Malachús és savanyú káposzta együtt: remek párosítás - hát még, ha egyszerre készül el az ebéd a "Mindent bele!" módszerrel, intelligens kuktában.

A kiindulás ezúttal egy szép nagy szelet keresztbe vágott malaccomb volt, amit lebőröztem, kivettem a csontját és a zsír nagy részét is leszedtem: maradt a színhús. Besóztam, borsoztam és rápréseltem néhány gerezd fokhagymát is.

Az intelligens kuktát bekapcsoltam, egy evőkanál zsíron megdinszteltem egy fej felaprított hagymát.

Egy kis pirospaprika után a megmosott, kicsavart savanyú káposzta következett, összeforgattam.

Belekerült az edénybe a malachús, nagyobb darabokban,

végül néhány szem krumpli feldarabolva. Felöntöttem vízzel, nem sóztam, mert a káposzta elég sós, csak még egy-két gerezd apróra vágott fokhagymát szórtam az edénybe. Örölt kömény is került bele emésztéskönnyítő célzattal.

Az automata kuktára ráraktam a fedelét, beállítottam 30 perces párolás programra, /Stew/ majd magára hagytam. Ebben különbözik az úgynevezett intelligens kukta a hagyományos fajtáktól, ugyanis nincs szelepkiemelkedés, gőzkifújás, majd a tűzhely alacsonyabb hőfokra kapcsolása - az elektromos készülék mindent biztonságosan elvégez, majd a végén sípol és ki is kapcsol. Rá sem kell nézni, ideális, ha közben dolgoznunk kell odahaza, vagy el kell mennünk főzés közben. Amikor a kukta szelepe leenged magától, már nyitható is a készülék.

Már csak egy kis sűrítés kell egy vékony rántással /ezt is meg tudjuk csinálni a kuktában, újra bekapcsolva/ és már kész is az ebéd - egy jó félóra alatt kompletten. Nem mellékes, hogy csak a kukta kivehető belső edényét kell elmosni.

A tálaláskor egy kis tejfölt kínálunk a savanyú káposztás malachús mellé.

Vajpuha a hús, az ízek jól összeértek.

