recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Hortobágyi húsos palacsinta

AnicasubRosa

2019. május 14. - AnicasubRosa

Ez az az étel, amit soha ne vegyetek mirelitként, még ha az életetek múlna is rajta és ha lehet, ne kérjétek vendéglőben, mert az életetek múlhat rajta.

A mirelit tölteléke valami rémes, ízetlen húspép (igen, egyszer ráfutottam, brrr...), az éttermekben pedig leggyakrabban maradéktemetőként használják a mindent jótékonyan eltakaró palacsintabundát.

Előrebocsájtom, hogy az igazi, klasszikus hortobágyi húsos palacsinta nem úgy készül, ahogyan én most megfőztem. Az igazi, klasszik sűrű szaftú pörköltből készül, amiből a húst elkészülte után aprítják és készül belőle a töltelék. 

Én ezzel szemben most darálthúst használtam, abból készítettem el pörköltszerűen a tölteléket. 

A szerintem értelmetlen mondás szerint az első palacsintát és az első férjet nem szégyen kidobni. Nem értek egyet: a férjet is megtartanám (remélem, ő is engem) és hihetetlenül bosszankodom minden elrontott első palacsintán. Most viszont, mivel sós palacsintát sütöttem, cukor híján nem volt mitől leragadnia, úgyhogy üdvözült mosollyal az arcomon kezdtem el betekergetni az összes palacsintába a tölteléket. Néhányat lisztbe, tojásba, kukoricamorzsába forgattam és kisütöttem, a többi maradt natúr. 

A mi családunkban hasábburgonya dukál hozzá és tejfölös-paprikás szaft, ami a pörkölt alól kimarad és besűrítjük. Étteremben leginkább rizzsel, tartármártással ajánlják. Mindenki döntsön, melyik felel meg leginkább az ízlésének.

 58419238 2108604309259056 820007087571468288 n

 

félbevágva

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr314822330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocsmagomba 2019.05.15. 10:09:38

Érdekesen csinálod. Számomra az, ami a tányéron van, kétféle étel. Csinálom bundázva is, és bunda nélkül is.
Ha bunda nélküli, akkor paprikás szaftot készítek külön, ha tehetem "lecsósan", a szaftot botmixerrel megzavarom, tejfölözöm, sütőben készre melegítem együtt az egészet.
Ha bundázom a töltött palacsintákat, akkor hirtelen bő olajban sütöm meg a bundát (többi kész van, ugye) viszont ilyenkor valami majonézes, tejfölös hideg mártással tálalom. Tartár, de akár remulád is illik hozzá.
Köretet egyik esetben sem adok mellé, rizset pláne nem, inkább friss fehér kenyér, aki nem tud meglenni nélküle. Ámbár ez a sült hasáb valóban meggondolandó. Esetleg valami friss zöldsaláta illik még hozzá.
A kármentés nem szégyen, ha otthon csináljuk. Bizony gyakran készül maradékból nálam. Sőt a betöltött palacsintákat még le is lehet fagyasztani. Számtalanszor mentették már meg fiatal korunkban az életünket az apósék által gyártott, fagyasztva ideszállított "tégláskerti" palacsinta csomagok, szigorúan 6 darab egy csomagban. Most pedig már a fiam szállítja az ilyen csomagokat ellenkező irányban, innen Debrecenbe, szintén életmentés céljából. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2019.05.15. 12:17:54

A kétféle hortobágyi palacsinta összegezve igen kitűnő, napokon belül megcsinálom a receptedet, Anica!
@kocsmagomba: Nini, Földi :)

kocsmagomba 2019.05.15. 18:38:07

@Mitzi von Küche: jaj, lehet, hogy még ide nem írtam meg (?) de nicket váltottam, már jó ideje, tehát "pizzaszeletvago" voltam "kocsmagomba" előtt. Így ismerhettek itt. András blogján kommenteltem és írtam pár éve többet, meg persze itt is párszor. Onnan lehet esetleg tudni, hogy van debreceni kötődésem. (már nem kommentelek, nem írok Andrásnál, és most végleg soha többet, mert problémám lett a környezettel) Nem tartozik ez ide, csak mindenféle félreértés elkerülése miatt pontosítok.
Sajnálom, ha esetleg így már nem vagyok annyira szimpatikus. :)

