recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Harcsapaprikás galuskával

Mitzi von Küche

2020. július 08. - Mitzi von Küche

 De jó is lenne, nyáron, halászcsárdában igazi harcsapaprikást enni... De nem lehet, én legalábbis mostanában csak afrikai harcsából láttam, márpedig az igazán finom a folyami szürkeharcsa. Úgyhogy a legjobb, ha magunk készítjük el!

harcsapapr7.jpg

Olyan egyszerű és nem sok időbe telik. Felkockázzuk a szép, bőr nélküli harcsafiléket, enyhén besózzuk. Egy nagyobb edényben sós szalonnát kiolvasztunk, rá egy kellően nagy felkockázott hagyma és dinszteljük pár percig.

harcsapapr1.jpg

 A legjobb minőségű pirospaprikánkból egy kávéskanálnyit belekeverünk és már mehetnek is rá a harcsakockák. Lehet kiegészíteni paradicsommal, paprikacsíkokkal, de most egyszerűen csak egy kis paradicsomszószt öntünk rá, majd sózzuk, borsozzuk. Azért kell a nagyobb edény, mert a párolás során inkább rázogatni kell, mint kavarni, nehogy összetörjön a finom halhús.

harcsapapr2.jpg

 Még egy kis tejfölös habarás...

harcsapapr3.jpg

Jól összeforraljuk és már kész is.

harcsapapr4.jpg

 Tudom, hogy a harcsapaprikás autentikus körete a túrós csusza, de a nyári melegben enyhe túlzásnak éreztem volna, ezért egy kis galuskát szaggattam körítésül. /Két nagy tojás, pici víz, só, liszt, jól összekeverni és egy ügyes szerkentyű segítségével forró vízbe kell szaggatni, pár percig főzni, majd hideg vízzel leöblítjük a galuskát./

harcsapapr5.jpg

 Minden elkészült jó negyedóra alatt.

 harcsapapr6.jpg

 Én még egy kis kovászos uborkát is ettem a finom harcsa mellé.

harcsapapr7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr2715972748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2020.07.09. 08:46:45

Fasza.

De a legigazibb túrós csuszával! :)

Daró 2020.07.09. 21:24:36

Jaj de szeretem! Jut eszembe van némi paprikám átadó ha megszorulnál... Valaki nem vitte el de fogalmam sincs hogy ki

1kutya 2020.07.09. 21:51:18

nyitom az ablakot Doktornő :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.07.10. 09:19:54

@Tangó Suszter: @Attilajukkaja: @Void Bunkoid: Most már tudom a sikeres gasztroblog titkát /7 év kellett hozzá/: csak a kedvencekről kell írni...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.07.10. 09:21:30

@Daró: Zöld vagy piros? Utóbbi érdekelne.
@1kutya: Végre erre tekeregtél.

Daró 2020.07.10. 11:49:31

@Mitzi von Küche: bocsánat nem voltam egyértelmű: por, tehát piros. De lesz kápia is kb egy hét múlva, meg padlizsán...
süti beállítások módosítása