recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Lazacpisztráng citrommártással

Mitzi von Küche

2020. december 16. - Mitzi von Küche

 Ha lazacpisztráng-filét látunk, érdemes venni, mert finom, szálkamentes és nagyon egyszerűen elkészíthető. A lényeg, hogy vajban süssük, ekkor jön ki igazán a hal kellemes íze. Citrommártással felturbózva remekül mutat - és nagyon finom - az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

lazpi8.jpg

 A rózsaszínű halfiléket besóztam, citromlével meghintettem - így álltak egy jó félóráig a hűtőben. 

lazpi1.jpg

 Ha serpenyőben sütjük a halfilét, érdemes vajban készíteni: egészen más, sokkal finomabb lesz így az ízük. Amikor a felhevített vajba tesszük a szeleteket, először a bőrös felükkel lefelé, érdemes lenyomni őket egy kis ideig, például egy kanál hátával, így nem fog felpöndörödni. Kb. 3-4 percig kell az első oldalon sütni a filéket, a vastagságuktól függően.
 

lazpi4.jpg

 Óvatosan fordítsuk meg a halszeleteket, a másik oldalukon valamivel rövidebb ideig kell sütni: elég 2-3 percig.

lazpi5.jpg

 

lazpi7.jpg

 Közben egy biocitrom héját lereszeltem, a levét kifacsartam.

lazpi2.jpg

 Egy evőkanál vajon ugyanannyi lisztet pirítottam egy-két percig, majd egy kis tejszínnel felengedtem és összeforraltam. Hozzáadtam a citromlevet, sóztam, pici borssal és chilipehellyel ízesítettem. Egy kevés cukrot is adtam hozzá /kóstolgatni kell, amíg megfelelőnek nem találjuk az ízét/.

lazpi3.jpg

 Egy szép mártásos tálba, azaz sauciére-be öntöttem át a citrommártást.

lazpi6.jpg

 Minden az asztalon: a lazacpisztráng-filék, a citrommártás, zöldséges basmati rizs és saláta vinegrett-mártással.

lazpi10.jpg

 

lazpi9.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr7116233738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2020.12.17. 18:29:08

Milyen hal az a lazacpisztráng? A kétféle nemes és jóízű hal hibridje?

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.12.17. 19:32:53

@Pierr Kardán: hu.wikipedia.org/wiki/Salmo
Morfológiailag a lazacpisztráng pisztrángféle, látszik a méretén, a bőrén, a hús szerkezetén /lemezes/ és a finom ízén is.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.12.20. 21:54:28

@Pierr Kardán: Alapvetően egy pisztráng, de lazacpiros a húsa:)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.12.24. 22:07:35

Boldog ünnepeket kívánunk a blog minden írójának és olvasójának!

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2020.12.25. 09:27:03

@Andrass9: Köszönjük szépen, mi is minden szépet és jót kívánunk!
süti beállítások módosítása