Ahogyan öregszem és kezdek szentimentális lenni, egyre inkább hiszem, hogy a gyermekkori emlékek nem tárgyakról szólnak, hanem élményekről, hangulatokról, ízekről, illatokról. Anyukám remekül süt, főz és mindig beleteszi szívét, lelkét az ételbe. Nyári gyümölcsszedő táborok után ballagtunk a tesómmal haza, nagy hátizsákkal, kipirulva, barnára sülve és már egy sarokkal a házunk előtt vigyorogtunk, mert megéreztük: Anyu főzi nekünk a kedvenceinket.
Az elmúlt években – miután kitomboltam magam mindenféle marokkói csirkékkel, zöldséges lasagneval és kókuszos húsokkal - elérkezett az idő, hogy végigfőzzem anyám receptjeit.
Az egyik ilyen a csíkos kalács. Imádom a mai napig az egyszerűségét, a könnyűségét, még akkor is, ha tíz háziorvosból kilenc biztosan nem ajánlja, hogy majd’ egy rúdnyit elpusztítsunk belőle vacsorára, ahogyan ma is tettük.
Megtaláltam azt a verziót, amelyiket jóanyám is süti, megtaláltam benne az ízt, amit kerestem, ez innentől az enyém is.
Kb. 40 deka lisztet (ez nálam két és fél bögrényi) átszitáltam, adtam hozzá 4 evőkanálnyi cukrot, egy csipet sót, elmorzsoltam benne 5 deka vajat, belekevertem egy tojást és egy pohárnyi joghurtot. Közben egy deci enyhén cukros langyos tejben felfuttattam 3 deka friss élesztőt és azt is a masszához kevertem, reszeltem bele egy kis citromhéjat és gyömbért, majd kidagasztottam a tésztát. Letakartam és hagytam olyan bő 20 percig kelni. Ezután a tésztából egy kb. 25 dekás gombócot átgyúrtam és félretettem, a nagyobbik adag tésztába pedig 3 evőkanál tej, három evőkanál cukor és három evőkanál kakaópor keverékét hozzáadtam, majd jól összedagasztottam.
/Korábban a fenti keverék helyett csak a kakaóport kevertem bele a tésztába, de nem lett igazán egynemű, másrészt nekem jellegtelennek tűnt a barna tészta íze. Persze, így kíván még egy kis lisztet a dagasztáskor, a lényeg, hogy egy rugalmas, puha tésztát készítsen az ember. A kakaó mindenképpen jó minőségű, keserű legyen, ha már dagasztással izzad az ember, ne rontsa el silány minőségűvel./
Miután újrakelt a két tészta, elnyújtottam őket. Méghozzá szinkronban. Két egyforma méretű szilikonos sütőpapírt teszek egymás mellé, egyiken a fehér, másikon a barna tésztát nyújtom, felváltva, mert így nagyjából tudom kontrollálni, hogy egyforma szélesek legyenek, a hosszúságuk pedig olyan 2/3- 1/3 legyen, a barna javára. Miután kinyújtottam, a fehér tésztát a barnára teszem és feltekerem, majd cukros-tejes tojássárgájával lekenem és újból hagyom pihenni.
Előmelegített sütőben megsütöm, nagy önuralommal megvárom, míg kihűl (hangulattól és fogyasztói igényektől függően előfordul, hogy csokimázzal bevonom), majd szeletekre vágom, csomagolok anyósomnak/sógornőmnek/barátnőmnek, a többit villámgyorsan elpusztítjuk. Magában, tejjel, kakaóval, lekvárral.