recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Gombhoz a kabátot 2. (HurriKán)

Leves poszt

2014. január 06. - Hurri Kán

Az egyik korábbi posztban megevett borjúraguhoz valók beszerzésekor vettem egy zacskó vöröslencsét is, hogy majd valamire jó lesz. Például levesnek. Mivel korábban annyi vöröslencsét főztem, mint szarvasgombás pacalt, így G betűs barátunkhoz fordultam segítségért, ki talált is nekem egy jónak tűnő megoldást, török vöröslencse-levest. Mivel az eredeti recept margarint és leveskockát is írt, egy kicsit változtattam rajta, remélem, a húsleveskocka elhagyásával nem sérült a törökös jelleg, ahogy a margarinról sem olvastam sehol, hogy a török konyha egyik talpköve lenne. Következzék a recept:

  • Kb. 25 deka vöröslencse
  • Kb. 10 deka bulgur
  • Fél marék mazsola (lehet több is)
  • Egy pohár tejföl, vagy tejszín
  • Kis fej vöröshagyma
  • Csípős paprika
  • Kis doboz paradicsomkonzerv

Kevés vajon megfonnyasztottam a hagymát, megszórtam egy pici liszttel, ráborítottam a paradicsomkonzervet, felöntöttem egy kevés vízzel, hogy ne legyen nagyon sűrű. Olyan híg rántás állagú levesalap elérése a cél. Ha ez sikerült, illetve csomómentes lett, amit eddig alkottunk, akkor mehet bele a lencse. Ha egy kicsit megpirult, felöntöttem bőven vízzel, beletettem a bulgurt és a mazsolát. Sóztam, és ahogy felforrt, reszeltem bele bőségesen a Süllőcske-féle churutból, megszórtam egy kis csípős paprikával, kb. 10 perc fővés után ment bele a tejföl, azzal összerottyant, és kész is. Churut híján ízesíthető mentával, korianderrel, illetve akár bármilyen zöldfűszerrel is, ízlés szerint. Másnap, hidegen is nagyon jól esett, laktató, mégis könnyű nyári leves. Egy kis csirkét, esetleg bárányt belefőzve egy könnyű, laktató egytálétel lesz belőle.

A következő leves úgy született, hogy egy talán októberi, de lehet, hogy novemberi péntek délután telefonhívást kaptam, mely szerint estére szeretnék főzni valami friss, finom levest. A készletek és az elérhető beszerzési lehetőségek vizsgálata után született meg a vacsora:

  • 1 csirkemell-filé
  • 1-2 szál sárgarépa
  • 30-40 deka gomba
  • Kis fej hagyma
  • Só, bors
  • Petrezselyem
  • Tejföl (elhagyható)

A felkockázott csirkemellet, a felkarikázott répát, valamint a felaprított gombát rádobom a pici zsíron megdinsztelt hagymára. Az összetevők szépen megpirulnak kicsit, illetve levet engednek idővel. Ha ez sikerült nekik, felöntöttem vízzel, majd fűszereztem só, bors. Ha csak nem volt nagyon vén a tyúk, 15-20 perc fővés elég, a vége felé bőven raktam bele petrezselymet. Be lehet egy pohár tejföllel+pici liszttel is habarni, ízlés szerint. Mikor először főztem ezt a levest, nem kaptam már gombát, így nokedlit szaggattam bele. A petrezselyem kaporral is helyettesíthető, ahogy kb. további számtalan módon variálható még az ízesítés. Részemről maradtam az eredeti, fapados változatnál, amilyen egyszerű, olyan finom összeállítás lett.

Update (Mitzi von Küche)

image_26.jpg

A 2. számú levest elkészítettem, íme, az eredmény. Csak annyi a változtatás HurriKán eredeti receptjéhez képest, hogy gomba helyett petrezselyemgyökér került bele felkockázva (meg titkos hozzávalóként egy csirkeaprólék...). Jóízű, könnyű leves lett a végeredény. A tejföl nem hiányzik belőle!

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr735720760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.06. 07:52:04

A leveskocka és a margarin mint a török konyha talpkövei :D

Szeretjük, amikor a férfiak főznek :))

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.06. 09:30:12

Jó mind a kettő. Igen, még több levest kérünk!

2014.01.06. 14:08:16

Nem tudom, ez lehet, hogy egyéni dolog nálam, de nem tudom befogadni a paradicsomot tejföllel (tejszínnel se). Churutot kapok tőle. :)))
Nálam ez vagy-vagy.

A második leves olyan, mint egy anyaghiányos raguleves.
Ha már ilyen, akkor mindenképpen tejfölös habarás és legalább egy citromszelet, ha más nem, tálaláshoz.
Azt értem, hogy hirtelen kellett valamit főzni, abból, ami otthon van.
Nálam biztos lett volna otthon tárkony, ez került volna a lébe a főzés elején és a végén is egy csipet. Nálam lett volna otthon mustár és citrom, ezekkel ízesítettem volna a végén a tejfölös habarást. Az viszont tuti biztos, hogy lett volna otthon kakashere, amit külön előfőzve, majd lehártyázva tettem volna bele. ;)

Akinek valamelyik levesből hiányozna a "török Maggi" íz, egy szál lestyánnal könnyedén pótolhatja. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.06. 14:20:30

@pizzaszeletvágó: Nem HurriKán védelmében, de nekem nem hiányzik a tejfel ebből a levesből, sőt, így tetszik igazán (egyébként is olyan keveset használok, amennyire csak lehet).

