recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Mogyorótorta

Mitzi von Küche

2017. május 15. - Mitzi von Küche

A finoman pörkölt törökmogyoró felejthetetlen ízét akartam becsempészni ebbe a tortába, gyermekkori ízemlékek alapján. Retro recept is lehetne, leszámítva, hogy a mascarponét még nemigen használták régebben. Saját kútfőből való fejlesztés, mint általában a tortadesszertjeim.

mogy_to6.jpg

 30 deka saját kezűleg megtisztított törökmogyorót óvatosan megpirítottam serpenyőben, utána lehántottam a héját.

img_0213.jpg

 Megdaráltam a mogyorót, úgy, hogy néhány nagyobb darabka is maradjon benne. Belekevertem egy nagy doboz  felvert mascarponéba. Hozzáadtam még egy fél doboz habbá vert tejszínt és egy csomag habfixálót. Édesítettem, de csak mértékkel, kb. másfél evőkanál porcukorral és még egy kávéskanálnyi vaniliakivonattal ízesítettem.

mogy_to3.jpg

 Az időközben hét tojásból sütött kakaós piskótatortát kihűlése után óvatosan kettévágtam.

mpgy_tp4.jpg

 Az alsó felét jó vastagon megkentem a mogyorós krémmel, majd ráillesztettem a tetejét és azt is, meg az oldalát is megkentem a krémmel.

mpgy_to5.jpg

Hútőben pihentettem a másnapi tálalásig. Ünepi ebéd desszertjének készült, ezért elég hevenyészetten vágott szeletet sikerült csak fotózni a nagy zsibongásban, de isteni finom, könnyű torta sikeredett. Díszítésben nem vagyok profi, de ezt eddig nem bánta senki: a mogyorótorta felkerült a torta-kívánságlistára.

mogy_to1.JPG

Hozzávalók: 

a piskótatortához: 7 tojássárga, 3 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaniliás cukor, 6 evőkanál fiinomliszt, 1 nagy evőkanál sötét kakaópor, csipet só, a 7 tojásfehérje habbá verve 3 evőkanál kristálycukorral.

a krémhez: 30 dkg pirított, darált törökmogyoró /nem amerikai földimogyoró!/, 1 nagy doboz /500grammos/ mascarpone, 1/2 doboz habtejszín, 1 tasak habfixáló, 1 kávéskanál vaniliakivonat /vaniliás cukorral is helyettesíthető/, másfél evőkanál porcukor.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr3812485923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.05.15. 10:19:51

Nem vagyok édesszájú, de ezt megkóstolnám. Külön plusz pont a kakaós piskótáért!
Már csak a törökmonyorót kellene hozzá beszerezni...

Benikuty 2017.05.15. 11:24:35

A mogyoró héja úgy jön le a legkönnyebben, ha pirítás után konyharuhába csomagolod pár percre, és a keletkező gőz enyhén fellazítja azt.
A torta nem igazán az én terepem, de azért ebből egy szeletet beleszerveznék a napi CH kontingensbe:)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.05.15. 11:41:10

@Benikuty: Most, hogy újra átolvastam, én is rögtön bekapnék egy szeletet belőle. Legközelebb kipróbálom a hántást ily módon.
@Andrass9: El is felejtettem a posztba beírni /meg talán reklám is lett volna/, de az egész mogyorótorta ötlete a T.-ban született meg, amikor megláttam a kimérős óriási mogyorószemeket...

Benikuty 2017.05.15. 11:47:41

@Mitzi von Küche: természetesen csak egy pár perc kell a gőznek, nehogy a mogyoró is felpuhuljon...
Tudomásom szerint viszonylag jó áron a Bulkshop-ban kapható törökmogyoró, létezik a webshopjuk is.

A fickó 2017.05.16. 00:22:31

Én itt veszem a mogyit - már hántolt-pörkölt szicíliai - talán nem pár forinttal drágább, mint a bulkban. Van 100%-os adalékmentes paszta is, pl. házi mogyorókrémhez. :) A pisztáciájuk, meg egyenesen kiváló. :)

www.pisztaciawebaruhaz.hu/mogyor%C3%B3_53/szemes_mogyoro/szemes_torokmogyoro

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.05.16. 09:42:53

@A fickó: @Benikuty: Köszönöm. Elárulom, hogy most piemonti mogyorót hoztam Milánóból...

farkasmari72 2017.12.20. 18:32:10

Csak annyit kérdeznék, hogy a fél doboz tejszín ? dl , kb. 1 dl?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2017.12.21. 18:41:04

@farkasmari72: Az általam használt tejszínre az van írva: 200 g, (ez egy kisebb doboz, laktózmentes), tehát ennek a fele. De ízlés szerint természetesen lehet többet is beletenni.

farkasmari72 2017.12.22. 12:35:58

Köszönöm és boldog ünnepeket!
süti beállítások módosítása