recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Gombás marha - nem vadasan (AnicasubRosa)

2014. szeptember 15. - AnicasubRosa

Azt gondolom, hogy egy olyan hús mint a marha, többet érdemel annál, hogy csak pörköltként és vadasként készüljön el. 

Például így:

P1160971

A hozzávalók:

  • Egy darab marhahús, egyben
  • 3 fej hagyma szeletelve
  • 1-2 kanál zsír (az istenért, ezt tényleg ne rontsa el senki olajjal!)
  • füstöltszalonna
  • fűszerek (nálam színesbors, kubebabors, bazsalikomlevél, fokhagyma) mozsárban eldörzsölve
  • pár dkg gomba
  • kevés húsleves-alaplé (ennek híján víz)
  • 1-2 kanál tejföl
  • 1 dl fehérbor
  • 1-2 ek. paradicsomlé vagy sűrített paradicsom vagy nyári édes paradicsom 

A körethez:

  • spagetti
  • 1-2 evőkanál vaj
  • só, bors
  • kevés vágott snidling
  • zöldbab

 

A húst lehártyáztam, megszabadítottam mindentől, ami nem odavaló, majd sóztam, füstöltszalonnával megtűzdeltem és a mozsárban kis zsiradékkal eldörzsölt fűszerekkel bekentem, majd hagytam fél óráig pihenni. Addig felvágtam a hagymát és kis zsíron,meg a tűzdelésből kimaradt két szelet szalonnán elkezdtem dinsztolni a hagymát és a gomba felét, közben az edénybe tettem a húst és körbepirítottam. Felöntöttem kevés húsleves alaplével és fedő alatt, a levet apránként pótolgatva puhára pároltam. Amikor már majdnem készen volt, a maradék gombát is beledaraboltam. Amikor a hús teljesen megpuhult, kivettem egy tálra és vékonyra szeleteltem.

A visszamaradt szafthoz adtam 3 kanál tejfölt, kevés sűrített paradicsomot és fehérbort, majd a hússzeleteket beletettem a szószba és jól kiforraltam.

Spagettit és vajon párolt snidlinges zöldbabot (sárgahüvelyűt) adtam mellé köretnek.

És néhány kép a fázisfotózás szerelmeseinek:

P1160953

 

P1160949

P1160959

P1160974

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr726675631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.15. 14:15:08

Egyszerű és tökéletes. Szép a hús, comb volt? /Ha az alapanyag nem jó, csinálhatunk akármit.../

agostonl 2014.09.15. 18:27:08

Gyönyörű, hétvégén megalkotom...
Van hozzá savanyú zöldparim :P

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.15. 20:10:20

@Mitzi von Küche: hú, hát istenbizony nem tudom megmondani, ráböktem a húsboltban,hogy azt kérem, ott. :)
@agostonl: én az Életet is édesen, de lehet, a savanyú zöld sem ront rajta :D

Hurri Kán 2014.09.15. 20:27:17

@Mitzi von Küche:
Inkább felsálnak tűnik... Egy próbát teszek vele :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.15. 20:44:17

marhabol steak, szabadban , konyhaban sutoben grillen, egyben szeletelve
esetleg meat loaf
egyebekent is megorulok,, hogy mindig gombasztok
UFF

/mondjuk azert elpusztitanam/

nalam tantott csirke krumpliasalata, kaposzta, nyersuborka, paradicsom
sor
egeszseg!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.15. 20:50:19

@hagyma: uborkára sör?? :D különben nekem mindegy, téged purgál ki :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.15. 21:10:19

@AnicasubRosa: en mindenre tudok sort inni
dinnyere, tejre, meg gombara is
problemamentesen

Benikuty 2014.09.15. 21:18:46

@hagyma: meg is látszik rajtad :D

Hurri Kán 2014.09.15. 21:21:00

@AnicasubRosa:
Akkor mehetek végre cseresznyét szedni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.15. 21:32:07

