A fésűkagyló vagy Szent Jakab kagyló ritkán beszerezhető nálunk, de ha meglátjuk, érdemes venni belőle, mert különleges az íze. Maga a kagyló fehér héja is csodás szépség, de nálunk ritkán kapható héjában, a híres cakkos szélű Shell-kagylóban. A fésűkagyló belseje nem is hasonlít az átlagos kagylóhoz, tömör, édeskésebb ízű, gusztusos, kerek nagyobbacska érmécskék. Narancsszínű "coral" vagy ikra van a kagyló oldalán, ezt nem mindenki szereti - de könnyen eltávolítható.

Ezt a csomag fésűkagylót fagyasztva vásároltam, az óvatos kiolvasztás után kissé megborsoztam és citromlével meghintettem. A sütése vajban a legfinomabb és igazán egyszerű: a felhevített vajba dobjuk a kagylókat, két perc az egyik oldalon, fordítás után pedig újra két perc sütés - és már el is készült.

  Elég a tálaláskor sózni, de csak éppen egy kissé.

  A fésűkagyló túl kevés lett volna magában egy kétszemélyes ebédhez, ezért egy kis basmati rizset pároltam mellé, és a hűtőben talált kisebbfajta rákokat szintén vajban gyorsan átsütve pakoltam a rizs tetejére.

 És ami a friss ízeket illeti, még egy kis gyümölcssalátát dobtam össze narancsból, grapefruitből, mandarinból, banánból és egy kevés /ezúttal konzerv/ ananászből, aminek a leve éppen elegendő édességet adott a salátának.

 Nagyon jól illett egymáshoz a fésűkagyló, a rizs a rákkal és a gyümölcssaláta. Ünnepivé varázsolódott így egyből az ebéd.

 Olyan szerencsém volt, hogy nem sokkal később ismét kaptam Szent Jakab kagylót, mégpedig ikra nélkülit és igazán impozáns méretben. Hasonlóan vajban sütöttem meg - ezek igazán kapitális példányok voltak, de ezúttal egy-két gerezd fokhagymát is aprítottam a vajba.

 Most tagliatelle kísérte a kagylók királynőjét, a Szent Jakab kagylót. Ajánlom a megkóstolását azoknak, akik még nem ismerik - felséges csemege!