Megesik, hogy az embernek hirtelen meleg ebédet/vacsorát kell készítenie és csak a mélyhűtőből tud gazdálkodni. Egy kisebb tasak fagyasztott lazacpisztráng tökéletes erre a célra.

Gyors, de kíméletes kiolvasztás után ilyen guszta filék várakoztak a sütésre.

A legegyszerűbb módon készítettem elő a halakat: besóztam, provanszi fűszerkeverékkel és friss citromlével meghintettem. Érdemes vajban sütni, mert finomabb lesz a hal íze. Cirka négy percig sütöttem közepes lángon az egyik oldalon (ne felejtsük, hogy nemrég még a hűtőben voltak), majd óvatos fordítás után még három percig.

Igazán étvágygerjesztőek lettek a halszeletek.

A lazacpisztráng mellé rizs került, meg egy kis zöldsaláta. Finom és egészséges, a gyomornak nem megterhelő ebéd sikeredett egészen rövid idő alatt.