@Benikuty: meg bizony, a sor elet erp egeszseg
neha egy kis feherbor ha kimegyunk vacsorazni
semmi tomeny
/jo. most hogy otthon voltam elkerulhetetlen volt egy kis papramorgo reggelente/
Marynek nagyon bejott, hiaba hujeamerikaiak a vodkat vedelik leginkabb
10 ev utan eloszor ittam tomenyet

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.15. 22:16:59

@skylla: ezt a gátlástalan röhögést bírom :D
@Hurri Kán: de hát tél van! :DDDD
@Benikuty: jobban mint a hat elemi, szokták volt mondani :D
Bocs, @hagyma: , de magas labdát kihagyni vétek :D
Sört nekem is ajánlott a doki vesekő ellen, de ritka rondán állna a sörpocak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.15. 22:19:24

@AnicasubRosa: nekem mar megengedheto:)
volt egy kollegam otthon meg, es voltak ilyen ko problemai
elment a dokihoz, mondta mi van
aszonta a doki, igyon par sort naponta
erre visszakerdezett, meg ennel is tobbet?

1kutya 2014.09.15. 22:26:22

hmmm... megfontolandó! mondjuk én zöldhüvelyű babot tennék mellé, kis worcester szósszal párolva, de ez így is fenséges lehet.
ez a körbesütött, majd szeletelt és saját levében visszapárolt marhahús nálunk is szokás, csak kicsit szofisztikáltabban, mert nem mindenki eszi meg a gombát.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.15. 22:29:27

@hagyma: engem kiröhögött, mikor mondtam, hogy csak a gyümölcsöset szeretem :)
@1kutya: ha lett vóna, én is azt tettem volna..és tényleg az volt :)

1kutya 2014.09.15. 23:06:32

@hagyma: jah! lehet nekem is valami ámerikai ősöm van, de a marhához valahogy nem tudom csatlakoztatni a gombát (pedig szeretem)

@AnicasubRosa: mi volt?

skylla 2014.09.15. 23:08:06

különben jo ez az uj ruha, csak nekem kicsit tul nagy a font-size.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.15. 23:26:15

@1kutya: hat en nem vagyok szuletett amerikai, de a Mary az
, nagyon ritkan eszunk gombat
az ilyen jellegu parolt marhahoz meg el is mehet
na egyszoval nalam a gomba megall ott hogy gombas tojas meg gombaporkolt
nem hasznalom husokhoz
ez van
az is ritkan
nagyon regen az oskorban meg kedveltem a rantott gombafejeket
eves szinten
az egri magyaros etkezdeben
na mondjuk ecsanyam gombaporkoltje.......

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.16. 08:40:33

@1kutya: fenséges volt a marha :)
@Hurri Kán: ja, tényleg. de lesz! :)
@skylla: @Mitzi von Küche: az esélyegyenlőség jegyében :D
@hagyma: nokedlivel, viszont azt én laskából

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.16. 12:46:53

@AnicasubRosa: csakis
en nem ertek a gombakhoz, csinalta neha abbol a feher gombfejubol, meg volt hogy olyan barna hosszukas szaru de kis feju, meg nagy barna laposfeju is

de igazan azt a piros feherpottyoset kedveltem gallerral
na abba vot anyag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.16. 18:11:58

@AnicasubRosa: most mar lazitok, mer megoregedetem, attertem a mexikoi gombakra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.16. 19:37:41

most azon agyalok, csinalok 7 vegen abalt szalonnat
az elso lepes, talalni egy helyet ahol van normalis szalonna
masodik lepes kitalalni , hogy van angolul a tokaszalonna, vagy felismerni, amit jo abalni
megkivantam
de meg sosem csinaltam

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.16. 20:15:25

@hagyma: jaaaaj, sok-sok pirospaprikával és fokhagymával a tetején! ahhhh... én is éhezem rá :)

Fenchurch68 2014.09.16. 20:30:55

Mi a fúziós konyha ellentéte? Mert itten csak egy sima szték volt, köretnek meg gombafejek a saját szárukkal, némi hagymával, sajttal meg a hús sütéséből visszamaradt trutymóval töltve. És igen! Van élet a halál után! Húsz évi vega lét után képes vagyok marhaalkatrészeket ehetőre elkészíteni!

