a meggyléből is adni a szószhoz, úgyhogy ezt pótoltam. Szebb is lett a szósz színe attól a deci meggylétől, és az ízének sem ártott.

A csirkemellet megsóztam és kontaktgrillben megsütöttem.

A poroszlói vendéglőben hercegnőburgonya volt a köret, de én úgy gondoltam, most nincsen kedvem pepecselni, legyen inkább krokett. Kicsit később már nem gondoltam úgy, hogy az egyszerűbb megoldást választottam.

Az áttört burgonyához adtam három felvert tojást, két bögre lisztet (kb.30 deka) és másfél deci tejet, még egy kevés sót és elkezdtem krokettet gyártani. Az igazság az, hogy számomra ez nem egy egyszerű dolog.  Lehet, hogy mások ügyesebbek, de én küzdöttem a dologgal. Nem akartam túllisztezni a masszát, viszont minden egyes darab zsemlemorzsába forgatása után majd' agyvérzést kaptam, mert a puha masszából készült kis krokettdarabok deformálódtak, mikor az olajba pakolgattam őket. Kis idő után rájöttem, hogy egy kétkanalas technikával kis galuskákat szaggatva leegyszerűsíthető a dolog. Bár nem a szokványos, mirelitrudakra hasonlító alakot mutattak a krokik, dehát nem vagyok én gépsor! 

Na, nem szaporítom a szót, ilyen lett:

Ja, azt mondtam, hogy hazafelé gps közreműködésével majdnem eltévedtünk? Pedig hármunk közül senki sem szőke...