recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Szarvasfilé krokettel és áfonyaöntettel

Mitzi von Küche

2021. március 18. - Mitzi von Küche

Névnapok márpedig vannak, a mostani nehéz időkben is, igen-igen szűk körben megtartva. Ilyen alkalomra készült ez a szarvasfilé is.

1dbf6a78-132a-4927-b4f9-7cb3c0cb4226.jpeg

Két és fél napig pácoltam, időnként megforgatva a két szarvasbélszínt olajos pácban, amelyet borssal, tört borókabogyóval, kevés mustárral, rozmaringgal ízesítettem. A készítés napján jókor kivettem a hűtőből a filéket, hogy szobahőre melegedjenek, meg is törölgettem őket.

Egy előmelegített grillserpenyőben körbepirítottam a húsok minden oldalát. 

da96445a-93f9-4446-bd9f-b009a8088a5e.jpeg

 Mivel az egyik szarvasfilé jóval karcsúbb volt, úgy gondoltam, elég lesz csak a serpenyőben elkészíteni. Ez cirka 2-3 percet vett még igénybe.

9bce84a2-bd77-499b-8a38-9010d163852a.jpeg

A vaskosabb filé fejét levágtam, az is a serpenyőbe került, a többi részét pedig a 200 fokra előmelegített sütőbe tettem még kb. 5 - 6 percre. /Persze, a maghőmérőmet nem találtam, így nyomással kellett megállapítanom, mikor jó a hús - de sikerült./

19361b1d-9a6b-48cb-a214-bc99fed36fde.jpeg

Íme, elkészültek a szarvasfilék. Kis pihentetés következett. 

38f1c0c5-89b7-40fa-841d-06571c31b178.jpeg

 Így festett a vastagabb filé felvágva.

a940fbdb-19a3-4d50-807f-bb52b2853af1.jpeg

Közben a krumplikroketteket is megsütöttem a sütőben és előkerestem a spájzból saját készítésű kékáfonya-öntetemet. Ez tulajdonképpen lekvárnak indult, de elég híg lett, öntetnek viszont nagyon bevált. 

1dbf6a78-132a-4927-b4f9-7cb3c0cb4226.jpeg

Minden olyanra sikerült, ahogy elterveztem. A szarvasfilékből persze maradt, de hidegen, vacsorára is nagyon finom volt. Remélem, legközelebb többen ülhetjük majd körül az ebédlőasztalt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr616463830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wadcutter 2021.03.20. 18:20:08

Ha van még egy hely, én is oda ülnék az asztalhoz. Nekem tetszett.
süti beállítások módosítása