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.16. 20:36:58

@Kató néni: nincs lehetetlen, csak tehetetlen, nemigaz? :)
az agyhalál után is van Élet,erre sok-sok példát látunk a celebvilágban ;) :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.16. 20:39:15

@Kató néni: megoltok a gombaitokkal:)
vagy mar mondtam?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.16. 23:05:32

@AnicasubRosa: ha' mer ti a gombahoz is gombat esztek, mikor ezek cask valami szaprofitak, meg parazitak
oszt ezt eszitek
"kerek egy parazitas marhafelsalt hagymaval"

Fenchurch68 2014.09.17. 10:02:55

@hagyma: A világért sem ártanék neked. De ha mégis meg akarnálak ölni, egy jó kis gombapörkölttel sokkal nagyobb esélyem lenne rá, mint mondjuk egy brassóival :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.17. 17:14:58

@AnicasubRosa: Ez a kubebabors ismeretlen nekem. Mit kell tudni róla?

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.17. 18:25:46

@Mitzi von Küche: ha jól tudom, Indonéziában terem, illóolajait lázcsillapításra, közérzetjavításra, erősítésre, izület -és reumatikus tünetekre, emésztésre használják. Én fűszerezésre használom, a mi borsszemeinknél jóval nagyobb, fekete színű. Jászberényben vettem tavasszal abban a kis delikátüzletben, amit akkoriban emlegettem.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.17. 18:31:34

@hagyma: ezt felolvastam a kolleganőmnek, meg a kedvenc gombádról szólót is. nem kicsit röhögtünk :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.09.17. 21:24:38

@Mitzi von Küche:
Kubeba bors evelo kuszonoveny, hasonlit a borsfelekhez, eretlen zold termeset napon szaritjak, mig a barnas szinet eleri. XVII. szazad vegeig megmaradt koznapi fuszerkent, de a XIX, szazadra mar beszerezhetetlenne valt. Portugal kiralyok tiltottak a kereskedelmet, hogy a feketeborset erositsek. Foleg fuszerkeverekek alkotoresze, pl. ras el hanout, de barmilyen indonez etelben hasznalhato szegfubors helyett. Ize telt, kisse terpentinre hasonlito, enyhen csipos. Okor ota hasznaljak gyogyaszati celokra, kopteto hatasu, es legzesi nehezsegek gyogyszereinek fontos alkotoresze.
@AnicasubRosa:
Ha fekete, akkor jo regi lehet mar, de azert meg hasznalhato fozesre.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.17. 21:38:24

@AnicasubRosa: @dömbi: Köszönöm az infot. (Nem tudjátok elképzelni, milyen lassú itt a wifi. Már negyedórája próbálom a hsz-okat betölteni. Úgyhogy most kevesebbet fogok netezni.)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.18. 10:37:28

@dömbi: persze, semmi baja :)
/mesélj: mi újság a nagyvilágban? kinyaraltad magad?/
@Mitzi von Küche: te merre vagy éppen?

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.09.18. 13:01:33

@AnicasubRosa:
Ki anyam, de 1 eletre!
Csak annyit mondok, 6-7 meteres hullamok, a hajo az oldalara dolve, fejem egy 110 literes szemeteszsakban, vilagomat nem tudtam. Tobb mint 100 hajo tort ossze, 1 izraeli hajos meghalt. 1 hetet eheztem a tengeren, utolso nap eletem legrosszabb nyarson sult birkajat ettem, volna, ha el tudtam volna ragni. Meg vagy 2 ora kellett volna szegeny paranak, hogy eheto legyen. :((

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.18. 15:36:29

@AnicasubRosa: Csak a szokásos... Éppen befejeztük könnyű ebédünket, ami szabadtűzön sült szardinianyársból, egy tál pici ropogós tintahalból és dorada a la plancha-ból (finom hal grillen) állt.
@dömbi: Ide kellett volna neked is jönni :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.18. 15:56:20

