recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Farkassügér piros-fehér-zöld körítéssel

Mitzi von Küche

2016. május 16. - Mitzi von Küche

Az egyik legfinomabb húsú tengeri hal a farkassügér, azaz branzino, ami itthon is kapható frissen. Ez a négy halacska már konyhakészen várakozik a tepsiben. Megsóztam, citromos halfűszerrel hintettem kívül-belül, a hasukba citromkarikákat és fokhagymás fűszervajat tettem és meglocsoltam olivaolajjal. A sütés történhet hagyományos légkeveréses sütőben 180 fokon kb. 30 percig, vagy grill módozatban 15, majd fordítás után megint 10 percig.

branz1.jpg

Piros - fehér - zöld grillezett zöldségeket képzeltem el a hal mellé: paradicsomból, édesköményból és zöldspárgából. A paradicsomok hátát keresztbe bevágtam, apróra vágott rozmaringgal meghintettem. Az édesköményt felszeleteltem, a zöldspárga fás végét letörtem. Hőálló tálba rendeztem őket, olivaolajjal meglocsoltam és enyhén besóztam. 180 fokra előmelegített sütőben lefedve kb. fél óráig pároltam-sütöttem (mivel az édesköménynek több idő kell), utána a fóliát eltávolítva még 6-8 percig grilleztem kettes grillfokozaton.

branz2.jpg

Azért még egy kis linguine tésztát is főztem, bazsalikomlevelekkel és frissen reszelt pecorino sajttal ízesítettem.

branz3.jpg

 Így nézett ki az elkészült zöldségtál. 

branz4.jpg

A hal tányérra tálalva, grillezett zöldségekkel és linguinével, egy kis ánizskaporral díszítve. 

branz5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr838679678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daró 2016.05.16. 17:31:11

Hahó!

Tapasztalat hogy az itthon ismert halakat külföldön kapni sem lehet. Tonhal pl. majdhogy szemétszámba megy külfölsön, legalábbis a RioMare a minőség /mérce/ alja, míg nálunk a teteje... Pl farkassügért sem láttam még :-) rá kell szokjak a te általad is látogatott hiperre :-)
Amúgy is kevés halat eszünk, édesköményt meg még annyit sem.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.05.16. 18:59:37

@Daró: Ez az M betűvel kezdődő áruház, ahol frissek a halak (nálunk ugyebár nincs igazi halpiac, legfeljebb a Piaccsarnokban szürkeharcsa, de tengeri hal ott nincs).
Mostani ízlésem szerint a farkassügér a legjobb, a második az aranydurbincs/királydurbincs.
Ha egyik sincs frissen, akkor marad a lazac - az se rossz. Marlin steak is finom, ritkán van - már írtam róla is a blogon.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2016.05.17. 18:25:01

@Mitzi von Küche: Dömbi korábbi észrevételére reagálva üzenem, hogy tesóm éppen Olaszországban szaktanácsad negyedik hónapja és tésztával eszi a halat! :D
/és panaszkodik, hogy hízik :))) /

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.05.17. 19:04:54

@AnicasubRosa: Kitűnő ízlésű a tesód! (És tudom irigyelni...)

A fickó 2016.05.18. 23:38:05

Ezt nem hiszem el, hogy min 36 percig készítetted forró sütőben a kis darabokra vágott édesköményt és a spárgát. :O
Mostanában reggelire mindig zöldspárgát eszem tojással: elkészítése serpenyőben, vajon, kanálka vízzel, nem több 4-5 percnél . :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.05.19. 18:23:17

@A fickó: A zöldspárgát általában grillezem cirka 10 - 15 percig, csak pici olivaolajon és nagyszemű sóval megszórva. Az édesköménynek sem kell több idő, de a szép nagy paradicsomoknak bizony kellett.

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2016.05.26. 22:43:50

@A fickó: Megérett a helyzet arra, hogy a nickedet "Kurva Ügyes Fickó"-ra módosítsd! :D :D :D

Benikuty 2016.05.28. 13:00:33

@PO: ha arra célzol, hogy van az a szintű tehetség, melyre a tudomány nem rendelkezik hatásos ellenanyaggal, akkor talált, süllyedt :D

A fickó 2016.05.30. 22:58:50

@PO: Miért, mert megtudok sütni egy tojást, vagy mert eltudok készíteni helyesen egy zöldséget. :)

Benikuty 2016.05.31. 11:34:38

@A fickó: szerintem "nagykirály" PO-tól ez dicséret, vehetsz egy számmal nagyobb mellényt! :D
süti beállítások módosítása