Igazi retro! Érdemes előszedni a feledés homályából ezt a harmonikus ízösszetételű triót. Érdekes, hogy a pirított darát nem szokták vajjal készíteni, pedig minőségi ugrást jelent ízben. A mai vajárak mellett túlzásnak tűnhet, de higgyétek el, megéri, mert vajjal sokkal finomabb.

Elsőként a húslevest tettem fel, szokásom szerint rozsdamentes kuktában: két vastagabb szelet hátszínt és két kisebb szelet sertéskarajt, jó bőven zöldségelve, egy fej hagymát és három gerezd fokhagymát is hozzáadva. Amíg a leves főtt, egy üveg meggybefőttet felforraltam némi őrölt szegfűszeg és fahéj, meg egy pici citromhéj kíséretében.

 A meggymártáshoz én nem a szokásos tejes habarást készítem, hanem egy kis hideg vízben feloldott étkezési keményítővel sűrítem be a felforralt befőttet. Ezután még hagyom pár percig főni mérsékelt tűzön, majd egy kis tejszínnel /kb. fél doboznyi/ teszem bársonyossá a mártást. Ha szükséges, még lehet édesíteni.

Elkészült a finom marhahúsleves, kb. egy óra hosszat volt a kuktában (a marhahús miatt hosszabb ideig kell főzni). Így nézett ki a fedél levétele után.

Kivettem a hússzeleteket és néhány kanál levest mertem rájuk, ki ne száradjanak tálalásig.

Egy másik edénybe szedtem a főtt zöldségeket, a levest pedig leszűrtem. Külön kifőztem a levesbe való tésztát, ezúttal cérnametéltet és leöblítve félretettem.

És akkor jöjjön a poszt lényege: a vajas pirított gríz. Egy vastag aljú edényben 5-6 deka vajat melegítettem és hozzáadtam 6 evőkanál búzadarát. Viszonylag erős tűzön kevergettem, közben olykor még adtam további vajkockákat hozzá.

 A cél, hogy szép világos aranyszínűvé piruljon a gríz, néhány perc kell csak hozzá. Ekkor vizet adok a masszához, elkeverem, majd megint vizet, megsózom és folyamatosan kevergetem pár percig alacsonyabb lángon. Lefedve vár a tálalásig.

 Úgy mellesleg egy kiváló marhahúslvest is feltálalhatunk első fogásként.

 Ezután jöhet a főfogás, a puhára főtt hátszínszelet a selymes meggymártással és a finom vajas pirított darával.