@Mitzi von Küche: kicsit egysíkúan étkeznek a spanyoljaid :)
@dömbi: áááááá, nekem is zsák kellett volna :D

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.09.18. 18:06:58

@Mitzi von Küche:
Ilyen menu ott is volt a parton, de engem a tengeren kinoztak :(

@AnicasubRosa:
Majd meselek, de igerd meg, nem hagyod rabeszelni magad ilyen baromsagra, mint tengeren vitorlazas. :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.18. 21:05:15

@dömbi: a következő havi fizumból ezt terveztem pedig ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.19. 13:50:20

@Mitzi von Küche: szerintem meg egy kis gombat elbirt volna, a tintahalat negyon megdobja

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 16:32:36

@hagyma: Most, hogy mondod, errefelé nincs egy szál gomba sem, pedig hegyek is vannak (de inkább olajfákkal).

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 17:58:56

@Mitzi von Küche: gondolom, hogy mivel nem túl nagy lehet a hőmérséklet-ingadozás, az a fajta nyirkosság hiányozhat nekik, ami itt egy nagyobb eső utáni lehűléssel megvan.
(de lehet, hogy a gombászok most le fognak hülyézni :) )

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 17:59:34

@hagyma: meg egy kis birka, vagy marhahús, mondaná Gyuri :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 19:58:28

@AnicasubRosa: Ami a hőmérsékletet illeti, annyiban ingadozó, hogy minden napra 28 fokot ígérnek és lesz max. 22... (Napozás helyett séta.)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 20:06:33

@Mitzi von Küche: azéra séta is jó lehet azon a szép tájékon :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.09.19. 20:21:15

@Mitzi von Küche:
Most hogy mondod, tenyleg, a gomba hianyzik a spanyol etelekbol. :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2014.09.19. 21:03:48

@AnicasubRosa:
Aaa, foleg @Mitzi von Kuche:-nek :DD

Nemreg Mitz serelmezte a varganya arat.
Na, ma learazva 40 grammot akartak 15 frankert ram sozni :(
Hat inkabb sose tobbet 1 faltot sem ennyiert. :(

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.19. 21:34:08

@dömbi: mi a gond? megveszed és azon a héten csak annyit esztek, illetve minden második nap fél grammot. a közbeeső napokon meg megnézitek :DDDDDD

na, megyek olvasni. A gyerek Indiana Jones-könyveit falom :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.20. 17:27:23

@AnicasubRosa: a masodik fejezet 4-ik oldalat izeltesebbe tenne egy kis szaritott varganya

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.21. 09:25:34

a Paprika tv-n a Gasztrobloggerek című műsorban éppen Toma látható :)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2014.09.21. 20:37:06

A holnap hajnalban megjelenő poszttól már most összefutott a nyál a számban :)
Mitzi-rajongóknak jó hír: holnap Halnap :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.21. 20:52:21

@AnicasubRosa: en leszek az elsp az tuti
ejfe;lkor less vege a focinak, akkor felnezek
bar mint emlitettem volt a parazitak es a viz elolenyek nem allank tul kozel hozzam, de szivesen fogom olvasni:)
ha gombas hal less tokon szurom magam

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.21. 21:34:56

@AnicasubRosa: Köszi a kedvcsinálót. Csak annyit tudok hozzátenni, hogy: "Nem lehet megunni..."
@hagyma: A gomba ezúttal mellőzve lesz...

Daró 2014.09.27. 07:28:21

Jól néz ki ez a nem vadas cucc, megkóstolnám, meg biz'én.
Valaki mondja már meg nekem, mitől lesz a répás hús vadas? (amit én személy szerint szintén szeretek)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2014.09.27. 10:19:56

@Daró: Mert nem csak répát tartalmaz (ld. régebbi Lepcsánkparty-féle vadas marha posztot).
süti beállítások módosítása