Benikuty 2019.05.15. 21:14:16

Egy ideje már nem készítek ilyet, de azért belekotyogok:
Nekem eleve elégnek tűnik szénhidrátból a palacsinta tésztája, így nem tetézném még sültkrumplival. A darálthústól zsigerből idegenkedem, főleg a hiperes, és a hentesboltos verziótól.
Az ötletért köszönet, Anci, mert így megcsinálom a klasszikus verziót:
www.buvosszakacs.com/2018/08/24/hortobagyi-palacsinta-hagyomanyosan-es-maskepp/

EZAZ! 2019.05.16. 11:12:07

Nincs ez rendben sehogy sem. Más címmel kellene indítani, nem a klasszikussal, a családot nem bevonni ilyen szinten, de majd ha kirúgnak otthonról, egy rántottára vendégem vagy, már ha érted.

Anicamárnemtrollkodik 2019.05.16. 16:25:38

@Benikuty: sosem kóstoltam a linkelt verziót, de meghajolok a nemzet nagysága előtt, amatőrként vicces lenne versenybe szállnom egy profival és a professzionalitással szemben

Benikuty 2019.05.16. 19:43:06

@Anicamárnemtrollkodik: Szerintem szó sincs versenyről, de a filmben szereplő klasszikus változat inspiráló lehet. Biztos belenyúlok a receptbe, mert az alkalmazott mártás feleslegesen nehezít, plusz ch-t visz be. Helyette fele-fele tejszín-tejföl lesz, kissé fűszerezve. Úgy gondolom, nem nagyon bonyolult, ki is veszem a mélyhűtőből a megyaszói mangalica lapockát hozzá.
Félre ne érts, a te verzióddal alapvetően semmi bajom, csak a darálthússal...na azt,soha!

Benikuty 2019.05.16. 19:45:41

@Anicamárnemtrollkodik: kimaradt, hogy a Huszár Krisztián változatát megkóstolnám, de hogy nekilássak, az kizárt! Ebben talán benne van finoman a véleményem az efféle "újragondolás"-ról...

EZAZ! 2019.05.17. 09:14:01

Nem igazán értem, miért töröl a kedves szerző egy általa írt és megjelent választ órákkal később, de mivel megteheti, a buta felhasználó csak csodálkozik.

Benikuty 2019.05.17. 09:41:25

@Anicamárnemtrollkodik: ez is egy nagyon jó változat, csak csirkével. A film reklámtartalmától függetlenül... :D

kocsmagomba 2019.05.20. 20:56:22

@Mitzi von Küche: megvan az email, önmagában csoda esemény, meg is ígérek egy választ.... későbbre, de tényleg küldök

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2019.05.23. 22:14:04

Krumpli nélkül, viszont legalább hármat küldj át. Ablak nyitva!!!

Anicamárnemtrollkodik 2019.05.25. 09:41:43

@EZAZ!: Most elég értetlenül nézek én is, mert ha ez történt, az csak a technika "csodája" lehetett, vagy az idétlenség.
Annyit írtam, hogy hiányozna a kritikád, Imre (nem biztos, hogy szószerint így volt, de 99%-ban)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2019.05.25. 09:56:44

@Anicamárnemtrollkodik: @EZAZ!: én nem is láttam ilyen hozzászólást, de egyetértek Anicával, EZAZ! kritikai észrevételei, bár ritkák, de nagyban emelik a blog fényét.

Tangó Suszter 2019.06.26. 12:28:31

@kocsmagomba: A Blogkocsmán, ami egy ideje inkább Bloglakásétterem

Tangó Suszter 2019.06.26. 12:30:11

@Tangó Suszter: Ja a Fűszeres marharagu posztban.

Tangó Suszter 2019.06.26. 21:11:38

@Mitzi von Küche: Fűszeres marharagu poszt
Mint Kocsmagombának hasonló a problémája.
süti beállítások módosítása