recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lusta asszony rétese

Mitzi von Küche

2020. május 20. - Mitzi von Küche

Egy sütemény, amivel nem kell sokat dolgozni - ez az, éppen ilyenre vágytam. Valami oknál fogva nehezen szánom rá magam sütemény vagy torta készítésére. Hogy azért-e, mert régebben nem volt igényünk rá, nem tudom, mert általában mindig finomra sikerülnek a sütik. Most mindenesetre van időm továbbképezni magam, ez a könnyen kivitelezhető, de nagyon finom sütemény így született.

lust8.jpg

A leírás szerint össze kell keverni 20 dkg lisztet 10 dkg porcukorral, egy tasak vaniliás cukorral, fél tasak sütőporral, egy-egy csipet sóval és szódabikarbonával és egy sütőpapírral burkolt, kivajazott közepes sütőlapra önteni a felét.

lust1.jpg

Egy doboz, azaz 25 dkg túrót összekevertem egy evőkanál porcukorral, egy tasak vaniliás cukorral és egy kis reszelt narancshéjjal, a masszát a lisztkeverék tetejére morzsoltam.

lust2.jpg

Kiraktam jól lecsöpögtetett meggybefőttel /másfajta befőtt, de friss gyümölcs is szóbajöhet persze/, egy kis fahéjjal ízesítettem és rászórtam a lisztkeverék másik felét.

lust3.jpg

Két felvert tojást összekevertem 3-4 dl tejjel és a tepsiben lévő keverék tetejére öntöttem. Kicsit megmozgattam villával a masszát, hogy jól leérjen az aljára a tej. Végül egy kis vajat morzsoltam a tetejére. 10-15 percig érdemes állni hagyni, kb. amíg a sütő bemelegszik.

lust5.jpg

170 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöttem. késznek nyilvánítottam, amikor kellemes barnás színűre pirult a tészta teteje és finom illatok kezdtek áradni a sütő felől. Ekkor kivettem a tésztát a sütőpapír széleinél fogva és egy fémrácsra tettem hűlni.

lust6.jpg

Kihűlés után lehet szeletelni és porcukorral meghintve tálalni.

lust7.jpg

 Elhatároztam, hogy legközelebb eperrel fogom elkészíteni.

lust9.jpg

Itt is van:

img_2021.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr3715677858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.05.22. 19:51:04

@látjátok feleim szümtükkel: Régebben nem ismertem, de nagyon ízlik nekünk is. A karantén alatt három hét alatt háromszor sütöttem.

Anicamárnemtrollkodik 2020.05.25. 17:46:46

@látjátok feleim szümtükkel: @Mitzi von Küche: nálunk a gyerek nagy rajongója, egy időben folyamatosan ezt rendelte.
Aztán jött a középiskola és a kollégium, amikor is beköszöntött a ronda, de finom sütemények időszaka, a srácok mindenre vevők,a mi édesség. Azóta a szállíthatóság és az eltarthatóság a fő szempontok (bár megromlani nemigen van ideje semminek, a kollégista jelszó: mindent megeszel, vagy éhenhalsz). Ez amúgy beleillik a sorba, szerintem ha szeptemberben visszamehetnek a gyerekek a koliba, sütök is nekik. :)

Anicamárnemtrollkodik 2020.05.27. 18:22:53

@Anicamárnemtrollkodik: mármint nem ronda, csak eltartható és nem csúszik szanaszét, mire beér bele a gyerek a koliba.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.05.28. 20:44:13

Nálunk lusta túrós a neve :) Pont így készül, csak a keresztségben más nevet kapott ...
Én nem ragaszkodom hozzá, dehát én nagyon kevés szénhidrátot eszem amúgy is, viszont tökéletes recept kezdő cukrásznak :)))
Remélem mindannyian megúsztátok a koronát!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.05.29. 09:27:02

@Andrass9: Köszönjük, eddig minden oké, de most is vigyázni kell. Azért meg irígyellek, hogy meg tudod állni a bővebb szénhidrátfogyasztást, én bezzeg még az epret is cukorral eszem...

Anicamárnemtrollkodik 2020.05.29. 16:37:26

@Mitzi von Küche: én a kókuszgolyót szőlőcukorral csináltam legutóbb....ellenben lekvárt azt tettem bele :D

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.05.29. 20:57:57

@Mitzi von Küche: Én viszont a vajat is vajjal eszem :) Nekem az a gyenge pontom ...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.05.30. 09:58:56

@Anicamárnemtrollkodik: Na most már én is folyékony édesítővel eszem az epret :))
@Andrass9: Ne is mondd, nálam az a másik...

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.06.02. 18:24:06

@Mitzi von Küche: Az epret csak porcukorba mártva szabad enni, ha nem elég édes. A sárgadinnyénél megengedett a kristálycukor is :)