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.06. 17:50:16

@pizzaszeletvágó: akkor te nalam megorulnel : D en nemhogy paradicsomot tejfollel,de marhaporkoltot vagy uborkasalatat is :D
A lestyan jo fuszer,mint ahogy sza o ra minden illatosfuszer,tarkony,bazsalikom ,fokhagyma, ezekkel barmit zsannamannava lehet varazsolni :-)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.06. 17:51:15

@AnicasubRosa: az a kisse ertelmezhetetlen szo ez akart lenni: szamomra

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.01.06. 20:53:14

A második variáció kifejezetten teccik, az elsőből a mazsolát részemről felenném mielőtt a kajába tenném.

Hurri Kán 2014.01.06. 21:12:24

@pizzaszeletvágó:
Igen, ha több minden van épp kéznél, meg nem zárás előtt kb. 3 perccel érek a piacra, valószínű, több minden kerül bele. Azóta már csináltam zöldbabbal kiegészítve, mi több, most hétvégén is ezt főztem, a petrezselyem mellé borítottam bele egy adag trombitagomba-morzsát. Az sem rontott rajta. Ettől függetlenül javaslom, egyszer próbáld meg, és rájössz, néha az egyszerű is dolgok is nagyon jók, sőt. :)

@dömbi:
Ezért kell főzéshez is legalább két üveg bort vennem ;)

Hurri Kán 2014.01.06. 21:13:41

@AnicasubRosa:
BiSZtos vagyok benne, hogy nő írta az eredeti receptet :D

1kutya 2014.01.06. 21:37:48

a felső kifejezetten tetszik, az alsót én is tuningolnám még valamivel!

@pizzaszeletvágó: nagyanyám a lestyánt vegetafűnek hívta. nem véletlenül...

Hurri Kán 2014.01.06. 21:46:09

@dömbi:
Vettem volna még, ha van... :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.01.06. 22:01:22

@Hurri Kán: Majd legközelebb. Erre én is azt mondom, éri a pénzt, érdemes elmenni érte.

Daró 2014.01.07. 18:37:28

Csirkemell-filé leves :-) ilyet még nem hallottam. Hála istennek van csont a hűtőben mindig. Tudod mi hiányzik bele az én ízlésemnek? Borsó. És ha már borsó van benne, nem kell rá a tejföl.
Az első pedig nagyon tetszik, azt ki fogom próbálni. Tejföl nélkül.
(egyébként kimondottan szeretem a tejfölt, de ezekhez nekem nem kell)

Hurri Kán 2014.01.08. 19:37:07

@Daró:
Tejszínnel is habarható :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.08. 22:11:08

@Hurri Kán: lassabban, de haBarj... izé.. ne haDarj! :D

Hurri Kán 2014.01.08. 22:25:32

@AnicasubRosa:
Van, amit sose kapkodok el ;)

2014.01.09. 09:03:22

@Hurri Kán: jól van nem bánom, ne tejfölözd! Maradjon a recepted, de azért még egy titkos hozzávalót javasolnék: 1 egész csirkemellhez 1 darab kacsanyak. Csodát művel a lével. :) Ez lehet annyira titkos hozzávaló, hogy tálaláskor egészben eltávolítod, a többiek ne is lássák. Én az ilyen falatokat a szakács jutalmának nevezem, és a konyha sarkában elbújva felfalom. :)))

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.12. 12:14:10

azért jó sokáig emészti a csapat ezt a kis levest :D

Hurri Kán 2014.01.12. 23:56:55

@AnicasubRosa:
Mert jó. Hisz' én csináltam :3

süllőcske 2014.01.13. 00:18:14

Az első levest főzném meg szívesen. A mentát viszont ki nem hagynám belőle. Bori lányom jelenti Isztambulból, hogy török csókák az égvilágon mindenbe tesznek, de a szépszámú lencselevesbe pláne.
Margarin?? Ja, igen, HurriKán szeret viccelni, de azért ilyet leírni, az horrorvicc..:()))

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.01.13. 10:01:53

@süllőcske: A világ egyik legszebb városában van Bori? Irigylem a kilátásért és a finomságokért...

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.01.13. 19:26:57

@Hurri Kán: hát, ja :D
@süllőcske: friss, üde lehet a leheletük ;) erről mit mond Bori? :DDDD
@Mitzi von Küche: és az egyik legveszélyesebb.

Hurri Kán 2014.01.13. 22:05:41

@süllőcske:
Én is nagyon szeretem a mentát, főleg nyáron. Tejföllel-fokhagymával keverve nincs az az étel, ami ne javulna meg tőle :)

Hurri Kán 2014.01.13. 22:14:18

@AnicasubRosa:
Még nyáron csináltam -mikor az a rettenet hőség volt- uborkasalátát: uborkát vékony szeletekre vágtam, sok tejföllel összekevertem mentát + fokhagymát, rá az uborkára. Nagyon jó, frissítő kaja volt, csak épp a hüttőből a lábamra esett a fokhagymaszag, mikor kinyitottam :D

süllőcske 2014.01.14. 19:04:50

@Mitzi von Küche:
Ott erasmusozik, 26.án jön haza, és ha minden jól megy, utazunk egyet Debrecenbe. Vannak ott barátok, ismerősök, bláblábláb:)
süti beállítások módosítása