Gyönyörű  friss folyami harcsát szereztem egy vidéki halboltból. Meg kell az ilyet becsülni nagyon.

Mivel patkó formára vágták, kitaláltam, hogy nem a megszokott rántott harcsát készítem, hanem könnyű sörtésztába burkolom. Alaposabb tájékozódás után kiderült, hogy ez nem azonos az Orly-módra való készítéssel (akármit írnak is az egymást másoló magyar receptoldalak), hanem a valódi, sörrel készült tésztát jelenti.

                  A halszeleteket előkészítettem: levágtam a bőrt, majd kettévágtam a gerinc mentén, így hosszúkás, szálkamentes csíkokat kaptam. Besózva, citromlével meghintve félretettem.

                   Most következett a nevezetes sörtészta. Két tojás fehérjét felvertem, a sárgáját másik keverőedényben csipet sóval, pici borssal elkezdtem keverni, majd óvatosan sört adagoltam hozzá - összesen kb. 1,5 dl-t, ezután a lisztet (ezt nem mértem). Amikor jó palacsintatészta-sűrűségű lett, óvatosan belerétegeztem a felvert habot. Ebben a habos masszában megfürdettem a hosszúkás harcsaszeleteket, majd bő és forró olivaolaj – vaj keverékében mérsékelt tűzön megsütöttem. (A fritőz lenne ideális a sütéshez, ha nem selejteztem volna le.)

           Az óceáni beütést részben az jelentette, hogy a halszeletek után - hirtelen ötlettől vezérelve - következett a banán. Egy nagyobb banánt kettévágtam, majd hosszában is ketté, a sörtésztába mártottam és szintén kisütöttem.

A hal + banán kombinációval Madeira szigetén találkoztam néhány éve, amikor egy hetet töltöttünk ott. A pez espada nevű mélytengeri fehér húsú halhoz adták az apró sült banánt – fergeteges ízkombináció volt és most sikerült rekonstruálni az ízeket.

                  Hogy teljes legyen az egzotikus ízélmény, szósz gyanánt igazi remulád-mártást csináltam. Az, hogy Magyarországon remulád-mártásként némi ecetes uborkával - neadjisten, reszelt hagymával összekevert tubusos majonézt adnak, eléggé elborzasztó. Az igazi ugyanis kapribogyóval készül - micsoda ízkülönbség! Variációk persze vannak, a kreol vagy a new orleans-i konyha pikánsabban készíti – érdemes a saját ízlésünknek megfelelően kikísérletezni és új ízélményekben lesz részünk – halakhoz különösen kitűnő.

Leírom, én hogyan készítettem: egy kis konyhai robotgépbe tettem egy tojás sárgáját, némi pirospaprikát (cayenne-i bors híján), egy evőkanál kapribogyót, egy gerezd fokhagymát, pár levél petrezselyemzöldet, némi mustárt, kevés sót és egy-két tekerés borsot. Egy evőkanál tejföl és két-három löttyintés olivaolaj került ezután a gépbe, megnyomtam a keverőgombot  és a homogén, gyönyörű pikáns mártás már kész is volt. Megkóstoltam, pici cukorral utánaízesítettem és betettem kicsit a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

                Közben elkészült a petrezselymes főtt krumpli és egy kis zöldsaláta is és már kezdődhetett is a harcsa - banán ebéd, a megszokott módtól eltérően, kicsit nosztalgiázva, de igen nagy sikerrel.

 Madeira szigete.  A kép jobb oldalán banánültetvény.

Halpiac Funchalban.

Ritkán vagyok elégedett úgy istenigazából a saját dolgaimmal, de ez a kalács remekül sikerült. 

Úgy indult, hogy faltuk a barátnőméknél a 3 kiló lisztből készült rengeteg pizzás- és kakaóscsigát és megkérdeztem tőle, hogy neki másnapra nem lesz "húzós" a kelttésztája? Mondta, hogy neki is olyan volt, amíg margarinnal csinálta, viszont amióta ehelyett zsírral, azóta másnap is patent (ha marad belőle másnapra). Igazából sosem értettem, anyám miért favorizálja az étolajat és a margarint, bár valószínűleg az orvosi tanácsok, a múlt század második felének praktizálási hulláma és a családi hagyományok ilyen jellegű hiánya úgy együtt irtotta ki anyám konyhájából a vajat és a zsírt. Az viszont tuti, hogy a földesi nyarak ízemlékeiben ott volt a csőröge és a többi mellett a kőtt kalács is.

Nos, én nem csináltam ipari mennyiséget, bár utólag kiderült, úgy kellett volna kezdeni. Elcsippentettem a liszteszacskót kb. 3/4-énél, belesaccoltam olyan negyedkiló zsírt, egy kis sót, kevés cukrot (anyám mindig felhívja a figyelmemet, hogy csínján bánjak a cukorral), egy tojást, meg egy tojásfehérjét, kevés tejben felfuttatott élesztőt, meg még egy kis langyos tejet összegyúrtam, lágy tésztává. Húsz perc múlva átdolgoztam, aztán újabb húsz perc múlva mégegyszer és amikor megint megkelt, 3 cipót csináltam belőle. Két kis cipót téglalap alakúra nyújtva kakaó, cukor, vaj keverékével megtöltöttem, a tésztát felcsavartam és a harmadik, szilvalekvárral töltött copfocskával összefontam. Félsüléskor megkentem tojássárgájával, hogy szép színe legyen. 

Olyan délután 3 óra körül sült ki, 6-ra nyoma sem volt. Igaz, kicsit kifolyt a töltelék helyenként, kissé meg-megkapta a sütő az alján a kakaós-lekvárt, de a sógor azt mondta: olyan jó,mint anno a napköziben volt. :)

Ja,mivel elfogyott,másnap csináltam kakaóstekercset. Ugyanazt a tésztát raktam össze, bár valódi élesztő helyett instanttal, és kapkodtam, meg igencsak sok lett a zsír. Summa summarum: vacak lett. Két 11 éves gyerek összesen 4 darabot evett meg belőle, tehát tényleg. Anyukám azt mondta, ne aggódjak, ez ilyen. Hol sikerül, hol nem, majd a következő. Mivel anyukámnak mindig igaza van (muszáj ezt írnom, sosem lehet tudni,nem netezik-e stikában), másrészt nem is vagyok a feladós típus, már nézegetem, mit kellene sütnöm ezen a hétvégén.

Legyen ez az első pohár bor! 

Emeljük a szívből írott, életszagú, jóízű posztokra, finom halakra s vadakra, kockás abroszra, hangulatos kiskocsmákra, a kerthelyiség lugasára, és a közös "fejben főzés" örömére! 

A Lepcsánkparty második születésére, ami egy közösségi oldalon történt szárnybontogatás után visszahozott bennünket a blog.hu-ra. 

Arra, hogy a legjobb ötletek főzés, vagy borozgatás közben pattannak ki az ember fejéből.

Nos,fiúk,lányok, kezdődjön a brainstorming! :) 

Egészségetekre!

PS: A kezdőposztot nem tudjátok kommentelni,de ez ne vegye el a kedveteket,ugorjatok és olvassatok tovább! :)